Egyetlen nap szünetet jelentő átállással nyitják meg az új pécsi vásárcsarnokot éppen egy hét múlva. A régi vásárcsarnokban jövő szerdán még lehet vásárolni, jövő csütörtöktől azonban végleg bezárják, pénteken pedig a nagyközönség előtt is kinyit az új vásárcsarnok, ami ráadásul az egyik különleges attrakciója lesz az idei, jövő héten tartandó Zsolnay Fényfesztiválnak is.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Voltak félelmek azzal kapcsolatosan, mind a vásárlókban, mind a vevőkben, hogy sikerül-e úgy megépíteni és átadni az új pcési vásárcsarnokot, hogy mindeközben ne kelljen sokáig nélkülözniük a pécsieknek a régi csarnokot. Hiszen még azzal együtt is, hogy az elmúlt években egyre nagyobb teret hódító diszkontláncok, majd a pandémia miatt sok vásárlót vesztő csarnokba még mindig nagyon sokan járnak, hogy jó minőségű, részben hazai és őstermelői, és az áruházi kínálatnál nagyon sok esetben olcsóbb zöldséget, gyümölcsöt, hús- és pékárut vásároljanak.
A félelem biztosan jogos volt, de az építkezés ütemének és az eltervezettek betartásának köszönhetően úgy tűnik, valóban tartható lesz az, hogy csupán egy nap különbséggel lehet vásárolni a pécsi nagypiacon, jövő szerdán még a régiben, amit 45 éve adtak át, jövő pénteken pedig az újban, aminek a zártkörű protokollmegnyitóját már csütörtökön megtartják. Ráadásul a jövő héten, azaz ismét az eredeti időpontban tartandó Zsolnay Fényfesztiválon az új vásárcsarnok épületét fényfestik, kivilágítják, sőt a belvárosból ide is vezet majd a Fény útja nevű attrakció, azaz nem mindennapi lesz, ahogyan az új épületet megismerhetik majd a pécsiek. Persze a ház önmagában is impozáns, és minden tekintetben léptékváltást jelent majd a korábbi épület által nyújtottakhoz képest. Amelynek a helyén, illetve amelynek részleges lebontásával és teljes átépítésével a legutolsó hírek szerint szállodát alakít ki egy nemzetközi lánc.


19? Lapot!