Kétségtelen, hogy kreatív módját választotta az országgyűlési választáson egyéni jelöltként induló pécsi Bognár Szilvia annak, hogy megszólítsa a választókat: bábelőadást tartott. Elbábozta, hogy ő független képviselő. Azt is, hogy látja, milyen gonosz a magyar kormány, majd rátért az ellenzéki összefogás szidalmazására. Végül a sajtót vette elő. Az előadás azonban ezzel nem ért véget, a Fidesz-közeli Pécs Aktuálnak adott magyarázattal került minden a helyére. És nem csak hazugságot sugalló véleményt mondott a nem fideszes sajtóról, hanem konkrétan hazudott is, például a Szabad Pécsről.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Bognár Szilvia kedden este ismét címlapon szerepelt a Fidesz-barát Pécs Aktuálon, újra a lap politikai felelősének, Kapitány Gergelynek válaszolt készségesen.

Bárhogyan is hangzik, a jobbik verzió az, hogy országgyűlési képviselő-jelöltként 15 perc hírnévért cserébe tette mindezt. A rosszabbik, hogy politikailag (a Habony-művek által) nagyon is átgondolt és megírt szerepet játszik. Bognárról amúgy – ahogyan erre most ő maga is utalt – egyes politikusok, politikaközeli szereplők azt terjesztik, hogy az ellenzék árulója, a Fidesz “megvett” embere.

Hogy így van-e, biztosan talán nem tudjuk meg soha, de az egészen biztos, hogy ha Bognár netán rá akarna cáfolni ezekre a híresztelésekre, akkor nem feltétlenül az ilyen, s rendszeresen ilyen sajtómegjelenés a legjobb módja annak, hogy tisztázza a nevét.

Ha nem is a legjobb módja, de jobb módja lett volna például az, ha Bognár Szilvia a saját fórumain, Facebook-oldalán rendszeresen reagál a Fidesz-kormány lépéseire. Most, és korábban is. Azzal nem igazán védekezhet, hogy ő helyi képviselő. És nemcsak azért, mert épp most jelentkezett be parlamenti szerepre. Egy időben ugyan Dobrev Klára megosztásai szerepeltek az oldalán, és emberi jogi kérdésekben megszólalt többször is, de olyanra nem emlékszünk, hogy sorjáztak volna az oldalán (mit sorjáztak volna? legalább néha szerepeltek volna) olyan megosztások, vélemények, amivel a kormány egyébként ellenzék által erősen kritizált lépéseit bírálja. Felemleget korrupciós ügyeket, Tiborczot, Orbán Ráhelt, Mészárost. Vagy éppen a felháborító helyi ügyet, a Volvo-gate-et. Ami kapcsán például Kapitány és a Pécs Aktuál is rendszeresen arról beszél, hogy nincs hozzá köze fideszes politikusnak, csak azt le nem írva, hogy ennek még a gyanúja is felháborító. Annál több kritikát kapott Péterffy Attila és a pécsi városvezetés Bognártól.

A Pécs Aktuált és propagandistáját azért említem meg, és emelem ki, mert Kapitány nemcsak Páva Zsolt volt kampányfőnöke, majd a 2009-től kezdődő, és különböző céges érdekeltségeken keresztül a tíz éven át tartó pécsi Fidesz-érában (főleg annak első felében) sokat számlázhatott, összesen több tízmillió forintot a pécsi városházának és pécsi önkormányzati cégeknek, hanem szakmailag is vannak csúnya ügyei. És ezekről egyértelműen tud Bognár is. Kapitány ráadásul egy másik, még hivatalosabb ner-lap, a KESMA-tag Szegedma főszerkesztője is, amellett persze, hogy a Pécs Aktuálnál írt cikkei mind egy irányba mutatnak, fideszes, orbánista politikai célokat és szereplőket kiszolgálva.

Bognár Szilvia korábban független, de kvázi DK-s, majd konkrétan is DK-s képviselő volt a pécsi közgyűlésben, illetve nem is szimplán képviselő, hanem alpolgármester. Aztán a pécsi DK kérte azt, hogy vonják meg tőle ezt a bizalmat, és leváltották a posztjáról.

Ugyanakkor Bognár Szilviának már korábban is több konfliktusa volt Péterffy Attiláékkal. Volt olyan ügy, amelyben – ma is így gondolom – igaza volt. Aztán olyan ügy is, ahol tökéletesen szembement azokkal az érvekkel, amiket a másik kapcsán hangoztatott.

