2000 gyermekpornográf fénykép a számítógépen – vádemelés, ezzel a címmel küldött közleményt lapunknak is kedden reggel a baranyai főügyészség. Mint írták, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére, nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétellel elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfival szemben, aki közel 2000 gyermekpornográf fényképet tartott számítógépén.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A vádirati tényállás szerint a pécsi férfi 2019-ben, DaddyForLove felhasználónéven regisztrált az úgynevezett dark-neten egy pedofil oldalra.

Ezt követően az oldal chat fórumáról számtalan esetben töltött le 12 év alatti gyermekekről készült pornográf felvételeket, illetve több alkalommal megosztott olyan linkeket is, amelyek gyermekekről készült pornográf felvételeket tartalmaztak.

Ebből az utóbbi szempontból tehát eltér az ügye az elmúlt évek legismertebb magyar pedofil ügyétől, amikor is a volt magyar perui nagykövetet amiatt váltották le és állították aztán bíróság elé, mert az ő gépén 19 ezer gyermekpornográf fényképet találtak. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem jogi karát elvégző volt diplomata azonban “csak” saját célra tartotta a meztelen gyermekekről készült fotókat, ami után egy év felfüggesztett szabadságvesztésre és 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélték a 19 ezer pedofil fénykép birtoklásáért. Az ő ügye után szigorítottak a pedofíliára is vonatkozó jogszabályon.

A mai sajtóközlemény szerint a pécsi férfi lakásán korábban házkutatás tartottak, amelynek során lefoglalták a vádlott számítógépét, amelyen mintegy 2000 olyan felvételt találtak, amelyek 12. életévét be nem töltött gyermekeket ábrázoltak pornográf módon.

Az elkövető cselekménye a közlemény szerint gyermekpornográfia bűntett minősített esetének megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

KategóriákPOP