Egy nappal december 24-e előtt Hoppál Péter a Metropol című “fideszes” kiadvány cikkét osztotta meg politikusi Facebook-oldalán, amelyben egy fővárosi önkormányzati cégvezetőről írnak, aki szerintük úgy él, mint egy milliárdos. Hoppál Péter luxusbaloldalazós posztja simán esélyes lenne az év politikai Facebook-bejegyzésére is, de az igen gazdag és a legtöbbször nem finomkodó Hoppál-termésnek mindenképpen idei győztese lehet.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Azok, akiknek pár hónapnál, sőt néhány évnél tovább tart a politikai emlékezete – vérmérséklettől függően –, bizonyára bosszankodtak vagy nevettek, amikor látták, hogy az elmúlt években kormánypárti politikusok és környezetük, hogyan gazdagodott, milyen életet élt, milyen ruhákban, milyen autóval (hajóval, repülővel, helikopterrel stb.) jártak idehaza és a nagyvilágban. Habony, Rogán, Tiborcz, Orbán Ráhel, Mészáros és más “üzletemberek”, és így tovább.

Annak függvényében, hogy a 2000-es évek közepén még a luxuskormány és bankárkormány volt a jelszó, amivel támadták az akkori kormányt, és amely ellenében kellett vagy kellett volna megválasztani az olcsó zakóban és szegénylegény-imázzsal kampányoló Orbánt. Igaz, az akkor támadott luxusórás, szép öltönyös ex-SZDSZ-es Kóka János pl. már nagyon is jóban van Orbánékkal, de a lényeg tényleg a színeváltozás, vagy az olyan kijelentések, minthogy Orbán 30 éve különrepülővel megy a jelentősebb külföldi futballmeccsekre. Mindenesetre az biztos, hogy ha van valami, amit az elmúlt öt-hat évben egyre erősebben el lehet mondani a Fidesz első- és másodvonalas politikusairól és üzleti köréről, családtagjaikról is akár, az a szégyen nélküli rongyrázás, és mindaz, ami azt közvetíti a hétköznapi emberek felé, hogy ők azt is megehetik, amit mások nem.
Mindez nem ment fel senkit, aki nem kötődik a kormányhoz, de felmerülhet, hogy esetleg úgy gazdagodott, ahogyan a fent említettekről gondolja az ellenzék. A Fidesznek mindenesetre, akárhogyan is áll éppen a népszerűségük, politikai kommunikációs síkon nagyon is szüksége van arra, hogy a rájuk hullt kritikákat az ellenzékre is rávetítse. És ebben nagy segítségül van a ner-es médiagépezet. Most például a fővárosi önkormányzat egyik cégének vezetője került célkeresztbe. Ezt a témát posztolta ki Hoppál Péter is, jelesül éppen egy Metropol-cikket megosztva, luxusbaloldalazva.
11.45 – Amúgy, akit esetleg az is érdekel, ki Mártha Imre, a kormánypárti média és politikusok célkeresztjébe került, közgazdász diplomáját Cambridge-ben szerző cégvezető, ezen az oldalon találhat róla fontosabb életrajzi adatokat. Például azt, hogy első energiaipari tapasztalataira is Angliában tett szert, földgáz és villamosenergia kereskedelemben dolgozott. 2001-ben, az első Orbán kormány idején, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Energetikai és Infrastruktúra Igazgatósága vezetőjévé nevezték ki, ezt követően hamarosan igazgatósági tag lett a Magyar Villamos Művek Zrt.-ben. Az MVM-nél több mint nyolc éven keresztül, négy kormány alatt töltött be csúcsvezetői pozíciókat, utoljára évekig az MVM Csoport vezérigazgatói posztját.
Persze, mint mondtam, a szálkával is lehet gond (ha és amennyiben), de hogy a kormány közvetlen közelében van egy elég nagy és igencsak feltűnő és bosszantó gerenda, az elég biztosnak tűnik. Kár, hogy nem láttuk azt, hogy a Fidesz soraiból ezt a nyilvánosságban bárki is szóvá tette volna.

19? Lapot!