Pécs főterén 2021 szilveszterén sem volt központi óévbúcsúztató és újévköszöntő ünnepség a koronavírus-járvány miatt, sőt idén a hagyományos szilveszteri tűzijátékot is megújították: nem a város főteréről és a fölé lőtték fel a tűzijátékot, hanem a két nagy pécsi felüljáró egyikéről, az egypúpúról, azaz a Siklósi úti Árpád-felüljáróról. Mutatjuk, milyen volt, a videót és a fotókat Rajnai Richárd készítette.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az éjfél után nagyjából öt perccel kezdődő és negyed órán át tartó tüzijáték. A szilveszteri tűzijáték kérdése mindig megosztja az embereket, egyrészt vannak, akik elvárják, szebbet ás jobbat is szeretnének, mások pénzpocsékolásnak tartják és inkább jótékony célra költetnék el az arra fordított pénzt, nem kevesen pedig amiatt nem szeretik, mert zavarja a kedvtelésből tartott állatokat, kiskedvenceket.
A pécsi önkormányzat azonban úgy döntött, hogy ha a vírus miatt nem is tartanak koncerteket a főtéren, tűzijáték lesz, de igyekeznek egy olyan helyszínről fellőni a rakétákat, ahonnan a lehető legmagasabbra lehet lőni, és így minden korábbihoz képest láthatóbb lesz Pécsett, a város legtöbb pontjáról valamit lehet belőle észlelni. Jó tudni, hogy az egykor a város szélén lévő, és a felüljáró közelében lévő volt Bőrgyár ma már a város növekedése miatt gyakorlatilag Pécs középpontjában fekszik.
Azért, hogy a közelben lakók nyugalmát is óvják, amennyire csak tudják, védőfallal vették körbe a kilövőállomásokat.
Mutatjuk, milyen volt a tűzijáték, a videót és a fotókat Rajnai Richárd készítette a Szabad Pécs számára.
Olvasóinknak áldott, boldog, sikeres új évet kívánunk!