A ZSÖK ügyvezetői kinevezése kapcsán azt hangoztatta, hogy nem szakmabeli, nincs tapasztalata a vezetőnek, de a Pécsi Kommunikációs Központ új ügyvezetője kapcsán szembement azzal, aki több, mint húsz évet töltött el ezen a területen és ebből jó sokat vezetőként, sikeres vezetőként. Helyette egy magához közel álló jelöltet támogatott, akinek nulla, konkrétan nulla tapasztalata volt ezen a téren.

Pontosítás: március 26., szombat, 14.45: Sajnos nem elég részletesen fejtettük ki, hogy itt mire is gondolunk, ezért a PKK vezetői pozíciójára pályázó másik jelöltről (akiről azt írtuk, nulla tapasztalata volt) olyat állítottunk, ami az eredeti szövegkörnyezetben nem pontos és nem is igazságos vele szemben, ezért elnézést kérünk. Arra igyekeztünk, (ezúttal) túlságosan is szűkszavúan utalni, hogy a ZSÖK esetében a kultúra lett kiemelve Bognár által, mint olyan tapasztalat, amely jó, ha megvan egy ilyen típusú cégnél, s annak hiánya nem szerencsés. Ehhez hasonlóan a Pécsmát, Pécs Tv-t, Pécsi Híreket kiadó (de más, kapcsolódó területekkel, így marketinggel, kommunikációval is foglalkozó) PKK vezetői posztja kapcsán elvárható lett volna, hogy egy médiacég működtetésében, újságok kiadásával menedzselésével foglalkozó tapasztalt egykori vezető személyét ne utsasítsa el Bognár, ne érveljen, ne lobbizzon ellene, márpedig ez így volt. A mi minősítésünk erre a területre vonatkozott, a PKK vezetői pozíciójára pályázó másik jelöltnek ugyanis ezen a téren valóban nem, de a marketing, kommunikáció és cégvezetés területén nagyon is volt tapasztalata. Tehát a hangsúly itt nem is azon van, hogy akkor a városházán dolgozó, és egyes feladatokban Bognár Szilvia alpolgármesteri munkáját is segítő másik jelöltet támogatta, hanem hogy nagyon élesen bírálta azt, hogy a Péterffy Attila polgármester jelöltjének tartott, végül a posztra kinevezett vezető (aki munkáltatója és felettese volt korábban a Dunántúli Naplónál e sorok írójának) kapjon bizalmat. Holott vele szemben egyetlen, a ZSÖK-nél hangoztatott ellenérv sem merült fel.

Így megbukott Bognár azon érvelése, hogy ő szakmai alapon ítélte meg a pályázókat. Az ellentmondást sajnos az feloldja, hogy mindkét ügyben szembe tudott menni Péterffyékkel, ez biztosan közös pont volt.  Később aztán Bognár Szilvia kilépett a DK-ból is. Most független (=pártnélküli, és már szervezet nélküli) pécsi városházi képviselő is. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennének jogos felvetései és kritikái a városvezetés munkájával kapcsolatban.

Tegnap amiatt kérdezte meg Bognár Szilviát a ner-barát Pécs Aktuál, mert videót tett fel politikusi Facebook-oldalára, amelyben egy “bábelőadással” szólt a választóihoz. A bábelőadás maga is és a forma is kifejezetten ötletes választási kommunikáció, ha jól csinálja és kellően kreatív, akár sorozat is lehet belőle. Ezért is sajnálatos annyira, hogy hazug lett az előadás.

Bognár Szilvia elbábozta, hogy ő független képviselő. Azt is elbábozta, hogy látja, milyen gonosz a magyar kormány, majd rátért az ellenzéki összefogás szidalmazására. Végül a sajtót vette elő.

Az “előadás” azonban ezzel nem ért véget, sőt, a Fidesz-közeli Pécs Aktuálnak adott magyarázattal került minden a helyére. És nemcsak hazugságot sugalló véleményt mondott a nem fideszes sajtóról, amit ő baloldalinak (később meg balliberálisnak) nevezett, köztük minket is, hanem ezen túl konkrétan hazudott is, például a Szabad Pécsről.

Azt hazudta, hogy egyáltalán nem írnak róla: „Talán feltűnhetett, hogy nem forog a nevem, nem írnak rólam egyáltalán, meg sem kérdeznek, ha hívom őket, nem jönnek” – jelentette ki a Pécs Aktuálnak.

Bognár Szilvia itt konkrétan hazudott. És nem csak arról, hogy hívott volna minket, vagy ha hívott, nem mentünk.

