Kizárta tagjai köréből a Magyar Szocialista Párt Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselőt vasárnap. Mindez azt követően történt, hogy Bangónéról tegnap kiderült, hogy a parlament honlapján általa feltüntetettel ellentétben nem diplomás ember. A Debreciner viszont arra emlékeztetett mai cikkében, hogy a Fidesz egyik “nagyágyúja”, Kósa Lajos is ugyanezt játszotta el: diplomát és nyelvvizsgát is feltüntetett a maga neve mellett, noha mindkettő hazugság volt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nem indítja az MSZP a tavaszi országgyűlési választáson Bangóné Borbély Ildikót, sőt felszólítják a parlamenti mandátuma visszaadására is, közölte vasárnap az MSZP. A baloldali párt mindezt azt követően döntötte el és kommunikálta, hogy szombaton kiderült, hogy Bangónénak nincs diplomája, noha főiskolai diplomát tüntetett fel a neve mellett a parlament honlapján, a saját képviselői adatai között.

Az MSZP Országos Elnöksége 2022. január 23-i rendkívüli ülésén megállapította, hogy Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, így politikai útjaik elválnak egymástól – adta hírül az MSZP vezetése.

Azt, hogy Bangóné Borbély Ildikónak nincs diplomája, noha ezt hazudta, a Fidesz-közeli Mandiner írta meg szombaton.

A hazugság az hazugság, és a botrány, az botrány – természetesen. Bangóné hazudott, az MSZP lépése érthető, indokolt – sőt, igazából nehéz bármilyen más lépést elképzelni e helyett indokolt lépésként. Ugyanakkor az a verzió is nagyon logikusnak és életszerűnek tűnik, hogy a Mandiner az információt közvetve vagy közvetlenül a Fidesztől kapta meg, és ez már egy ideje, akár régóta tudott dolog volt, csak “be volt készítve” rosszabb időkre – például amikor olyan elképesztően döbbenetes és felháborító ügy kerül nyilvánosságra, mint a Völner-Schadl-botrány. Erről a Szabad Pécs a későbbiekben részletesebb anyagban is be kíván számolni, már csak azért is, mert az ügy igen erősen kötődik a Pécsi Tudományegyetemhez és annak Állam- és Jogtudományi Karához, amint az a 444.hu cikksorozatának első írásából is kitűnik. A Völner-ügy kulcsfigurájának nevezhető, a PTE ÁJK-n korábban óraadóként tanító Schadl György ugyanis a Fidesznek Nagyon Fontos Embereknek segített dipolomához jutni: egyes végrehajtóknak, sőt ezeknek az egyes végrehajtóknak a hozzátartozóinak is, de az államtitkárként lemondatott lemondott Völner Pálnak is, sőt Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak is.

Itt van tehát az a botrány, ráadásul nem sokkal a választások előtt, ami nagyon nem hiányzik Orbánéknak. Mert azt lehet, hogy kevesen értik, hogy hány milliárdot kaszálhatott megint Mészáros Lőrinc, vagy hány szállodája is van a Spanyolországba menekült költözött Tiborcz Istvánnak és Orbán Ráhelnek, és amíg nem buknak le, nem biztos, hogy elhiszik, hogy a Fideszhez kötödő és Orbán-közeli emberek nagyon sok pénzt loptak el a magyar emberek által befizetett adóból, de azt bizony értik, hogy főfideszesekhez kötődő emberek pénzért tudtak diplomát szerezni, akár úgy hogy meg kellett volna őket egyes vizsgákon buktatni, akár úgy, hogy el sem mentek azokra a vizsgákra, meg sem jelentek azokon. És ilyenkor nem baj, ha van egy botrány “a másik oldalról”, ami eltereli a figyelmet Orbánékról.

Mindenesetre a Debreciner most, a Bangóné ügy apropóján megírta azt, hogy hasonló bűnt követett el Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő is, Debrecen volt polgármestere. Aki – mint írja a Debreciner – két parlamenti cikluson át diplomásként szerepeltette magát az Országgyűlés honlapján. Kósa a Debreciner cikke szerint két középfokú idegennyelv-ismeretet is állított, miközben egyetlen nyelvvizsgája sem volt, és ma sincs, ahogy diplomája sincs. Miután Kósa Lajosról kiderült, hogy sem egyetemi diplomája nincs, se középfokú nyelvvizsgái, a nyilvános adatait megváltoztatta az Országgyűlés honlapján.

KategóriákMETÁL