A két pedagógus szakszervezet által képviselt álláspontnak adott igazat, minden pontban a bíróság a hétfői tervezett kétórás figyelmeztető sztrájkkal kapcsolatban, értesült a hírről a Szabad Pécs szakszervezeti forrásból. Igaz, első fokon hozták meg egyelőre a döntést.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A bíróság a pedagógus szakszervezteknek adott igazat a még elégséges szolgáltatás ügyében, tehát kimondta végzésében, hogy jogszerű lesz a PDSZ és PSZ által benyújtott szabályok szerint a hétfői sztrájk. Egyelőre egy elsőfokú bírósági végzésről van szó, amit a felek meg is fellebbezhetnek – természetesen a szakszervezetek jogi képviselői azt fogják jelezni, hogy nem élnek a fellebbezési jogukkal, azaz a bíróságnak bejelentik, hogy lemondanak a fellebbezés jogáról, tehát a kormányoldalon múlik, hogy hétfőre a végzés jogerőre emelkedik-e, vagy sem.
A szakszervezetek nem fújják le a sztrájkot, mindenkit arra biztatnak, hogy a szervezést tovább folytassák, és egyben felhívják az intézményvezetők és fenntartók figyelmét, hogy ebben működjenek együtt a helyi sztrájkszervezőkkel.
A figyelmeztető sztrájkot a pedagógusok hétfőn reggel 8 és 10 óra között tartják meg.

19? Lapot!