A Szabad Pécs csupán egyetlen meghívást kapott tőle az elmúlt hat-hét hétben. Egy szombati napon, délelőtt fél tízkor kaptuk a meghívót, arról, hogy a választással kapcsolatos bejelentést tesz egy óra múlva. A körülmények ellenére ott voltam, gyorsan átszervezve az addigi programomat. Mivel azonban Bognár Szilvia a meghívóban megjelölt időponthoz képest majdnem fél óra múltán sem jelent meg, s nem is üzent arról, hogy késni fog, vagy hogy miért nincs ott, mikor jön, otthagytam a helyszínt. Megjegyzés: független lap más nem volt jelen, a többiek a fideszes propagandához tartozók voltak, néhányan. Ők még maradtak, s később kiderült, hogy nem sokkal távozásom után érkezett meg a politikusnő. A Szabad Pécs így csak később, de még aznap, és az előzmények ellenére írt róla. És aztán még két, azaz összesen három, a választással foglalkozó cikkben írtam le a nevét, illetve ennél jóval többet tett a Szabad Pécs. Konkrétan cikket, vagy cikken belüli részeket szenteltünk az ő indulásának, három (plusz egy) alkalommal, az elmúlt 5-7 hétben.

Bognár Szilvia szavait idéztem, de ne feledkezzünk meg az újságcikket jegyző Kapitány Gergely szerepéről és felelősségéről se. Merthogy az egyáltalán nem elhanyagolható. Egy rendes újságíró azt tette volna, hogy egy ilyen nyilatkozat után (ha tényleg nem emlékszik arra, mi jelent meg a helyi médiában) megnézi, ellenőrzi ő maga az említett médiumok cikkeit, hovatovább esetleg megkérdezi őket erről. (Ahogyan a napokban én magam is felhívtam Kapitányt egy cikkel kapcsolatban, mert nem emlékeztem valamire, amire utalt. Felvette és válaszolt. A cikket erről hamarosan olvashatják.)

Nézzük tehát, hogyan és mikor írtunk Bognárról!

1. cikk

Az említett háromból az egyik cikk vezető fotója a Parlament volt, a cikk címe: Négy baranyai körzetben két vagy három kutyapárti passzivistára lehet majd szavazni, a két kiugrott pécsi ellenzéki, Bognár és Hencsei viszont befuthat.

2. cikk

Egy másik cikk vezető fotóján a szintén volt pécsi ellenzéki frakció-tag, az ex-jobbikos Hencsei Zsolt szerepel, Péterffy Attila társaságában. Ebben a cikkben azt írtam le többek közt, hogy lapunk elsőként számolt be arról, hogy Hencsei úgy döntött, elindul az országgyűlési választáson, s ő is képviselőjelölt lesz, csakúgy, mint Bognár Szilvia, aki már szintén nem tagja a 2019-ben nyertes eredeti pécsi ellenzéki összefogásnak.

„Mi magunk arra jóval nagyobb esélyt láttunk, ezt meg is írtuk anno, hogy Bognár Szilviának sikerülhet (tiszta módszerekkel) az aláírásgyűjtés, mint Hencseinek. Bognár ugyanis hozzá képest politikus szupersztár, tényszerűen pedig volt alpolgármester, akinek neve szintén forgott a médiában a Péterffyékkel való viharossá váló kapcsolata miatt” – áll a cikkben.

Habár megjegyeztük, hogy a számos aktivistával (=passzivistával) rendelkező Kutyapárt jelöltjeinek is nehezen jött össze az 500 aláírás, egyes körzetekben össze sem jött, de Bognár Szilviának és Hencsei Zsoltnak is sikerült az érvényes 500 aláírás, noha egyikük mögött sem állt, sem párt, sem szervezet, amely segítette a gyűjtést. Csakhogy Bognár nem arról beszélt, hogy nem szépen, nem jókat stb. írnak róla (szerinte), hanem arról, hogy nem írnak róla egyáltalán.

„Bognár Szilviának volt pultja, talpalt is érte, lépcsőházról lépcsőházra járva, és fogadott megkereséseket is, amelyekre elvileg elment személyesen az aláírásért, persze egyesek szerint – és itt jó ideje pultozó, aktivistáskodó személyeket értünk egyesek alatt – még így is meglepő/megsüvegelendő teljesítmény” – írtuk még mindig ugyanebben a cikkben arról, hogy összejött neki is az 500 aláírás.

Igaz, azt is megjegyeztük, hogy Bognár esetében sem kérdés, hogy nyerhet-e, mert nyilvánvaló, hogy nem. Azt most teszem hozzá, hogy az is nyilvánvaló, hogy Bognár harmadik és negyedik helye sem biztos. Amíg a kutyapárti politikusok a pártjukra kérnek szavazatot, és tudják és kommunikálják is a választók fel, hogy ők egyéniben nem nyerhetnek, addig a Bognár Szilviára adott voksok csakis az adott körzetben elnyerhető egyéni mandátum sorsára lesznek hatással. Egy olyan körzetben (Baranya 1), ahol az esélyes Mellár Tamás a Fidesz jelöltjével szemben.

