Pár nappal a kata adónem megváltoztatása után megszólalt a témában Kővári János pécsi jobboldali politikus is, aki a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje volt (Mellár Tamás jutott vele szemben a parlamentbe), és akivel kapcsolatban azt mondják, a Fidesz egyik lehetséges pécsi polgármesterjelöltje lehet 2024-ben. Szerinte aki a kata adónem megváltoztatása kapcsán a tények ismeretében is riogat, az a békét kockáztatja. Hoppál Péter sem maradt szótlan természetesen.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Kővári János a saját politikusi Facebook-oldalán egy kormánytag posztját átvéve, azt megosztva fejezte ki aggodalmát az elmúlt napokban látott társadalmi elégedetlenség láttán. György László államtitkár posztját osztotta meg, aki gyakorlatilag azzal vezette fel a bejegyzését, hogy ő három perces olvasást kérve azonnal tiszta vizet önt a pohárba, és elmondja, hogy miért is nem kell a kata szétverése miatt aggódni.

Na, persze mindketten a Katáról beszéltek, holott egy csomó más dolog is történt (pl. elszállt a forint, pl. sokkal kevesebb közmunkás lehet a jövőben, pl. a rezsicsökkentést kénytelenek átalakítani).

„Az elmúlt napok a KATA tüntetésektől voltak hangosak. Íme egy korrekt és közérthető összefoglalás a KATA-ról és a helyette is választható átalányadóról. Aki pedig ennek elovasása után is riogat, az “kutyául” a békénket és a biztonságunkat kockáztatja ma” – írta le gondolatait Kővári János.

Az általa megosztott bejegyzésben György László azzal kezdi okfejtését, hogy Magyarországon csaknem 4 millió 800 ezren dolgoznak (megjegyzés: ez így nem teljesen igaz, hiszen a statisztikában a külföldön dolgozók is benne vannak, és a közmunkások is, akiknek a juttatása nem éri el a minimálbért).

Mint az államtitkár írja, a kata szabályozás mostani átalakítása 4,5 millió főt előnyösen érint, hátrányosan 300 ezret.

Szerinte a kata eredeti célja az volt, hogy egyes munkakörökben dolgozók adózását könnyítse, és ne érezzék úgy, hogy rákényszerülnek arra, hogy ne vallják be az adót.

„De mi a helyzet azokkal, akik a munkavégzést a kata mögé bújtatták? Ők jellemzően a 41 százalékos adóterhet cserélték átlagosan 3,3-10 százalék közötti adóteherre, megkárosítva ezzel azt a 4,5 millió dolgozót, akik után a vállalkozóik tisztességesen fizetik az adót” – fejtegette az államtitkár péntek esti bejegyzésében.

Számukra kínálnak ők, a kormány most egy “köztes megoldást”, választhatják az átalányadózást, ami 20-24 százalékos effektív adónak felel meg. „Sőt, ha munkavállalóként, mondjuk tanárként még van idejük és erejük idegenvezetőként dolgozni, akkor 2 millió forintig adómentességet élveznek, vagyis még jobban is járnak mint a katával! Csak a 2 millió forint fölötti bevételük után kell megfizetniük a 20 százaléknyi effektív adót. Ezzel egyébként a nyugdíj-várományuk is növekszik” – így zárul az államtitkári bejegyzés.

Hopppál Péter kulturális államtitkár pedig a rezsicsökkentés átalakításával kapcsolatos indulatokra reagált Facebook-os posztjában, egy táblázatot hozva arról, hogy más országokban mennyiért lehet a földgázt megvásárolni. Ő pedig – természetesen – abba nem ment bele, hogy mennyi a fizetés az említett országokban, és mennyi marad aztán a magas rezsi kifizetése után is az emberek pénztárcájában.

KategóriákMETÁL