Csütörtöktől vasárnapig tart a pécsi Zsolnay Fényfesztivál, amelynek mintegy százhúsz programjára több, mint százezer látogatót várnak. Az év legragyogóbb hazai eseményét a tavalyi őszi kitérő után ismét a szokásos időpontban, július elején rendezik meg. Lesz fény(láb)tenisz, emlékezve a Barbakánnál lévő egykori, a Zsolnayak által kialakíttatott teniszpályára, a szokásos és nagyon kedvelt fényszőnyeg, illetve az új kivilágított vásárcsarnokig vezető Fény Útja, na és, persze, az egyre nívósabb nemzetközi Fényfestőverseny, amikor is a Pécsi Székesegyházra vetítik péntektől vasárnapig, naponta többször is az öt döntős alkotást.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A fesztivál programjai július 7-én 21.30-tól indulnak, mint az a ZSÖK sajtóközleményéből kiderül. A Fény Útja állomásai ekkor kapcsolódnak fel először, ám a Székesegyház homlokzatán a Fényfestőverseny csak pénteken kezdődik.

Erre a négy napra ismét Pécs válik a földrész egyik fényfővárosává. Világhírű fényművészek mutatják be munkájuk legizgalmasabb darabjait a látogatóknak, akik olyan kuriózumokat is kipróbálhatnak, mint a fénnyel teniszezés, a fénygraffiti készítés és a fényóceánba merülés – mindezeket ráadásul ingyenesen. A szervezők azt ígérik, hogy idén sem fogunk hinni a szemünknek.

Megelevenedett fantáziavilággá válik a pécsi belváros, összesen 19 helyszínen lesznek láthatók szemkápráztató látványosságok, amik a Fény Útját alkotják.

Fényóceán

A világ legnagyobb fényfesztiváljait járta be az elmúlt évek során, most az Árkád Pécs Bevásárlóközpontba érkezik az angol Squidsoup csapatának Submergence (Alámerülés) című hatalmas, magával ragadó alkotása. A közönség belesétálhat a műbe, miközben teljesen körülveszi a dinamikus fényinstalláció. A több mint 5.000 fénypontból álló alkotás az óceánba való alámerülés érzetét kelti.

Vasarely25

Halálának 25. évfordulóján Pécs világhírű szülötte, Victor Vasarely munkássága előtt két alkotás fog tisztelegni. Vasarely képi világát továbbgondolva „szőnek fényszőnyeget” a Janus Pannonius utcában a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának diákjai. A másik alkotás egy Vasarely-ihlette interaktív favetítés lesz a Csontváry Múzeummal szemben.

Fény(láb)tenisz

A Zsolnay család a 20. század elején teniszpályát építtetett a Barbakán-árokba, idén ez fog újra megelevenedni, ahol a látogatók fény segítségével játszhatnak teniszmeccseket.

Nyolcméteres fénylő LED-fal

A Kossuth térre érkezik a francia Antonin Fourneau interaktív alkotása, a Waterlight Graffiti. Itt egy nyolc méter széles LED-falon, víz segítségével készíthetünk fénygraffitiket.

Zsolnay Liga Art

A fesztivál rangját egy nemzetközi, pénzdíjazásos fényfestőverseny emeli. A Zsolnay Light Art fényfestőverseny során a Székesegyház monumentális homlokzatát keltik életre a világ legjobb fényművészei háromdimenziós, mozgó fényalkotásokkal. Az idei verseny témája az egyensúly. A válogatás befejeződött, az előzsűri kiválasztotta a döntőbe jutott 5 alkotást, ami látható lesz a fesztiválon. A világ minden tájáról érkeztek nevezések, végül egy magyar, egy francia, egy spanyol, egy német és egy thaiföldi alkotó került a legjobbak közé.

Napközben is

A Zsolnay Fényfesztivál különlegessége, hogy nemcsak sötétedés után, hanem napközben is kínál élményeket, ilyenkor elbűvölő nemzetközi utcaszínházi programok szórakoztatják a látogatókat. Chiléből egy utánozhatatlan utcai bohóc, Argentínából légtornász-akrobaták és egy bűvész-zsonglőr, Olaszorszából buborékcirkusz, Franciaországból pedig egy újcirkuszi előadás érkezik, de magyar művészek tűzzsonglőr előadásait is láthatjuk.

