“A képviselő úr még egy téglát sem rakott odébb ebben a városban”.

A cikk a hirdetés után folytatódik



December 12-én jelent meg a siklosihirek.hu-n, hogy Marenics János, Siklós 17 éve regnáló független polgármestere hivatalosan is bejelentette, nem indul a városvezetői székért jövő ősszel, ezt már egyébként egy ideje tudni lehetett, meg is írtuk. A szerdai városházi évzáró értekezleten egészségügyi okokra és a nyugdíjkorhatár elérésére hivatkozott a városvezető.

Másnap a korábban Mészáros Lőrinchez, ma már a kormányhű Liszkay Gábor vezetésével működő médiaholdinghoz tartozó bama.hu mintegy mikrofonállványként közölte Nagy Csaba, a körzet tavasszal megválasztott fideszes országgyűlési képviselőjének nyilatkozatát a siklósi polgármester bejelentése kapcsán.

Orbán Viktor és Nagy Csaba együtt számolják ki ujjaik segítségével, hány nap van vissza az országgyűlési választásokig, Ormánság 2018. április

Nagy ilyen elegánsan reagált:

Siklós fejlődésének útja elől elhárult az akadály. Eljött az idő, hogy helyes irányt vehessen ez a jobb sorsra érdemes város. Szavak helyett tettekre lesz szükség, mert egy sikeres várost nem egy ember gazdasági érdekei kell, hogy irányítsanak. Látszatpolitizálás helyett mi a folyamatos helyi képviseletben hiszünk, feladatokban, kiszámítható tervekben és koncepciókban gondolkodunk. Ahogy eddig, úgy a jövőben is kizárólag a siklósiak közösségi érdekeit vesszük figyelembe, hogy a felkészült, tapasztalattal és kellő alázattal rendelkező képviselőjelöltjeink és polgármesterjelöltünk rajtvonalhoz állhasson a jövő évi önkormányzati választásokon.

Jó lenne tudni, vajon mire várt a Fidesz nyolc évig azzal, hogy ez a “jobb sorsra érdemes” város “helyes irányt” vegyen. 2010 óta ugyanis fideszes országgyűlési képviselők képviselik Siklós és környékének polgárait a Parlamentben. Ezzel vajon azt akarja mondani Nagy Csaba, hogy egy kisvárosi polgármester blokkolni tudja a nagy, erős Fidesz fejlesztési terveit közel egy évtizeden keresztül, és eddigi képviselőik, például Tiffán Zsolt vagy most éppen ő maga túl gyenge volt ahhoz, hogy jó pályára állítsa a települést? Ha igen, akkor az szokatlanul önkritikus álláspont egy politikustól.

Marenics János polgármester mindenesetre felvette a kesztyűt és a Szabad Pécsnek a következőket nyilatkozatot küldte:

Azt gondolom,hogy egy áprilisban megválasztott, fél éve regnáló, pécsi politikus ne vonjon mérleget a siklósiak helyett. A siklósiak vontak már négyszer. A képviselő úr még egy téglát sem rakott odébb ebben a városban, én meg a munkatársaim pedig folyamatosan fejlesztettük ezt a települést. Milyen politikus az, aki aranyesőt ígér és óriási fejlődést egy 17 éves időszakot letöltő polgármester nyugdíjba vonulása után? Azt sem tudja, milyen az önkormányzat helyzete, gazdálkodása, lehetőségei egy minden statisztikában utolsó helyen kullogó Baranyában! A legfejletlenebb és leghátrányosabb helyzetű térség lett a miénk, minden európai és magyar szakmai, statisztikai adat szerint. Minden településnek csökken a lakossága, elment külföldre a város rengeteg értékes embere. Ahogy Pécsről is. Nagy Csaba milyen alapon minősít egy, a munkájáért a legmagasabb kitüntetést megkapó polgármestert?  Ő, aki megszavazta a rabszolgatörvényt. Hogy van ehhez erkölcsi alapja?

Kíváncsian várjuk, ki lesz a Fidesz siklósi csodatevő polgármesterjelöltje.

Nagy fotó: Marenics János, Siklós polgármestere, Forrás: Pátria Televízió Youtube

KategóriákMETÁL