Pankotai Lilit is jelölték az idei Emberség-díjra, magánszemély kategóriában, a díjat azonban, vagy még inkább, a fődíjat Tölgyfa Gergely kapta, az a pécsi pedagógus, akinek gyakorlatilag az elvei és a tartása, polgári engedetlensége miatt kellett távoznia a pécsi művészeti középiskolából. A bátor civileket, a civil kurázsit ünneplő régiós Emberség-díjat a szervezetek közt önszerveződő pedagógusok, még pontosabban a PONT, a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás kapta.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nem túlzás, ha azt mondjuk többszörösen szimbolikus az, hogy kik kapták az idei, a múlt pénteken, immáron negyedik alkalommal kiosztott Emberség-díjat. Sőt, nemcsak a díjat végül elnyerők miatt írjuk ezt, hanem a jelöltek, illetve a legtöbb szavazatot kapó, így a díjkiosztóra is meghívót és ott oklevelet kapott jelöltek miatt is igaz ez az állítás. Egy, már a megalapításakor szimbolikus és fontos és idővel valószínűleg csak még értékesebbé váló régiós, dél-dunántúli díjról van szó, amelyet talán sosem alapítottak volna meg, ha a hatalom nem úgy viselkedik a vele nem kokektálókkal, avagy olyanokkal, akikből valami miatt éppen ellenséget lehet kreálni, ahogyan viselkedik, immáron évek óta.

Pécsett azonban ebbe beletört a bicskájuk, méghozzá három ok miatt is. Oké, feltételezést írunk, de úgy hisszük, igazunk van ebben.

Egyrészt Pécsett a rendszerváltás óta erős és elismert volt a civil szféra, az önszerveződés, másrészt pedig az ország legrégebbi egyetemi városában a polgári és értelmiségi réteg egy jelentős része akkor is felemeli a szavát egy tűrhetetlen és átlátszóan hazug hatalmi lépés ellen, ha éppen magát ahhoz az oldalhoz sorolja, ahol a bűnt elkövették. Ez történt 2017/2018-ban Pécsett, amikor az akkori, még fideszes városvezetés egy nyertes Soros-pályázat miatt nekiment a többek közt emberi jogokkal foglalkozó, s addigra már évek óta dolgozó, ismert és elismert pécsi Emberség Erejével Alapítványnak. A harmadik pedig az, hogy az alapítványt olyan gerinces és bátor civilek alkotják, akik nem ijednek meg a hatalomtól, ha tudják, hogy igazuk van, és beperelték azokat, akik hazudtak róluk (többek közt Hoppál Péter, aki kifejezetten emiatt a “hír” miatt hívott össze sajtótájékoztatót), ti. hogy ők “migráns” betelepítő központot akarnak alapítani. A pernek az lett a vége, hogy a pécsi önkormányzatnak 250 ezer forint kártérítést kellett fizetnie az alapítvány számára, amelyből aztán a pécsi civilek megalapították az első Emberség-díjat. Amit azóta minden évben kiosztanak, a magánszemély és a szervezet kategória jelöltjei is 100-100 ezer forint pénzjutalmat kapnak a díj mellé.

Az Emberség-díj egy civil kurázsi díj, amit olyan embereknek és szervezeteknek adnak, akiknek fontosak az Emberség Erejével Alapítvány értékei, tehát munkájukat a közösség, a nyitottság, a cselekvés, az autonómia, az állampolgári öntudat és az emberi méltóság szellemében végzik.

Idén már a negyedik Emberség-díjat adták át, a múlt pénteken. Mások mellett a jelöltek volt és a díjkiosztó gálán oklevelet is kapott Pankotai Lili is, az a volt pécsi gimnazista, aki tavaly október 23-án, Budapesten elmondott slam poetry-beszéde után nem sokkal kénytelen volt elhagyni volt iskoláját, a Ciszterci rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumát.

A magánszemély kategóriában azonban a díjat, vagy hát – mivel az oklevelet kapott jelölt személyeket és szervezeteket is győztesnek tekintik – a fődíjat Tölgyfa Gergely kapta. Neki is el kellett hagynia iskoláját, de ő egy elbocsátott pedagógus, volt pécsi művészeti középiskolai tanár, aki nem volt hajlandó abbahagyni a polgári elégedetlenkedést. Mint annak idején megírtuk, Tölgyfa Gergelyt imádták a diákok és a kilencedikes osztálya, azt követően vették fel szeptemberben, hogy előtte már volt óraadó az intézményben. Tölgyfa azonban több pedagógustüntetésen is részt vett, sőt segítette a szervezést és szónok is volt, a polgári engedetlenségről pedig azt mondta lapunknak, hogy mivel kiüresítették a pedagógusok sztrájkjogát, szerinte tiltakozni már másképpen nincs értelme, csakis engedetlenséggel, ami a legközelebb áll az eredeti sztrájkhoz. Orbán Viktorék, a hatalom azonban ezt megengedhetetlennek (és nyilván veszélyesnek is) tartják, ezért sorra bocsátottak el az országban, leginkább a fővárosban és néhány vidéki városban olyan pedagógusokat, akik nem voltak hajlandók visszakozni.

Beszéltünk már a díjátadót  követően Tölgyfa Gergellyel, aki azt mondta, hogy nem talált azóta munkát, nem ment vissza egyelőre tanítani, sőt, jelenleg Budapesten él, egyelőre egy korábbi megtakarítását éli fel tulajdonképpen. Készül arra, hogy elutazik és teljesíti az El Camino, az ősrégi Szent Jakab zarándokutat, ahol biztosan lesz ideje és módja arra, hogy megfelelő keretek közt végiggondolja az életét, s hogy mihez kezdjen, mihez kezdhet majd a jövőben.

A szervezetek közt – amibe nem formális szervezetek, mozgalmak is beletartoznak és beletartozhatnak – pedig azt a PONT-ot, a Pécsi Oktatás-Nevelési Társulást díjazták, amelynek tagja volt Tölgyfa Gergely is, és amelynek munkájáról nemrég írt a Szabad Pécs – a cikkben az alapítók közül Spanicsek Valentinával és Bosák Leventével készült videóinterjúnk is látható. Ők egyébként közvetlen kollégái is voltak Tölgyfa Gergelynek, jelenleg is a pécsi művészeti középiskolában tanítanak, habár Bosák Levente – mint azt a videóban elmondta, már nem igazgató-helyettese az intézménynek, erről a pozícióról önként, lelkiismereti okokból lemondott.

Néhány nappal ezelőtti videónk a PONT tevékenységéről:

KategóriákMETÁL