A Széchenyi téren a svájci Panorama Kino Theatre társulat pécsi és budapesti színészekkel kiegészülve különleges, 360 fokban forgó mozit épít fel, ahol a szélesvásznú kép az utca, a filmsztárok pedig a színészek mellett a fesztivál látogatói lesznek. Pécsi művészek varieté műsorát is láthatjuk, és ha mindezek után kedvet kapnánk hozzá, hogy mi is kipróbáljuk magunkat, erre is lehetőség lesz a cirkusziskolában. 

A zenei programok érdekessége, hogy a fesztiválon kizárólag olyan zenei élményekkel találkozhatnak a látogatók, amelyekben hangsúlyosan jelen van a vizualitás. A látványos koncertek és dj szettek éjszakába nyúló szórakozási lehetőséget kínálnak, fellép a Decolonize Your Mind Society, a Freakin’ Disco Kamaraelektronika, a Zagar, a Siblicity, a lengyel audiovizuális művész Ari Dykier, Dj dork és Bernathy Zsiga is.

A kiegészítő programok is sok izgalmat rejtenek. A Fénybütyköldében mindenki maga készíthet világító ékszereket és emléktárgyakat. 

Minden évben „fénynagykövetek” érkeznek a fesztiválra, idén Lengyelországot látjuk vendégül. Ennek keretében lengyel fényalkotás és audiovizuális koncert is gazdagítja a programkínálatot, és szakmai beszélgetésre is sor kerül a lengyel fényművészet képviselőivel. 

A fesztivál idén túlmutat a belvároson: a Zsolnay Kulturális Negyed nappali fényprogramokkal várja a látogatókat

Új vásárcsarnok, Árkád, Jakováli Hasszán pasa dzsámija

A Fény Útja megtartotta a leglátogatottabb állomásait, de fényélmények várhatók olyan új helyszíneken is, mint a Jakováli Hasszán pasa dzsámija, az új pécsi vásárcsarnok, vagy az Árkád parkjának játszótere, ami UV színekben fog pompázni.

Pénteken, szombaton és vasárnap délelőtt, valamint kora délután a Zsolnay Kulturális Negyed kínál programokat; a belvárosi események 15 órától indulnak. Játszóházak és nemzetközi utcaművészeti programok várják az érdeklődőket, valamint nem érdemes kihagyni a Fénybütyköldét sem a Művészetek és Irodalom házában, ami 17.00 órától ingyenesen látogatható.

Szombaton és vasárnap az Apolló Mozi ad helyet 3 különleges audiovizuális koncertnek, szakmai beszélgetéseknek. Este nyolc óra után indulnak be a csatlakozó zenei helyszínek.

A tűzshow-k idei helyszíne a Múzeumigazgatóság épületének udvara a Káptalan utcában.

A Fény Útja látható: csütörtök, péntek, szombat: 21.30–01.00, vasárnap: 21.30–00.00 között. (Péntektől vasárnapig 3 Fény Útja Extra helyszín már 18.00-tól látogatható.)

A Zsolnay Light Art Fényfestőverseny látható: péntek, szombat 21.30-tól 30 percenként ismétlődve 00.00-ig. Vasárnap: 20.30-kor versenyalkotások vetítése, 21.00-kor eredményhirdetés és díjátadás, 22.00-től a korábbi évek díjnyertes alkotásainak vetítése látható.

Fény Útja Extra karszalagok

A legtöbb fényalkotás a belváros utcáit, tereit járva ingyenesen megtekinthető, de aki egyetlen fényélményt sem akar kihagyni, azt várja a Fény Útja Extra 6 db különleges installációja, amely egy karszalag megvásárlásával látogatható. Ennek ára: 1500 Ft / fő, gyerekeknek: 1000 Ft / fő.

