A teljes felújítás csaknem 200 millió forintba, míg a részleges megnyitás is csaknem százmillióba kerülne – erre a megállapításra jutott az orfűi akvapark újranyitását vizsgáló műszaki jelentés, közölte a hírt kedden a pécsi önkormányzat. És mivel a tulajdonosok egy bejelentés szerint az élményfürdő teljes rekonstrukcióját és bővítését tervezik, ezért az ideiglenes, alig egy-két évre szóló felújítás felesleges lenne, így a nehéz gazdasági helyzetben lévő pécsi önkormányzat – az orfűi önkormányzattal egyetértésben – nem támogatja a park ideiglenes újranyitását.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Pécs polgármestere még február közepén kezdeményezett egyeztetést Orfű polgármesterével és a tulajdonos társaság képviselőjével az orfűi akvapark megnyitásának lehetőségeiről. Péterffy Attila a pécsi önkormányzat és a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. műszaki szakértőivel, valamint Török Ottó polgármesteri biztossal együtt február utolsó napján járt az élményfürdőben. Felmérték az akvapark jelenlegi állapotát, és azt, hogy milyen karbantartásokra, felújításokra lenne szükség ahhoz, hogy a park újra fogadhassa a fürdőzőket. A műszaki jelentés nemrég készült el, mindezt a pécsi önkormányzat egy mai, keddi sajtóközleményben tudatta.

Ez megállapította, hogy a korábbi évek elmaradt karbantartásai megviselték a parkot. A helyzeten tovább rontott, hogy 2020-ban és 2021-ben már meg sem nyitott a fürdő, így a legszükségesebb műszaki beavatkozások sem történtek meg.

A jelenlegi állapot alapján a fürdő gépészete egy jelentősebb felújítás után újra működőképes lehetne, de költeni kellene a szociális blokkok, valamint a park zöldterületeinek rendbetételére is. A medencék burkolata pedig oly mértékben károsodott, hogy több mint 2000 négyzetméternyi felületet lenne szükséges újraburkolni. Sok helyen pedig a lábmosókat, zuhanyzókat, lépcsőket teljesen újjá kellene építeni.

A műszaki jelentés árkalkulációja alapján a több, de legfeljebb 5 évre szóló teljes felújítás mintegy 200 millió forintba kerülne. Ha csak erre az egyetlen szezonra szeretnék fogadóképessé tenni a teljes élményfürdőt, az is mintegy 120 millió forintos költséget jelentene. Az erre a szezonra vonatkozó részleges felújítás, ami csak a pezsgő-, a sport- és a gyermekmedence felújítását tartalmazza, mintegy 90 millió forintos beruházást jelentene.

A tulajdonosok nemrég bejelentett fejlesztési elképzelései minden felújítást ideiglenessé, és ezzel feleslegessé tesznek az élményfürdőben, véli a pécsi és az orrfűi önkormányzat.

A részben a 2019 végén megörökölt helyzet miatt nehéz anyagi helyzetben lévő pécsi önkormányzat nem engedhet meg magának felesleges felújításokat, emiatt az orfűi önkormányzattal egyetértésben az orfűi akvapark ideiglenes megnyitását nem támogatja.

17 milliárdos fejlesztést ígértek

Március második felében, a választás előtt tartott sajtótájékoztatón mutatták be az új tulajdonosok azon, tervezett fejlesztési elképzelését, amely az akvapark megújítását célozza, egyben szállodaépítést, wellness-centrum és élménypark kialakítását is tartalmaz, mintegy 17 milliárdosra becsült fejlesztéssel.

Címkék:
KategóriákMETÁL