Február elseje a civilek napja, amiatt adott ki közleményt ma az egyesült ellenzék, azaz az Egységben Magyarországért. Azt írták, hogy kormányváltást követően kiemelt szerepe lesz a civil társadalom ellenőrző tevékenységének. És megemlékeztek arról, hogy Orbánék hogyan is álltak és állnak a civilekhez, és eléggé lesújtó róla a véleményük.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Pécsett nem kell hangsúlyozni az újságolvasóknak, hogy hogyan is állnak Orbánék a civilekhez – avagy mire utalnak Márki-Zay Péterék, hiszen itt volt nekünk az egyik legkomolyabb, civileket ért botrány, amikor megbélyegeztek egy, már több, mint tíz éve működő, és többek közt hátrányos helyzetű emberekkel, emberi jogokkal foglalkozó pécsi civil szervezetet, az Emberség Erejével Alapítványt. Más kérdés, hogy aki hallott erről az ügyről, hogyan ítéli azt meg, elhiszi-e azt, amit a fideszes politikusok mondtak és tettek, vagy pedig megdöbbenéssel fogadta a történteket. Az meg megint más kérdés, hogy ők dolgoznak tovább, és érnek el kiemelkedő szakmai sikereket.
Az Egységben Magyarországért február elsején, a civilek napján adott ki sajtóközleményt, azt lapunkhoz is eljuttatva. A DK, a Jobbik, az LMP, a MMM, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd által jegyzett közleményben azt írták, hogy megbecsülésünket kívánják kifejezni mindazoknak, akik részt vállalnak a társadalmunkban pótolhatatlan szerepet betöltő civil szervezetek tevékenységében.
„Az elmúlt 12 évben pedig különösen fontossá vált a civilek melletti kiállás ugyanis a Fidesz hamis vádakkal, megbélyegzéssel és hangulatkeltéssel próbálja befeketíteni a tőle független civil társadalmat. Környezetvédők, kulturális szervezetek, a szegénység ellen küzdő civilek ugyanúgy áldozatául esnek a Fidesz gyűlölethadjáratának, mint a demokráciáért, átláthatóságért, alkotmányosságért fellépő civilek” – hangsúlyozták.
Az Egységben Magyarországért viszont elismeri, hogy egy erős és sokszínű civil társadalom minden demokratikus állam egyik alapvető építőeleme. Ennek érdekében pedig szükségesnek tartják a jogállami normák teljeskörű visszaállítása keretében maradéktalanul helyreállítani a civil szektor minden szereplője számára az egyesülési, gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos jogát.
„A kormányváltást követően hatályon kívül helyezzük a civil szférát megbélyegző és korlátozó jogszabályokat és egyben kötelezettséget vállalunk arra, hogy az új jogszabályok mindenben meg fognak felelni a Magyarország által elfogadott nemzetközi szerződéseknek” – közölték.
Orbán Viktorékról azt írták, hogy a Fidesz a civil szektor egyedüli szerepét a kormány támogatásában látja, az Egységben Magyarországért azonban alapvető fontosságúnak tartja a civil szféra függetlenségét, ezért meg fogják szüntetni azt a gyakorlatot, amely ideológiai alapon kiemelt állami támogatásban részesít pártpolitikai feladatokat végző civil szervezeteket. Helyette autonóm, egyenlő partnerként fognak a civil szektor tagjaival együttműködni. A kormányzati támogatások és források elosztása során pedig mindenkor érvényesítik a nyílt verseny és szektorsemlegesség elvét, valamint maradéktalanul betartják az átláthatóság és az elszámoltathatóság követelményeit.
„Az Egységben Magyarországért a kormányváltást követően visszaállítja Magyarországon a jogállamot, amelyben kiemelt szerepe lesz a civil társadalom ellenőrző tevékenységének” – zárul a közlemény.