A karszalag megvásárolható a fesztivál alatt az Infopontokon: 

  • Pécsi Galéria (Széchenyi tér 10.), nyitva: 16.00–01.00
  • Széchenyi tér (volt újságárus pavilon), nyitva: 15.00–23.00
  • Sétatér (Csontváry Múzeummal szemben), nyitva: 15.00–23.00
  • Művészetek és Irodalom Háza (Széchenyi tér 7–8.), nyitva: július 7–8-án 12.00–23.00, július 9–10-én 15.00–23.00
  • Ókeresztény Mauzóleum (Szent István tér), nyitva: 10.00–23.00
  • Zsolnay Kulturális Negyed Látogatóközpont (Zsolnay Vilmos út 37.), nyitva: 9.00–18.00
  • A fesztivál alatt Fény Útja Extra karszalag a Jakováli Hasszán Dzsámi épületében (Rákóczi út 2.) is vásárolható.
  • Online a jegymester.hu oldalon – karszalagok személyes átvétele a fenti jegypénztárakban lehetséges.

Kedvezmény: Fény Útja Extra karszalaggal 50%-os kedvezménnyel látogatható Az Űr – Alternatív kozmoszok című kiállítás a Zsolnay Negyed – m21 Galériában.

Továbbá a FényÁr akció keretében a Fény Útja Extra karszalaggal rendelkezők 20% kedvezménnyel látogathatják a Zsolnay Negyed látnivalóit, valamint az Ókeresztény Mauzóleum világörökségi helyszínt és a Középkori Egyetemet is. A kedvezmény a Zsolnay jegyre, az Örökség jegyre és Időutazó jegyre érvényes 2022. július 7–10-ig.

Fotópályázat a Zsolnay Fényfesztiválon

Fotópályázat indul a fesztiválon több, mint 500.000 Ft értékű összdíjazással a Sony és a Fotoplus támogatásával! 

A Zsolnay Fényfesztivál látványos fényalkotásai, épületfestései és utcaszínházi produkciói minden fotós számára páratlan lehetőséget kínálnak művészi és kreatív fotók készítésére. A fesztiválon kompakt, vagy cserélhető objektíves fényképezőgéppel készült képekkel lehet pályázni a fotóversenyre, melyen értékes nyeremények találnak gazdára. Nevezni július 7-től július 24-ig lehet. 

Részletek EZEN az oldalon.

Gyakrabban közlekednek a Tüke Busz Zrt. egyes járatai

A Zsolnay Fényfesztivál várhatóan ebben az évben is érdeklődők sokaságát vonzza majd a pécsi belvárosba. A Tüke Busz Zrt. fontosnak tartja, hogy a pécsiek július 8-án és 9-én a Zsolnay Fényfesztivál megtekintését követően kényelmesen, biztonságosan térhessenek haza a programokról. Részletek ITT.

Parkolás

A fesztivál ideje alatt az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpont tetőparkolója ingyenesen tart nyitva az alábbiak szerint:

  • július 7–9. (csütörtök–szombat) 21.00–02.00
  • július 10. (vasárnap) 19.00–01.00

Az esték folyamán a kijáratokon a parkolójegyek érvényesítése nélkül van lehetőség a távozásra. A jelzett nyitvatartási időpontok után az épület és a tetőparkoló bezárása kerül. Reggelente, az ÁRKÁD parkolójának nyitását követően van újra lehetőség az autók elvitelére. Ebben az esetben, a tetőparkoló reggeli nyitásától a megszokott parkolási díjak lépnek érvénybe. 

Részletes programsor

A fesztivál teljes programfüzete online és letölthető formában ITT ÉRHETŐ EL.

érhető el: 

Tanácsok

  • Akik szeretnék elkerülni a legnagyobb tömeget, azoknak a csütörtök és a vasárnap estét javasolják a szervezők.
  • A Fényfestőversenyen és pár Fény Útja állomáson erős hang- és fényhatások várhatók, az erre érzékeny látogatók legyenek erre figyelemmel.
  • Kérdés vagy probléma esetén az Infopontokat érdemes keresni, ott a fesztivál munkatársai segítenek majd. 
  • Idén bővítették a fesztivál területét, hogy elkerülhető legyen a nagy tumultus és tömeg, de így is sok ember várható, ezért vigyázzunk egymásra!
  • Friss hírek az esemény Facebook-oldalán folyamatosan láthatók és frissülnek.
  • Weboldal: www.fenyfesztival.hu.
KategóriákMETÁL