3. cikk

Az elmúlt öt-hat hétben írt és megjelentetett harmadik cikkünk, amiben Bognárról írunk a következő: Bognár Szilvia és Mellár Tamás szerepelnek a vezető fotón. Ez a cikk konkrétan az ő és Hencsei Zsolt indulásáról szól.

Az tehát, nemhogy nem igaz, hogy nem írjuk le a nevét, nem szerepel nálunk, hanem konkrét és erős hazugság a magát folyton függetlennek, tisztának, becsületesnek és erkölcsösnek bemutatni igyekvő Bognártól. Akiről nemcsak írtunk, hanem akivel kapcsolatban a leginkább kritikus két megjegyzésünk az volt az elmúlt időszakban, hogy nincs esélye nyerni, s hogy kisebb csoda, hogy összejött neki a szükséges ajánlásszám.

Idézzük, rögzítsük akkor ezek után konkrétan Bognár Szilvia minapi Pécs Aktuál-os nyilatkozatát: „A baloldali sajtó is teljesen bezárt. Talán feltűnhetett, hogy nem forog a nevem, nem írnak rólam egyáltalán, meg sem kérdeznek, ha hívom őket, nem jönnek. Tehát egy Szabad Pécsnek, az önkormányzat lapjának, vagy egy Bahírnek nem volt ingerenciája arra sem, hogy megkérdezzék, miért indulok el a választáson egyáltalán.”

+1

Sőt, a Szabad Pécs egy konkrét Facebook-os megosztást is “adott” Bognár Szilviának. Azt a videóját reposztoltuk, amelyben bejelentette, hogy elindul a választáson, miközben mi hiába vártuk a pécsi főtéren, hogy mit is mond a választás kapcsán. Konkrétan a politikusi videóját osztottuk tovább, a következő kommentárral: „Bognár Szilvia volt pécsi alpolgármester szombaton bejelentette, hogy indul az országgyűlési választáson. Azt állította, hogy ő is a Fidesz bukását akarja. Mellár Tamás “körzetében” indul, amelyben elviekben az ellenzék állt eddig jobban, a Fidesz egy “civilt” indít, Kővári Jánost. Házasságról, törzsekről és a Mindenki Pécsért névhasználatról való lemondásról is szó esik a videóban”.

Korábban már leírta,, de nem árt hangsúlyozni: Bognár Szilviának lett volna lehetősége elindulni az ellenzéki előválasztáson. Nem tette, talán éppen azért – de ez spekuláció a részemről –, mert akkor most nem indulhatott volna el.

Az egészen biztos, hogy ha valami a Fidesznek értékes, az az, ha olyan körzetekben vannak szavazatokat megosztó jelöltek, ahol az ellenzéki jelölt esélyesebb, és olyan jelölt, aki magát a Fidesszel szemben is meghatározza, független, kvázi ellenzéki jelöltként kéri a szavazatokat, és úgy tesz, hogy a kormányváltást akarók úgy érezhessék, ő is valóban, reálisan is esélyes. Nem állíthatom, hogy ezért lett Bognár Szilvia a saját maga által választott kommunikációban nemcsak, hogy független, hanem “az igazi baloldali” jelölt, az azonban biztos, hogy abból a szerepből sem lógna ki ez a politikai önmeghatározás.

Ha van valami egészen bosszantó abban, hogy Bognár bábozva, paraván mögött mondta el a szövegét, sorjázva a fenti megjelenteket, az az, hogy így nem tudjuk azt leírni, hogy szemrebbenés nélkül, vagy szemrebbenéssel hazudott-e.

A Fidesz hazug kommunikációját mondja fel

Bognár Szilvia arról beszél a bábozás közben, hogy ő független képviselő, szidja a hatalmon lévő Orbánékat, és ugyanúgy az ellenzéket, konkrétan azt állítva, hogy a pécsi ellenzéki vezetés ugyanolyan, ugyanazt csinálja, mint Orbánék. Ami kis túlzással olyan, mintha Al Capone bűneihez hasonlítanánk a pécsi trafikrabló dolgait.

Azzal, hogy Bognár “baloldali sajtózza” a Szabad Pécset, a Pécsmát és a Bahírt, pontosan ugyanazt a fideszes narratívát és hazugságot mondja fel, amit a fideszes politikusok és propagandisták. Bognár Szilvia bűnét növeli, hogy valamikor rádiós újságíró volt.

