A Kúriáig eljutó peres vita Pécs korábbi, fideszes vezetése és Bachar Najari közt az elhíresült Zsolnay-telekapport miatt robbant ki. A Kúria azt is kimondta keddi határozatában, hogy Najari nem szegett szerződést, értesült a hírről a Szabad Pécs.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Első fokon ugyanebben az ügyben a pécsi önkormányzatnak adtak igazat, de már másodfokon megváltoztatták az ítéletet. A Fővárosi Ítélőtábla azzal írta felül egy éve az első fokon meghozott határozatot, hogy nincs jogalapja a keresetnek. Vagyis a Zsolnay-részvények értékesítéséről szóló szindikátusi szerződésben foglalt, nem teljesítés esetére szóló kötbért az ítélőtábla szerint nem lehetett érvényesíteni.
Most, keddi ítélétben a Kúria ezt a másodfokú határozatot hagyta jóvá, kimondva, hogy Bachar Najari nem szegett szerződést, a tőkeemelés pedig jogszerűen megtörtént a Zsolnay-gyárat működtető cégben, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt-ben. A Szabad Pécs értesülését megerősítette lapunknak Cséplő Petra, a Zsolnay Zrt. Igazgatóságának elnöke, Bachar Najari felesége is.
Már az előző bírósági döntés kapcsán írtuk azt, hogy az újabb jogerősen elbukott polgári per után Pécsnek több mint tízmillió forint eljárási és ügyvédi költséget kell megfizetnie a tudomásunk szerint. Ez a szám nyilvánvalóan tovább emelkedhet a végelszámolásnál.
Az elsőfokú bíróság egyébként azt állapította meg, hogy Bachar Najari, a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosa a részvényvásárláskor, a szindikátusi szerződésben vállalt tőkeemelési kötelezettségét nem teljesítette. Az akkori döntés szerint Najarinak ki kellett volna fizetnie az erre az esetre a szerződésben rögzített 300 millió forintos kötbért.
Az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy érhetett-e 300 millió forintot az elhíresült hajmáskéri, egykori katonai telek. Mint ismert, a részvények megvásárlása után a Zsolnay eladásakor Najari vállalt egy 500 milliós tőkeemelést is, szerződés szerint. Abból 200 milliót kifizetett készpénzben. Ahogyan a részvények 180 milliós árát is kifizette ugyanígy. Az apportot azonban engedélyezték, nem volt tiltás a szerződésben arra vonatkozóan, hogy apporttal nem lehetságes, akár még a teljes kötelezettséget, akár még az 500 millió forintot is kifizetni. Bachar Najari az utolsó, 300 milliós részt fizette ki a hajmáskéri telekkel. Amelyről, amúgy, van olyan szakértői vélemény a tudomásunk szerint is, hogy az tényleg nem ér meg 300 millió forintot. Az első fokon döntő Fővárosi Törvényszék is úgy látta, hogy a telek értéke meg sem közelíti a 300 milliót, így kimondta, hogy nem teljesült az elvárt és rögzített minimális tőkeemelés. Vagyis, hogy jogos a pécsi önkormányzat perben foglalt 300 milliós kötbérigénye.
A Fővárosi Ítélőtábla azonban, ahogyan ma a Kúria is, másképpen ítélt. Azaz a pécsi önkormányzat nem jut hozzá a követelt 300 milliós kötbérhez, sőt még fizethet is, a peres költségeket.
Ráadásul egy másik, Najariék által szintén jogerősen megnyert perben a pécsi önkormányzat négy értékes, összesen szintén mintegy 300 millióra becsült pécsi ingatlanról mondhat le. Azok ugyanis lényegében Bachar Najarihoz kerültek.
A szír-svájci kettős állampolgár üzletember azzal jutott hozzá a négy ingatlanhoz, hogy megvásárolta a Tiborcz Istvánnal jó viszonyban és korábban üzleti kapcsolatban álló győri vállalkozó, Paár Attila cégétől, a WHB-tól a Zsolnayval szemben fennálló hitelkövetelést. Amit Paár előtte nem sokkal az MFB-től szerzett meg. És amely hitelkövetelést Najari ki akart váltani az MFB-től, még Paárék bejelentkezése előtt. De hiába ígért több pénzt érte korábban (kevesebbet, persze a teljes, fennálló tartózásnál, adósként), mint amennyiért később Paárék meg tudták szerezni az MNB-től a hitelkövetelést, Najari nem vehette meg azt valami oknál fogva – neki nem adták oda, még az említett magasabb összegért sem. (Ráadásul ez egy olyan örökölt hitele volt a Zsolnaynak, amely még jóval Najari érkezése előtt keletkezett. És amellyel kapcsolatban pécsi-baranyai fideszes politikusok, köztük Páva Zsolt is a Zsolnay-eladás előtt azt ígérték a szír üzletembernek, hogy ezt az adósságot ők megpróbálják lenulláztatni, vagy csökkenteni, igyekeznek egy enyhítést a banknál kijárni. Úgy tudjuk, valóban volt is ilyen próbálkozás, de a politikusok nem jártak sikerrel.)
A hitelkövetelést tehát a Zsolnay többségi tulajdonosa megvásárolta végül a győri vállalkozótól. Amivel egyben Najari hozzájutott egy 300 milliós ingatlancsomag feletti rendelkezési joghoz is. A szóban forgó ingatlanokat ugyanis Pécs önkormányzata évekkel korábban, jelzálogként-biztosítékként ajánlotta fel az eredeti hitelfelvételkor.
Miután időközben a volt Zsolnay-dolgozóknak alapított Ledina Kerámia is csődbe ment, nagyon érdekes kérdés, hogy vajon hogyan tudnak majd erről az ügyről elszámolni a lelkiismeretükkel a Zsolnay-ügyet névlegesen kirobbantó pécsi fideszes poltikusok, az ő mögöttük álló, a szálakat valójában mozgató más fideszes politikusok, és ezt az egész balul sikerült Zsolnay-einstandot levezénylő jogászok és más szakemeberek. Mert a vége csak az let, hogy egy csomó ember végül munka nélkül maradt, a város és a Zsolnay nevén is csorba esett, ami a befektetőösztönzésben sem túl jó pont, és talán önkormányzati ciklusokon átívelően nem az. Főleg, hogy előtte hogyan járt Pécsett a francia víziközmű cég, a Suez (akikről azt kommunikálták, hogy talicskán hordták ki a városból a nyereséget), és hogyan járt a pécsi közösségi közlekedésbe befektető cég, Amely persze a buszok eladása és visszabérlése okán nyilvánvalóan szintén egy érdekesebb szereplő, de nagyon kérdéses, hogy ez a három egymás utáni ügy hogyan hathat például egy Magyarországon újonnan befektetni szándékozó nagybefektető előtt.
19? Lapot!
