Nem először rendezi meg a Pécsi Közösségi Alapítvány a Swimathon nevű adománygyűjtő akcióját. Nem a megúszásra mennek.
Vagyis de, pontosan arra. Vízre szállt ugyanis a Pécsi Közösségi Alapítvány (PKA) ismét a pécsiek adományaiért a Swimathon adománygyűjtő kampányában. De mindjárt helyesbítünk is, mert idén nem csak a pécsieket célozza az akció: most először országosra nőtt a baranyaiak szervezése. A „terjeszkedés” oka prózai: eddig a pécsihez hasonlóan, azzal nagyjából párhuzamosan Budapesten, a Ferencvárosban is zajlottak úszáshoz, futáshoz, pókjáráshoz, cigánykerekezéshez – igazából minden aktivitás játszik – kötött adománygyűjtő kampányok – hisz’ eleve a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány honosította meg 2016-ban a Swimathont –, idén azonban egyéb programok miatt az FKA nem kezdett önálló projektbe (több cikket is írtunk a Swimathon-ról korábban, sőt podcast is volt már). Annál inkább kezdett rövid egyeztetésbe ezért a két közösségi alapítvány – majd arra jutottak, hogy a legjobb, ha ebben az évben a baranyai szervezet internetes felületén jelenik meg minden gyűjteni kívánó szervezet.

Az alapítvány így ír az idei kampányról:
„A SWIMATHON egy izgalmas és újszerű adománygyűjtési forma, amely helyi közösségi célok megvalósításához teremt forrást. […] Idén minket ért az a megtiszteltetés, hogy az országban működő 8 közösségi alapítvány, illetve a közösségi alapítványokat összefogó Gyökerek és Szárnyak Alapítvány is a mi Swimathonunkon indul, így az izgalmas pécsi projektek mellett az országban működő hozzánk hasonló aktív, elszánt, innovatív közösségeket is megismerhetitek és támogathatjátok majd a 4 hetes kampányidőszakban.”
Így tehát szeptember 16-án elindult az idei Swimathon, az adománygyűjtés pedig október 14-éig tart. A záróeseményt a PKA a pécsi Hullámfürdőben tartja az utolsó nap délelőttjén.
A Pécsi Közösségi Alapítvány negyedszerre vesz részt a „megúszós” pénzgyűjtésben. Pontosabban szervezi azt. Idén – az említett szervezési fordulatnak köszönhetően – összesen tíz: hat helyi és négy idegenlégiós csapatból áll a mezőny. Vegyük őket sorra.
Hazai pálya:
Játszó-Tér Egyesület, Közösségért Szolgáltató Iroda Egyesület (KÖSZI Egyesület), Lakni Kell,
Pitypang Művészeti Alapítvány, Pécsi Közösségi Alapítvány, Hullámhegyek – Hullámvölgyek.
Vendégcsapatok:
Egri Közösségi Alapítvány, Ferencvárosi Közösségi Alapítvány, Jóbuda Közösségi Alapítvány és a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány.
Idén tehát a fenti tíz csapatnak lehet szurkolni – és adományozni –, de most jöjjön egy kis Swimathon-történelem, PKA-módra.
Először 2020-ban szálltak vízbe a követek az adományokért, és már ekkor több mint 3 millió forintot tempózott össze a hat jó ügynek az ötvenegy úszó.
Formális vagy informális közösségként – ez ügyben megkötés nincs, bármilyen társaság nevezhet – kedvezményezett volt az Irodalmi Diszkó, a Pécs Bike Maffia, a Mecsekszabolcsi Környezet- és Érdekvédő Egyesület és Baranya MAG közösség, a Pécsi Kosárközösség, a Napüdvözlet Egészségmegőrző és Életmód Egyesület és a Tegyünk Egymásért Egyesület.
A 2021-es csobbanás kicsivel több mint 5,1 millió forintot hozott a hat projektnek – ebben az évben ötvenhat követ tette ki magát különböző testi megpróbáltatásoknak.
A célszervezetek közül újoncnak a Pécsi Down Alapítvány, az Ormánsági Kultúrmisszió, a Déli Fekvés Rádió, az Élmény Tár és a Pécsi Közösségi Alapítvány számított – illetve ismét indult a Pécsi Kosárközösség. Ebből is látszik, hogy lehet, sőt nagyon is ajánlott akár minden évben elindulni.
2022-ben a hat helyi ügy kasszájába már mintegy 5,4 millió forintot gyűjtött az ötvenhét követ a bő egy hónap alatt.
Új nevező ebben az évben az Pécsi SOS Élet Telefonszolgálat, a Pécsi Flamenco Egyesület és a Drukker Közösségi Nyomdaműhely volt, az Élmény Tár, a Pécsi Közösségi Alapítvány és a Pécs Bike Maffia pedig már rutinosan állt a rajtkőre. Képletesen és szó szerint is.
A 2016-ban bejegyzett Pécsi Közösségi Alapítvány a 2020 óta minden évben megrendezett Swimathon mellett számtalan más projektet indított már. A legismertebb talán a Szomszédság Akadémia, de egyre népszerűbb az Élő Adás, részt vesznek a Nyitott Udvarok-programsorozatban, emlékezetes volt a Covid-járvány idején zajlott Dokietetés és a Kajakommandó, az ENSZ tizenhét fenntarthatósági céljára fókuszáló, filantrópiafejlesztő Jövőtudatos Pécs – a legújabb kezdeményezés pedig a Civil pulzus. Mind-mind olyan projekt, amely a pécsiekkel együtt, a pécsiekért történik.
