Törvénysértőnek, jogellenesnek, a szabad választásokat sértő akcióknak tartja a kormány elmúlt években folytatott plakátkampányait dr. Heindl Péter jogász, civil jogvédő. Az aktivista emiatt több óriásplakátot is leragasztott vagy összefirkált, ami miatt nyomozás indult ellene, és kedden már az elsőfokú bírósági tárgyalása is megkezdődött a Pécsi Járásbíróságon, amely előtt pécsi civilek tüntettek mellette. A demonstráción Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is megjelent, mert nagyon fontosnak tartja azt, amit Heindl tett. Frissítve!
A cikk a hirdetés után folytatódik
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő az elhíresült április 24-i budapesti könnygázos kordonbontás másnapján már Pécsett volt, hogy kiálljon Heindl Péter pécsi jogász mellett és szolidaritást vállaljon a civil jogvédővel, aki ellen most elsőfokú bírósági büntetőper kezdődött, mondván 50 ezer forintnál nagyobb kért okozott a plakátot kihelyező cégnek azzal, hogy összefirkálta, vagy átragasztott az elmúlt években több kormányplakátot is – az eljárás egy konkrét eseménysor miatt indult meg.
Hadházy a Szabad Pécsnek azt mondta, hogy nagyon fontosnak tartja azt, amit Heindl tett, igazi példa, ami most indult, az meg egyfajta próbaper, ráadásul a magyar bíróságon legalább még van esélye is az aktivistának, az ugyanis legalább részben még szabad a politikus szerint. Hadházy Ákost a hétfő esti kordonbontásról is kérdeztük.
Heindl Péter úgy érzi, van esélye arra, hogy ne ítéljék el amiatt, hogy a “kijavította” a szerinte törvénytelen plakátokat. Ha elítélik, biztosan tovább harcol az igazáért, akár nemzetközi fórumokon is.
Frissítés 16.15
Tagadta bűnösségét Heindl Péter
Nem ismerte el bűnösségét dr. Heindl Péter a Pécsi Járásbíróság előtt, kedden, előkészítő tárgyalással megkezdett büntetőperben. Dr. Heindl Péter arra hivatkozott, hogy azok a kormány által megrendelt és ennek nyomán kihelyezett plakátok törvénytelenek, ezért firkálta őket össze vagy ragasztotta át. Mint Heindl Pétertől megtudtuk, még az előkészítő ülés előtt felajánlotta neki a bíróság, hogy próbára bocsátja, így tárgyalás nélkül véget érhet számára az eljárás, de a civil jogvédő ezt elutasította, s lapunknak azt mondta, hogy végig fogja vinni az összes lehetséges jogi fórumot, amennyiben nem annak megfelelően határozik az elsőfokú, majd esetleg a másodfokú bíróság, ami az ő igazát támasztja alá. A jogász végzettségű civil aktivista már a tárgyalás előtt készített videónkban elmondta, hogy vállalja azt is, hogy szükség esetén nemzetközi jogi fórumok elé viszi az ügyet.
Nem kérik ki az Európai Bíróság előzetes véleményét
Dr. Heindl Péter és ügyvédje kezdeményezte, hogy a Pécsi Járásbíróság keresse meg a Luxembourg-ban működő Európai Unió Bíróságát, kérje ki, mondjon véleményt az érintett magyar kormányplakátokról. Ugyanis szerintük amennyiben az Európai Unió Bírósága azt mondja ki, hogy a plakátok törvénytelenek, akkor az egyrészt egy nagyon komoly hivatalos, ráadásul jogi álláspont arról, hogy a magyar kormány a saját törvényeit sem tartja be, s így beavatkozik a szabad választásokba, illetve akkor az alapján őt is fel lehet menteni. A bíróság azonban ezt a beadványt elutasította, így végig kell vinnie az összes lehetséges hazai jogi fórumon ezt az ügyet, hogy ez kiderüljön, hacsak nem születik ebben a kérdésben itthon döntés.
Simon Wintermans tanú lesz
A védelem indítványozta, hogy tanúként hallgassák meg a leghíresebb pécsi hollandot, Simon Wintermans művészettörténészt és vállalkozót, aki ugyancsak sok esetben civil aktivistaként is szerepel a hírekben. A következő, igazából az első klasszikus tárgyalás június elején lesz, Simon Wintermans pedig tanú lehet, aki arról fog beszélni, hogy Nyugat-Európában elképzelhető-e az, hogy a kormányok ilyen plakátokat helyezzenek ki.

19? Lapot!