A fenti Pécs Aktuál-képernyőmentést azért is helyeztük el a cikkben, mert egyrészt itt is van egy rész, amit még nem idéztünk, s amiben arról beszél Bognár Szilvia továbbra is, hogy az ő nevét nem említik, másrészt azért, mert az Értelmiségi Klub rendezvényének a leírását olvasva – a cikkben foglalt előzmények miatt – egyből mindenki arra gondolhat, hogy a Szabad Pécs újságírója is részt vett az Értelmiségi Klub rendezvényén, majd politikusi “csettintésre” elhagyta a helyszínt (már, ha valóban volt ilyen egyáltalán). Sajnos e cikk írója aznap este más programon volt, s más szerzőnk sem tudott jelen lenni a beszélgetésen. (Frissítés, 14.48: a Pécsma sem vett részt az ÉK-beszélgetésen, a Bahír újságírója pedig, aki jelen volt, már korábban kiment a teremből.)

A Fidesz-közeli lap és Bognár sem említi meg, hogy a rendezvényre a Fidesz jelöltje, Kővári János nem érkezett meg, meghívása ellenére. Ha ott van, akkor egészen biztos, hogy a vita megrendezésre kerül. A Fidesz és képviselői azonban – egy-egy ritka kivételtől eltekintve –  nem vitáznak. Lehet persze Mellár Tamás lépését kritizálni, meg érvelni is lehet mellette, de az, hogy Bognár nem említi meg Kővári János távolmaradását, és hogy minket politikai és szakmai gyanúba kever, az több, mint problémás.

A második képernyőmentés is problémás részt mutat be a cikkből, minimum csúsztatás ugyanis a kormányzati, a szakmaiságnak még a látszatát is kerülő ner-es médiumok, illetve az újságíró szakmai szabályok betartani igyekvő, híralapú újságírást művelő független lapok és szerzőik közti egyenlőségjel.

A Szabad Pécs, persze, azt nem tudja garantálni Bognár Szilviának, hogy annyit tudunk és annyit kívánunk róla írni, mint ahányszor felbukkan a neve a fideszes sajtóban – elég erősen felülreprezentálva Bognárt és jelentőségét. Erre a munkára az egyik legjobb példa a Pécs Aktuál, amely sokadik cikket írja Bognárról, s folyton a győzelemre valódi esélyes politikusokkal hozza egy szintre, emeli fel hozzájuk Bognárt. Például a fenti részletben is olvasható közvéleménykutatásban is Bognár van harmadikként mindenütt mérve és szerepeltetve, miközben az egyik grafikán jelzett számok alapján a kutyapárti jelöltnek van a legtöbb esélye a harmadik hely megszerzésére.

Bognár Szilvia azt is említi a Szabad Pécs bűneként, hogy nem kérdeztük meg, hogy ő miért akart egyáltalán elindulni a választáson, de ez a kijelentése is problémás, és megint csak növeli bűne súlyosságát, hogy egykor hírkészítéssel foglalkozott. Egyrészt, mint említettük, ott voltunk a furán és gyorsan meghirdetett sajtótájékoztatón, de ő maga nem. Utána pedig már nem volt mit megkérdezni erről, hiszen ő maga elmondta ezt a videójában. A videót leközöltük, a lényegét leírtuk. Ráadásul terveztünk is még olyan cikket, amiben részben vele is foglalkozni akartunk, mint jelölttel, mások mellett.

Másrészt van “bekészítve” egy jóval korábban, vele felvett interjú is.  Egy külsős szerzőnk készített vele egy interjút. Sőt igazából az egy nagyon hosszú és részletes interjú, ami mellett egy rövidebb interjút is terveztünk, e sorok írójának Bognár által megválaszolt kérdéseivel.

Sajnos a kétrészes interjú megjelenése el lett elhalasztva, azért, mert Bognár Szilvia etikátlanul járt el, cinikusan időzítette az ellenőrzésre számára elküldött interjú visszaküldését. Egy Fidesz-közeli lapot hozott ezzel velünk szemben előnybe, egyben szinte lenullázva az általunk, korábban felvett interjú érdekesség- és exkluzivitás-faktorát.

Az már más kérdés, hogy az interjú (másfél/két interjú) sokkal tovább “fiókban” maradt, mint gondoltuk vagy szerettük volna. Még azt követően is jóval tovább, mint ami történt, és ami miatt pár napos csúszás belefért volna a tervezetthez képest. Hogy nem így lett, azt mi is bánjuk, éppen ezért (bár ezek még a választáson való indulás bejelentése előtt készültek) mindkét interjú megjelenik még terveink szerint a napokban.

KategóriákPUNK