Napjainkban egyre többen döntenek úgy, hogy valamelyik helyiségbe, vagy akár az egész lakásba klímákat szereltetnek fel. Ennek több oka is van. Az egyik a mindenkit érintő rezsi árának emelkedése, ami miatt találni kell egy megfelelő alternatívát a meglévő fűtés helyett vagy mellett.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A másik a globális felmelegedés, hiszen az egyre forróbb nyarak szükségessé teszik, hogy a szobák meleg levegőjét hűtsük. Emellett indokként felhozhatjuk még a környezettudatosabb magatartást is, hiszen egy légkondi jóval kevesebb szennyező anyagot produkál, mint bármelyik másik fűtési alternatíva.

Honnan szerezzük be a légkondit?

Az interneten jó pár ajánlattal találkozhatunk, egyre nehezebb kiigazodni közöttük, így meg kell találnunk az ár-érték arányban megfelelő webáruházat. A Hisense klíma webshop ajánlataival nem csupán a magas minőségű szolgáltatások mellett tesszük le a voksunkat, hanem még képzett szakemberekkel is találkozhatunk, akik igény esetén megfelelő tanácsadással is ellátnak minket.

Ez különösen fontos, hiszen akadnak olyan webáruházak, ahol lehet, hogy eljutunk a számunkra megfelelő készülékig, de miután megérkezik, már egyáltalán nem tudjuk, mit csináljunk és utána már nem biztos, hogy kapunk segítséget. A szakértővel való konzultáció már a vásárlást megelőzően is fontos, hiszen lehetnek olyan szempontok, amikre csak egy ilyen beszélgetés keretén belül derül fény, magunktól eszünkbe sem jutna.

A vásárlást követő beszerelés is képzett szakember feladata, de ő fog informálni a mindennapos használatról, a garanciális teendőkről és ha netán szükséges, akkor a telepítést követő szervizelésről is.

Milyen típusú klímát válasszunk?

A berendezések tekintetében is széles már a választék, de ha egy lakást vagy egy helyiséget szeretnénk hűteni-fűteni, akkor általában a split és inverteres klímák azok, amelyek a legnagyobb hatásfokot érik el.

A split klímák azt jelentik, hogy egy beltéri és egy kültéri egységből állnak. Megkülönböztetünk mono-split és multi-split típusokat. Az előbbi esetében egy-egy berendezés van mindkét egységből, a multi-split esetében viszont a kültéri egységhez több beltéri egység csatlakoztatható.

Az inverteres megoldás pedig azért kedvező, mert egy belső szabályozóval és szenzorokkal ellátott rendszer képes arra, hogy folyamatosan igazodjon a helyiség hőmérsékletéhez, így a segítségével beállítható a kívánt hőfok, így energiatakarékosan tudunk fűteni.

Alkatrészek versus ár

Fontos, hogy ne csak az ár legyen a mérvadó, hanem kérdezzünk rá az alkatrészek elérhetőségére is. Ha netán valamelyik alkatrész meghibásodik és cserére szorul, akkor mennyi idő alatt tudja a cég beszerezni a pótalkatrészt, egyáltalán van-e mód rá. Érdemes inkább olyan márkát választani, amely minőségben tudja a kívánt színvonalat nyújtani, de emellett rendelkezik szervizhálózattal és szükség esetén csere alkatrészekkel egyaránt.

Egy jó minőségű klíma gyártója 4-5 év garanciát vállal. Ekkor biztosak lehetünk, hogy készülékünk akár 15-20 évre is megbízható hátterét adja majd a fűtésünknek. 

KategóriákINFÓ