A Pécsre érkezett ukrán menekültek nem értik, miért támadta meg hazájukat Oroszország, de abban biztosak, hogy Ukrajna nem veszíti el a háborút. Szerintük korábban nem volt ellentét Ukrajna nemzetiségei között, azt se tudták, ki orosz, ki ukrán. A lapunknak nyilatkozók beszédjében szétválaszthatatlanul keverednek az ukrán és orosz, szavak. A Pécsett élő ukrajnaiak hálásak befogadóiknak.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ilena akkor hagyta el Harkovot, amikor már tíz napja egy óvóhelyen húzta meg magát három lányával és unokájával, és egyik lányának elfogyott az inzulinja. Az 56 éves varrónő nem tudja, meddig kell még Pécsett időznie, amikor másfél hónapja a városba érkezett, azt hitte hamar vége lesz a háborúnak, és mehetnek haza, most már úgy látja, egy éven belül erre nincs remény. Mindhárom veje otthon maradt, most rendfenntartó egységeknél szolgálnak, nem katonák, a harcokban nem kell részt venniük. Naponta telefonálnak egymásnak, egyelőre egészségesek, és tőlük úgy tudják, hogy rokonaik, közeli ismerőseik is azok. Az egykor másfél millió lakost számláló város viszont romokban, újjáépíteni hosszú évek kellenek. Ilenáék házát eddig még nem érte találat.
Amúgy Ilena családjának nem volt pécsi ismeretsége, véletlenek sora kellett ahhoz, hogy épp ide kerüljenek. Nagyon hálásak az őket befogadó pécsi házaspárnak, akik nem kérnek bért a lakásért. Így is kénytelenek felélni tartalékaikat. Jelenleg csak Ilenának van munkája, ő a szakmájába dolgozik, a lányok – nyelvi nehézségeik miatt – még nem találtak alkalmazást. A varrónő azt mondja, hogy neki könnyű, elég, ha megmutatják, bejelölik, mit várnak tőle, a varrás nemzetközi nyelv. Ha valamit nem ért, akkor mobiltelefonján behozza az ukrán-magyar tolmácsot, s attól kér segítséget.
Oroszország két hónapja támadta Ukrajnát. Hogy a háborúnak hány áldozata, sebesültje, sérültje van, azt – a harcban résztvevő felek gyakran propagandaízű információi miatt – nehéz megállapítani, kívülálló katonai szakértők szerint a halottak száma akár a tízezret is meghaladhatja. A bombázások és harcok okozta kár nagysága becslések szerint már hozzávetőleg ezermilliárd euró lehet. A háború elől elmenekült ukránok száma elérheti az 5 milliót. Eddig több mint 600 ezer menekült lépte át az ukrán-magyar határt, hogy végül mennyien kérnek nálunk tartós bebocsátást, arról ellentmondók a hivatalos statisztikák, az eddigi tapasztalatok alapján azonban az itt hosszabban meghúzódók száma 10 és 20 ezer közé tehető. A menekültek egyébként 45 napig jogosultak havi 22 800 forint állami segélyre, a velük lévő gyerekekre 13 700 forint támogatás jár. Mivel a magyar cégek munkaerőgondokkal küzdenek, elképzelhető, hogy az ukrajnaiak állást és megélhetést találnak nagyobb városainkban.
Baranyában mintegy 80-100 ukrán menekült várja sorsa jobbra fordulását. Számukra a múlt hét végén – mivel akkor volt az ortodox húsvét – zenés, játékos együttlétet szervezett Pécsett a Balokány ligetben a Golgota gyülekezet, a Hit gyülekezet, a Vöröskereszt, valamint a pécsi ukrán kisebbségi önkormányzat. Ezen a rendezvényen ismerkedtem meg Ilenával, és még több ukrán sorstársával.
