Reméljük mindemellett azt is, hogy egyetért azzal ön is, hogy a miniszterelnök fizetését jelentősen megnövelték, és azzal is, hogy ezt az érdektelen ügyet nem egy külön javaslatban, nem külön szavazással döntötték el a T. Házban, hanem egy 61 oldalas salátatörvényben szerepelt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Mert mi is ez a hír valójában és röviden? A nagy képen látható férfi (Orbán Viktor miniszterelnök) a jövőben többet fog keresni. Nem kevéssel többet, hanem sokkal többet. Eddig sem keresett rosszul, de most rendet tettek.

A parlament elé hétfőn, sürgőséggel bocsátották vitára ugyanis azt a javaslatcsomagot (salátatörvény-tervezetet), amiről már másnap, kedden, azaz ma szavaztak. A T. Ház t. képviselőinek a többsége – köztük természetesen a baranyai Fidesz-KDNP-s képviselők is – megszavazták a javaslatcsomagot. 133 igen állt 51 nem ellenében. A 61 oldalas salátatörvényben lévő változtatás a jövőben a jelenlegi havi bruttó 1,5 millió forintról havi bruttó 3,5 millió forintra emelte Orbán Viktor miniszterelnöki tiszteletdíját. Azaz Orbán Viktor havi bruttó 2 millió forint fizetésemelést kapott. Díjazása így Kövér László házelnökével lett azonos. Mivel Orbán Viktornak a már említett összegen felül megjár (korábban is megjárt, és az új, megemelt összeg mellett is megjár) 1,3 millió forint képviselői alapilletmény, így Orbán Viktor havi fizetése 4,8 millió forint lesz. Bruttó persze, de az akkor is majdnem havi 5 millió forint.

A miniszterelnök havi bruttó 2 millió forintos fizetésemeléséhez egy összehasonlító adat: a napokban döntöttek arról Orbánék, hogy mennyivel emelkednek idén a nyugdíjak, 8,9%-kal. Hagyján persze, hogy az infláció valójában a legtöbb embernek nem 10% körüli összegűként csapódik le a mindennapokban, hanem akár 20-25%-osként, vagy az élelmiszerek esetében még ennél is magasabb összegűként. Mindenesetre mivel az átlagnyugdíj ma Magyarországon 150 571 forint, az emelés mértéke egy átlagos nyugdíjas esetén havi 13 400 forint (nettó). Magyarán a bruttó 2 milliós emelés (szja-val csökkentett összeggel kalkulálva) azt jelenti, hogy Orbán Viktor annyi emelés kapott, mint 126 nyugdíjas összesen.

A salátatörvényt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter terjesztett be a parlament elé, és arról szól, hogy a közvetlen főnöke többet keressen, vagyis hogy a kormányfő havi illetménye egyezzen meg a házelnök tiszteletdíjával.

Meg kell jegyezni, hogy önmagában egy ilyen kiemelt pozícióban egyáltalán nem sok a bruttó 5 milliós juttatás, és az is indokolt, hogy a házelnök ne keressen többet, pláne ne jóval többet, mint a miniszterelnök, és az is abszurdum, hogy a miniszterelnöknél eddig a legtöbb miniszter is többet vihetett haza papíron és hivatalosan.

Ráadásul Orbán Viktor a Fidesz elnökeként már külön nem kap pénzt.

Orbán fog dönteni a fontos emberek fizetéséről

A ma elfogadott törvényjavaslat szerint a jövőben Orbán Viktor dönt majd nem csak a miniszterek, hanem más fontos emberek, pl. a miniszterelnök politikai igazgatója, az államtitkárok, a kormánybiztosok, a miniszterelnöki biztosok és a miniszterelnöki megbízottak díjazásáról. Korábban a kormány tagjainak, az államtitkároknak és a kormánybiztosoknak a fizetése törvényben rögzített volt (a fizetésük nem lehetett több, mint a havi átlagos bruttó kereset tízszerese).

Az emeléssel kapcsolatban egy nagy, nyomasztó kérdés van, amit majd jövőre, majd azt követően látunk majd, ami nem más, minthogy Orbán Viktor vajon ezt követően már képes lesz-e legalább valamicskét félretennie a fizetéséből, mert ez az elmúlt években nem mindig sikerült, legalábbis a kormányfő hivatalos vagyonnyilatkozatai szerint.

Címkék:
KategóriákPOP