Szeptember 14. és 19. között hat napra Magyarország irodalmi fővárosa Pécs: első alkalommal rendezik meg a PécsLIT Fesztivált. Az őszi programsorozat beleillik a város irodalmi hagyományaiba, itt élt, alkotott és könyvtárosként is tevékenykedett Weöres Sándor, Csorba Győző és Bertók László, itt működik több mint hat évtizede a Jelenkor folyóirat, amely – ahogy régen, úgy most is – meghatározó szereplője a hazai kortárs irodalmi közegnek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ha a számokat tekintjük, akkor a PécsLIT Fesztivál 7 helyszínén, több mint 60 programmal várja majd az olvasás, a könyvek, illetve a megzenésített versek szerelmeseit.
A rendezvények minden korosztályt megszólítanak: délelőttönként óvodásoknak, iskolásoknak szóló programok (Varró Dániel, Kis Ottó, Nyulász Péter), kora délután középiskolásoknak szóló rendhagyó irodalomórák várják az érdeklődőket (Nyáry Krisztiánnal, Molnár Krisztina Ritával vagy Péterfy Borival). Késő délután többek között elsőkötetes szerzőkkel, népszerű hazai és külföldi írókkal való beszélgetésekre és irodalmi évfordulós írókról, költőkről szóló előadásokra ülhetnek be a nézők. A programokat színházi előadás és zenés irodalmi estek és irodalmi séták is színesítik majd. A Hild udvarban pécsi könyvesboltok standjai várják majd az érdeklődőket, ahol a PécsLIT Fesztiválra érkező szerzők kötetei is elérhetők lesznek. A megvásárolt köteteket a szerzők helyben dedikálják is.
Néhány program a hatvanból a következő napokra szólóan.
Második nap, 15-e, szerda
Este nyolckor Schein Gáborral az Ó, Rioncérosz c. verseskötetéről folytat kötetbemutató beszélgetést Szegő János a Művészetek és Irodalom Házában.
Este 9-kor a Csorba Győző Könyvtárban három pécsi író szerepel: Balogh Robert, Horváth Viktor és Sz. Koncz István – azaz Pécsi szerzők a köbön címmel.
Szeptember 16. csütörtök
Pilinszky-est, Závada Péter, Szvoren Edina kötetbemutató, és a pécsi írók fórumán Kis Tibor Noé szerepel majd.
Szeptember 17-e, péntek
Szeptember 17-én, pénteken Darvasi László szerepel majd és Simon Márton és slam est is lesz.
Szombat
Szeptember 18-án szombaton irodalmi sétára indulhatunk Ágoston Zoltán vezetésével. De itt lesz többek között Spiró György, Tóth Krisztina és Grecsó Krisztián is.
Vasárnap
Szeptember 19-én, vasárnap ér véget a fesztivál többek között Parti Nagy Lajossal, Cserna Szabó Andrással.
A részletes program EZEN A LINKEN érhető el.
A PécsLIT-et első alkalommal, hagyományteremtő céllal szervezi közösen a Csorba Győző Könyvtár és a Jelenkor folyóirat Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával.