Tolmácsként Jelena Popovics, a kisebbségi önkormányzat elnöke segített a beszélgetésekben. Jelena 17 éve él Pécsett, ahol zongoratanárként dolgozik. Férjét, Roland Popovicsot követte a városba, aki 30 éve jött Pécsre tanulni, aztán itt ragadt. Roland is zenetanár, ő gitáron játszik. A házaspárnak két gyermeke van. Jelena és Roland felmenői között vannak magyarok, ukránok, oroszok, moldávok, szlovákok. Jelenával a Szabad Pécs korábban, nem sokkal a háború kitörése után nagyinterjút készített, amit ITT olvashatnak el.Mindeközben ebbben a cikkben pedig arról írtunk, hogy az önkormányzaton is várják a felajánlásokat, amelyekkel az ukrajnai menekülteknek segíthetnek, ahogyan azt is megírtuk, hogy a PTE speciális keretek közt fogadja az ukrán egyetemek hallgatóit is.
Hasonlóan kusza nemzetiségi gyökerei van szinte valamennyi általam megszólított menekültnek. A fentebb már bemutatott Ilena Oroszországban született, tíz éves volt, amikor a családja Ukrajnába költözött, s ő mindig félig ukránnak, félig orosznak vallotta magát. Az orosz invázió óta viszont már csakis ukránnak. Ettől még beszédjében keverednek az ukrán és az orosz szavak, de ez annyira természetes, hogy számára fel sem tűnik.
Utóbbi az általam megszólított menekültek mindegyikére jellemző. Az 1991-ig létező Szovjetunió iskoláiban az orosz volt a kötelező nyelv. Az ország szétesése után Ukrajna kikiáltotta a függetlenségét, és az iskoláiban az ukrán lett a kötelező nyelv. Ettől még az ukrajnaiak túlnyomó többsége az ukrán és az orosz valamiféle keverékét beszéli, tudtam meg Jelenától, aki hozzátette, hogy a két nyelvnek nagy a közös szókincse és a nyelvtana is hasonló.
Nemzetközi elutasítás fogadta, hogy az ukrán parlament 2017-ben megszavazta azt a nyelvtörvényt, ami az ukránt kizárólagos hivatalos nyelvvé tette az országban. Ez ellen Magyarország is tiltakozott, féltve a Kárpát-Ukrajnában élő 130 ezres magyarság jogait és önállóságát. Leghevesebben Oroszország támadta a nyelvtörvényt, ami érthető, hisz Ukrajna 42 millió polgárának 17 százaléka orosz. Az élesedő nemzetpolitikai viták ellenére az ukrán és orosz emberek túlnyomó többsége továbbra is békében élt egymás mellett, állította valamennyi beszélgetőpartnerem. Ezt hangsúlyozza Ilena is: – Harkovban senkit azért meg nem szóltak, ha ukránul vagy oroszul beszélt, és nem volt téma a nyelvtörvény sem. Ugyanúgy éltünk, mint előtte. Soha nem tapasztaltam, hogy egy ukrán azért haragudott volna valakire, mert az orosznak tartotta magát vagy oroszul beszélt, vagy hogy orosz azért haragudott volna egy ukránra, mert hogy az ukrán – mesélte.
Az előbbiekből kifolyólag Ilena nem érti, hogyan törhetett ki ez a háború. Ugyanígy van ezzel Viktória, aki Kijevből érkezett Pécsre. A mutatós, szép járású asszony színészként dolgozott a fővárosban, s akkor hagyta ott otthonát, amikor a házához közeli tévétornyot rakétatámadás érte. Vele tartott az asszony 35 éves lánya, illetve veje és három unokája is (a férfi azért jöhetett, mert nagycsaládosokat nem hívnak be katonának). Viktória is csak pozitív emlékeket őriz az ukrajnai nemzetiségek viszonyáról: – Egy ukrán iskolában az órán ukránul adják le a tananyagot, de a folyosón a gyerekek egyaránt beszélnek oroszul és ukránul. Én is beszélem mindkét nyelvet, és észre sem veszem, hogy mikor váltok ukránról oroszra vagy vissza. Nekünk sok orosz barátunk volt Oroszországban és Ukrajnában. Ők most nagyon aggódnak értünk. Ezt a háborút csak Putyin és a vele tartó politikusok akarták, nem az oroszok támadták meg a hazámat, hanem az orosz politikai, katonai vezetés. Még a donyecki oroszok többsége sem akar harcolni, a térségben van olyan barátnőm, aki elmondta, hogy ha kell, akkor ő bezárja a férjét meg a fiát a házba, de nem engedi őket fegyvert fogni. Igaz, ők sem akarnak harcolni.
