Pénteken reggel, negyed nyolc és nyolc óra közt formálnak majd élőláncot, a Kodály-Petőfi körforgalomtól. A gyülekező is ott lesz holnap reggel hét órától. Ma is leszn azonban akció a jobb oktatásért és a pedagógusok megbecsüléséért Pécsett.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ma, csütörtökön délután fél négykor flashmob lesz a pécsi Színház téren. A villámcsődületet a Leőwey Klára Gimnázium tanárai szervezik, nagy, közös énekléssel biztosítják szolidaritásukat tanárkollégáik felé és fejezik ki, hogy egyetértenek a sztrájkkövetelésekkel. Várhatóan nagyon sokan lesznek majd itt is, és nem csak a Leőwey-ből érkeznek majd tanárok, szülők és diákok.

Holnap azonban még talán a mainál is látványosabb akcióra készülhetnek a pécsiek, pénteken, október 14-én ugyanis Pécsett is lesz élőlánc, amit pedagógusok, diákok és támogató szülők formálhatnak. Ennek az eseménynek a szervezői a Művészeti Gimnázium Szakgimnázium és Technikum tanárai. Holnap reggel héttől már gyülekező lesz a Kodály és a Petőfi utcák kereszteződésében, a körforgalomnál, az élőláncot negyed nyolctól kezdik alkotni – a járdán természetesen.

Egy órával az élőlánc feloszlása után, reggel kilenckor, a Kodály Központnál fognak összeállni zenetanárok egy csoportképre, fekete ruhában, tenyerükön a tanársztrájkhoz kapcsolódó piros jellel.

És pénteken reggel lesz még egy, harmadik demonstráció is Pécsett, a PTE Babits Gimnázium diákönkormányzata felhívására a diákok nagy része valószínűleg feketében fog pénteken iskolába menni, hogy így gyászolják a magyar közoktatást. A felhívásban azt is kérik, hogy vigyenek transzparenseket is az iskolába a diákok pénteken.

Egy Facebook-eseményt is létrehoztak, ezen az oldalon azt írják, hogy elfogadhatatlannak tartják, hogy az állam elveszi a tanárok sztrájkjogát, és megalázóan alacsony bért fizet számukra, és hogy retorzióval sújtják azokat, akik ki mernek állni önmagukért.

Szeretnék hinni, hogy van értelme tüntetni, de mindenképpen tenni akartak valamit – Diákok virrasztanak az oktatásért Pécsett

KategóriákMETÁL