Tizenhárom fő biztosan távozik a nyár végéig a pécsi művészeti középiskolából, ahonnan az iskolaév közepén egy főállású pedagógust elküldtek, mert polgári engedetlenkedett. A távozók túlnyomó többsége az elviekben holnap megszavazandó státusztörvény miatt, kényszerből hagyja abba a tanítást.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Friss hír, hogy a pécsi művészeti középiskolában sokan már eldöntötték és bejelentették, hogy biztosan távoznak az intézményből a nyáron. Egyvalaki biztosan magánéleti okok miatt hagy fel egy időre az oktatással, de rajta kívül még tizenketten nyilatkoztak arról, hogy az új tanévet már nem kezdik meg az iskolában, távoznak onnan.
A pécsi művészeti középiskolában a minapi tanévzáró értekezleten lett nyilvános, hogy az iskolából 13 fő távozik a nyáron. Zömében óraadók és nyugdíjasok vannak köztük, de bőven akad a távozók között olyan pedagógus, aki teljesállásos tanár volt, legalább négy főről tudunk.
Van, aki az IT-szektorba tart, míg más – aki igencsak régóta oktatott az intézményben – azt mondta, hogy bárhová elmegy dolgozni, csak el a közoktatásból. És másról is tudunk, aki úgy mondott fel vagy jelentette be azt, hogy fel fog mondani, hogy egyrészt kifejezetten a státusztörvényre hivatkozott és a magyar oktatásban jelenleg uralkodó állapotokra, másrészt pedig úgy áll fel, hogy jelenleg még nem tudja, hol folytatja majd a karrierjét. Azt azért lehet sejteni, hogy aki egy ilyen döntést meghoz, az nem egy másik közoktatási intézményt választ majd – és vélhetően fel sem vennék.
A távozók közt a tudomásunk szerint több olyan pedagógus is van, akik ismert alakjai és főszereplői voltak a korábbi pécsi tanártüntetéseknek. Sőt, mint emlékezhetnek, egy pedagógust, Tölgyfa Gergelyt a tankerület mentett fel az intézményben még az év közben, aki ugyancsak résztvevője és szónoka volt több korábbi pécsi pedagógustüntetésnek.
A tizenhárom fő – Tölgyfa Gergelyt is számolva ennyit biztosan lehet írni – olyan magas szám, hogy a pécsi művészetis távozók tablót is készíthettek volna magukról (úgy tudjuk, ez nem merült fel). Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy az iskola jellegéből adódóan magas a tantestület létszáma, sok az óraadó, külsős tanár, így a 133-14 fő távozása azt jelenti, hogy nagyjából tízből egy főt vesztenek, a teljes tantestületi létszám ugyanis 120-130 fő körül van, míg a teljesállásos pedagógusok száma eddig kb. 70-80 fő volt.
Az persze más kérdés, hogy egyelőre még nem fogadták el a státusztörvényt, s amennyiben ezt, várhatóan holnap megteszik, még lehetnek olyanok, akár még a pécsi művészetiben is, akik ugyancsak meghozzák ezt a döntést. Akik eddig nem jelentették be az évzáró értekezleteken a távozásukat, de még gondolkodnak rajta, azok vélhetően a július 15-31. közötti időszakban fognak dönteni esetlegesen arról, hogy a következő tanévtől mér nem mennek be a termekbe becsengetés után.
