Nem hivatalos értesüléseink szerint összegyűlt Nemes Balázsnak az a szükséges minimális 400 aláírás, amely ahhoz kell, hogy indulhasson a körzetében, a Baranya 1-es számú választókerületben a szeptember 18-án kezdődő ellenzéki előválasztáson.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A két Pécset is érintő országgyűlési választókerületben, a Baranya 1-ben, illetve a leegyszerűsítve pécsi-komlóiban, azaz a Baranya 2-ben is két képviselőjelölt maradt talpon, Mellár Tamás (Párbeszéd), az MSZP, az LMP, a Jobbik és a MMM által támogatva, valamint Nemes Balázs (Momentum), akit még a DK, a Demokratikus Koalíció támogat.
A Szabad Pécs értesülései szerint pénteken összegyűlt a 400 érvényes aláírás Nemes Balázsnak, de a képviselő ezt egyelőre még nem jelentette be. Az viszont biztos, hogy ők is gyűjtik az aláírást a jövő hét végéig, ameddig lehet (illetve ameddig lesz elegendő hitelesített ajánlóívük). Mint megírtuk, a Baranya 2-ben az LMP-s Keresztes László Lóránt már az első nap összegyűjtötte a 400 aláírást, és úgy tudjuk, Szakács Lászlónak is meglehet mostanra a szükséges számú ajánlás.
És vélhetően nem jelenthet gondot a 400 érvényes ajánlás összegyűjtése Mellár Tamásnak sem a jövő hét végéig, hiszen egyes mérések szerint ő a legismertebb helyi képviselő a körzetében, illetve ő a választókerület jelenlegi egyéni országgyűlési képviselőjelöltje is.
Habár azt most nehéz megmondani, hogyan érinthették az ő népszerűségét az elmúlt hetek történései (Mellár-Bodnár-ügy).

19? Lapot!