Viktória korábban abban reménykedett, hogy már júniusban visszatérhet Kijevbe, de ebben már nem bízik. Abban viszont igen, hogy Ukrajna megnyeri a háborút. Erről egyébként valamennyi Pécsett megfaggatott ukrán menekült ugyanígy gondolkodik. Viktória addig se tétlenkedik, egyelőre abból jut pénzhez, hogy vastag zoknikat köt, és azokat árulja. Mutat is mindjárt néhány párat a kínálatból. – Szeretek kötni – mondja, majd így folytatja: – De főzni is szeretek, ha sokáig kell maradnunk, akkor szívesebben dolgoznék egy étterem vagy kávézó konyháján.
Ha maradni kell, Viktória nem akarja elhagyni Pécset. Nagyon jól esett neki, hogy a helyiek mennyi szeretettel és megértéssel fogadták őt és lánya családját. Egy házaspár ingyen adta át neki a lakását, épp nem volt benne albérlő, és mondták, hogy akkor lakjon ott ő. A lánya családja egy másik házaspártól kapott lakást, és tőlük se kérnek bért. A lakást most vették, így még üres volt, ezért a lakás gazdája gyorsan bútort is vásárolt a számukra.
Alona odesszai, a 31 esztendős, szőke asszony két és fél éves kislányával jött. De nem sokáig lesznek kettesben, mert Alona áldott állapotban van, másfél hónap múlva egy kisfiút szül majd. – Sokat gondolkodtunk a férjemmel a nevén, de még most se dőlt el: Nikita lesz vagy Martin – árulta el Alona.
Az asszony férje nem jöhet, ő most Lvovban dolgozik. Ha elhúzódik a háború, Alona nem megy tovább Magyarországról, biztos benne, hogy manikűrős és kozmetikus szakmájából itt is el tudja tartani magát és gyermekeit.
Alona sokat őrlődik azon, miért tört ki ez az értelmetlen háború, és mindig arra jut, hogy Putyin hatalmi mániája az oka a vérontásnak. – Régóta éreztük, hogy Putyinnak vannak ilyen tervei, és hogy Zelenszkij nem tetszik neki, mert nem tudja befolyásolni, ennek ellenére nem hittük el, hogy megtámad minket – mondta.
Alona viszont azt is megtapasztalta, hogy hiába voltak korábban az oroszok és az ukránok remek viszonyban, Putyin az oroszok közül sokakat maga mellé tudott állítani.
– Odesszában korábban remek volt a viszony az oroszok és az ukránok között. Félek, hogy ez elmúlt. Van olyan orosz barátnőm, aki ma már hisz Putyinnak, és egészen másképp gondolkodik, mint a háború előtt.
Ez a cikk a Helyközi Járat együttműködési program keretében valósult meg, ami a Partizán támogatásával jött létre, hat magyar szerkesztőség közös projektjeként. Tarts velünk, szállj fel a Helyközi Járatra! Ha van egy jó sztorid, írd meg nekünk a helykozijarat@gmail.com címre.
A Szabad Pécs eddigi cikkei, amelyek a Helyközi Járat média-együttműködési program keretében jelentek meg ITT OLVASHATÓK.
