A csütörtöki rendkívüli közgyűlés egyik előterjesztése szerint az önkormányzatnak 18 millió forintot kell kicsengetni a kasszából, mert a fideszes városvezetés idején rossz számlára utaltak az egyik kivitelezőnek.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A kivitelező és a pécsi önkormányzat is feljelentést tett, mert a Budai Antal utcai bölcsőde felújításáért fizetett utolsó számla kiegyenlítése nem történt meg. Illetve nem úgy, ahogy kellett volna.

A 240 millió forintos költségvetésű projekt végszámlája 18 millió forint lett volna, amit 2019 májusában volt esedékes. Bár az előterjesztés nem nevesíti a vállalkozókat, de a közbeszerzési értesítőben is olvasható, hogy a pellérdi Baranyai Házépítő Kft.-ről és a S és P 2004 Kft.-ről van szó. A pénzügyi főosztály tájékoztatása szerint a pénzt elutalták, arra a számlaszámra, amit egy hivatalos levélben és a számla kíséretében küldött meg a vállalkozó. Azonban az előterjesztés szerint a kivitelező jelezte, hogy pénz nem érkezett meg a bankszámlájára, és az előzőekben hivatkozott – külön becsatolt – Budapest Banknál vezetett bankszámlát, és levelet nem ismeri el sajátjaként. Ekkor – azaz 2019 júniusában – az önkormányzat a Budapest Bank Zrt.-től hivatalos levélben kérte az összeg visszahívását. A bank 2019. június 21. napján tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a hivatkozott bankszámlaszám nem a kivitelező nevén került megnyitásra és az összeg visszahívására nincs lehetőség, tekintettel arra, hogy a náluk bejelentett számlatulajdonos ehhez nem járult hozzá. Így tehát mindkét fél, az érintett vállalkozás és a pécsi önkormányzat is feljelentést tett, a pécsi rendőrség pedig ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. A Szabad Pécs hivatalosan meg nem erősített, de biztos forrásból származó információi szerint két budapesti nő vehette fel a pénzt.

Azonban a történet itt nem áll meg. Az előterjesztés szerint, ahhoz, hogy az európai uniós támogatás 100%-os maradjon ki kell egyenlíteni számlát. Az önkormányzat így most ismét fizethet és abban reménykedhet, hogy az ügy végén érvényesíteni tudja majd a 18 millió forintos követelést, az egyelőre ismeretlen tetteseken.

Kampányeszköz

A Budai Nagy Antal utcai óvodáról és bölcsődéről többször írtunk, még jegyzetet is. A Getto József tervei alapján, az 1970-es években elkészült épületegyüttes az európai uniós forrásokból finanszírozott óvoda- és bölcsödefelújítási program keretében újulhatott meg. Az épületek kora miatt az energetikai korszerűsítés igencsak időszerű volt. A projektgazda Pécsi Városfejlesztési Nzrt. segítségével 2016-ban nyújtott be pályázatot a város a fejlesztésre és még abban az évben pozitív döntés született. Az eredeti tervek szerint 2018 őszén a felújított bölcsődében kellett volna indítani a gyerekeknek a tanévet, azonban többek között a beszerzési eljárások elhúzódása miatt csak egy évvel később történhetett ez meg. A projektbe az udvar felújítása már nem is fért bele teljesen.

A hivatalos átadóra végül csak szeptemberben került sor, talán nem véletlenül, hiszen így kiváló alkalom adódott, hogy a Fidesz polgármesterjelöltje Vári Attila és a körzet fideszes képviselőjelöltje, Hári József egy bölcsi udvarán fotózkodhasson. Ekkor azonban a fideszes városvezetés nem beszélt arról, hogy a bölcsőde felújításához kifizetetlen számla és egy rendőrségi nyomozás kapcsolódik.

Frissítés:

Bár az előterjesztésben hivatalos levél szerepel, információnk szerint valójában csak egy e-mail érkezett a pénzügyi főosztályra májusban, amivel formailag is voltak problémák, így akár gyanús is lehetett volna.

KategóriákMETÁL