Nem tudjuk, ezért elképzeltük. Vigyázat, fikciós tartalom!

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Vári Attila Facebook-oldalának legfrissebb posztja arról szól, hogy a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje találkozott Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, a sikeres MTA elleni hadműveletek zseniális tábornokával.

Két képből és némi szövegből áll a poszt. Ez az egyik kép:

Palkovics László (balra) és Vári Attila – Forrás: Vári Attila Facebook-oldala

És ez a másik:

Palkovics László (balra) és Vári Attila – Forrás: Vári Attila Facebook-oldala

A szöveg pedig így szól: “A mai napon Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel találkoztam. A megbeszélésünk során szóba kerültek a Pécset érintő fejlesztési és beruházási tervek, amelyek kapcsán miniszter úr támogatásáról biztosított.”

Sok konkrétum nem derül ki arról, mi hangzott el a találkozón, pontosan milyen fejlesztési és beruházási tervekről volt szó. Kedden Péterffy Attila, az ellenzék polgármesterjelöltje nyilvánosságra hozta programját, úgy tudjuk, Váriét is írják a Fidesznél, sőt, rövidesen be is mutatják. Eddig szinte semmit nem tudtunk meg a PSN Zrt. vezérigazgatójának elképzeléseiről, az önkormányzati médiában megjelent interjúiból csak az derült ki, hány évre tervez, ha megválasztják.

Nem tehettünk mást, mint hogy ez alapján elképzeltük, mi történhetett a politikus és a politikusnak készülő, friss pécsi lakcímmel rendelkező cégvezető között.

KategóriákPOP