Nyíltan náci, rasszista szöveget engedett meg magának ma Tusványoson Orbán Viktor, aki ezzel feliratkozott a rasszista politikai haszonleső politikusok rövid listájára.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Orbán Viktor biztosan nem rasszista, pláne nem fasiszta vagy náci. Eddig legalábbis ennek semmi jelét nem adta. Ugyanakkor az a nettó náci szöveg, amit ma megengedett, annak biztosan lesznek következményei. Illetve remélhetően lesznek, mert az azt jelentené, hogy az elmúlt évek látványos Európai Unió-ellenes politikája ellenére is maradtak a közelében olyanok, akik még úgy fogják érezni, hogy e közelség miatt el kell tőle határolódni.
Itthon pedig az a kérdés, mivel bizonyára maradtak még a Fideszben és a KDNP-ben is magukat jó és erkölcsös embernek, jó kereszténynek, erkölcsi minimumot betartónak gondoló és valló politikusok, hogy lesz-e kiugrás ezek után a Fideszből? Lesz-e a KDNP-ből?
Orbán és az orbánisták válságban vannak. Vége van egy olyan gazdasági fellendülésnek, amire nem volt példa talán az egész történelem során. Olyan kb. tízéves gazdasági konjunktúra, ami kb. 2010-től következett a 2008-as válság után segítette a kevésbé tehetséges kormányokat is, Magyarországon pedig emellett élvezhettük Brüsszel pluszpénzét is. Mára azonban egy általános válság van ismét, erős inflációval, európai háborúval, klímakatasztrófával, és annak mindenféle következményével. Itt több valódi tehetségre és kormányzásra lenne szükség.
Ma 35-37, sőt akár 40-42 fok lesz országszerte, mikor lehetne jobban megérteni “a migránsokat”? Ők ugyanis leginkább háborúk, és (még inkább) a klímaktasztrófa elől menekülnek. Menekülnek. Plusz, igen, velük tartanak erre a hullámra felülők, akik egészen egyszerűen csak jobb életet szerettek volna. Mint pl. azok a magyarok, akik még az EU-s csatlakozásunk előtt mentek az akkor még EU-tag Nagy-Britanniába, dolgozni.
Orbán Tusnádfürdőn ma a menekülteket felemlegetve a náci Németországot idéző szólamot ütött meg. Nem azért, mert náci, vagy mert rasszista, hanem mert ezt gondolja éppen arról, hogy jelenleg mi szolgálja az ő egyéni politikai túlélését. Orbán ravasz és okos, tanácsadói meg együtt még inkább azok, tudniuk kell, hogy attól, hogy egy hozzájuk képest tehetségtelen ellenzékkel van dolguk, ilyen “nehéz időkben” egyik pillanatról be is dőlhet a nemzeti együttműködés hazug rendszere, és akkor nekik még annyi idejük sem marad az új időkre felkészülni, mint a rendszerből kitett katásoknak.
Orbán persze már azzal pengette ezeket a húrokat, hogy szitokszóvá, és egyének, emberek, sorsok, önálló életek és történetek helyett arctalan masszává degradálta a menekülteket, akiket egyszerűen, mantraszerűen migránsokként emlegetett.
Orbán mindig a falig megy el. A fal azonban gyakorta változtatja a helyét, és mindig távolabb kerül. Most átcsúszott egy vonalon, ismét. Az a kérdés, hogy kik tartanak vele, még oda is, és akár tovább, és kik mondják azt, hogy most már ebből tényleg elég volt. És nem csak azért, mert jó hátra ment, a bánat tudja már, hogy 1933-ba, 1938-ba, vagy ’39-be, de azt igen, hogy az akkori Németország környékére. És totálisan mindegy ebből a szempontból, hogy amúgy mennyire zagyva és hazug is volt az, amit Orbán mondott. Vagy, hogy mint írtam is, nem hiszem, hogy ő valójában náci vagy rasszista lenne. Egyszerű politikai haszonleső, sajnos egyre kevesebb morális fékkel. Persze, ő maga mondta: ne azt nézzék, amit mond, hanem amit csinál. És ebben még talán bízhatunk, ha a jelen helyzet így marad még.
De Orbán most olyan helyre, és időbe ment, ahová csak nagyon kevesen merészkednek, és azok nagyon nagy része sincs sajnos a normális, épeszű emberek közt számon tartva.
Persze, ez lehet a nagy különbség köztük és Orbán közt, de ami egészen biztos, hogy nekik, Orbánnal ellentétben nincs hatalom a kezükben.

19? Lapot!