Innovációs rektorhelyettesként is segíti a Pécsi Tudományegyetem munkáját a mai naptól prof. dr. Jakab Ferenc virológus, de a rektorhelyettesek száma még egy fővel fog nőni, dr. Schepp Zoltán egyetemi tanár szeptembertől az universitas gazdálkodásáért felel majd, értesült a hírről a Szabad Pécs.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Új rektorhelyettest nevezett ki a mai naptól a Pécsi Tudományegyetemen dr. Miseta Attila rektor. Prof. dr. Jakab Ferenc virológus innovációs rektorhelyettesként is dolgozik a jövőben az egyetemért, a kinevezés mától él, a PTE honlapján már szerepel is a rektorhelyettesek közt Jakab Ferenc neve és fotója. Fontos információ, hogy nem történt ezzel együtt személyi változás, azaz nem váltottak le rektorhelyettesként senkit, új területet, új feladatcsoportokat emeltek fel a rektorhelyettesi szintre.

Lapunk nem hivatalos információi szerint az új rektorhelyettestől azt is várják majd, hogy a tudományos mellett az egyetempolitikai kapcsolatokat is szervezze, illetve képviselje ezen a szinten is az egyetem felsővezetését.

A pécsi egyetemnek tegnapig három rektorhelyettese volt (dr. Betlehem József, dr. Fedeles Tamás és dr. Felinger Attila), mától négyen dolgoznak közvetlenül Miseta Attila alatt a felsővezetésben rektorhelyettesi tisztségben. Sőt, a Szabad Pécs arról is értesült, hogy öt rektorhelyettes lett volna már a mai naptól, de a másik új rektorhelyettes, Schepp Zoltán a saját kérésére csak szeptember elsejétől áll munkába ezen a poszton, és Miseta Attila elfogadta ezt a kérést.

Jakab Ferencet nem értük el pénteken kora este, Schepp Zoltánt azonban elértük, fogadta hívásunkat és megerősítette a fentieket. Mint mondta, ő a tegnapi nappal, június 30-án köszönt le második dékáni ciklusáról, a PTE Közgazdaságtudományi Karának éléről. Azt kérte a rektortól, hogy szeptembertől, újult erővel állhasson munkába, ősztől kezdhessen dolgozni rektorhelyettesként, egyrészt most pihenni szeretne, másrészt pedig szeretne készülni is új feladatára, hiszen gazdasági (gazdálkodási) rektorhelyettesként fog dolgozni.

Dr. Schepp Zoltán egyetemi tanár, leköszönt dékán, a PTE leendő rektorhelyettese – Fotó forrása: PTE KTK YouTube-csatornája

Rektori követ lett a volt kabinetvezető, két új dékán kezdte meg új ciklusát

Mint említettük, Schepp Zoltán két dékáni – és kifejezetten sikeresnek mondható két dékáni – ciklust hagy maga mögött, a PTE KTK-n azonban már megvan az utódja, korábban megtartották a dékánválasztást- Schepp Zoltán utódja, dr. Takács András egyetemi tanár a mai naptól kezdte meg dékáni ciklusát, ő oktatási és költségvetési dékánhelyettes volt korábban.

Ugyanígy váltás történt a Természettudományi Kar élén, a korábbi PTE TTK dékán, prof. dr. Horváth Attila leköszönt, utódja dr. habil. Trócsányi András lett, ő tehát a TTK új dékánja, dr. Trócsányi tegnapig általános és oktatási dékánhelyettese volt a karnak.

Az egyetem felsővezetésének szervezeti átalakítása nem csak a két új rektorhelyettes kinevezésében érhető tetten, egy új tisztséget is bevezettek, a rektori követet, amely posztra Miseta Attila Lengvárszky Attilát, a volt rektori kabinetvezetőt nevezte ki. Lengvárszky Attila utódja, a PTE új rektori kabinetvezetője pedig a mai naptól Kresák Gergely lett.

KategóriákMETÁL