Egészen pontosan ma éjfélkor már online sem szavazhatnak, de 23.59-ig még voksolhatnak így, persze nem érdemes a legvéksőkig halogatnia annak a voksolást, aki azt szeretné, ha az ő véleménye is megjelenne az ország első oktatási népszavazásának eredményében. Pécsen pedig este hatkor zár a Széchenyi téri szavazópult.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Több cikket is írtunk az ország első (nem hivatalos) oktatási népszavazásán, amelyet az aHang és az Egységes Diákfront kezdeményezésére szerveztek meg, magánadományokból. A szervezők a népszvazást 7igenesnek nevezték el, az alábbiak miatt.

Ahogyan írtuk is, online is lehet szavazni ma még egész nap, azaz október 30-án, hétfőn 23.59 percig.

A “7igenes” kérdéssor

1. Le a Bosszútörvénnyel! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne fogadjon el a pedagógusok és a nevelést, oktatást közvetlenül segítők jogállását átalakító törvényi szabályokat?”

2. Gazdagabb, boldogabb, sikeresebb jövőt minden gyereknek! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban kötelezze el magát amellett az elv mellett, hogy a mindenkori kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a magyar diákok jövőjét, lehetőségeit a magyar oktatási rendszerben ne családjaik vagyoni helyzete, hanem teljesítményük, képességeik és tehetségük alakítsa, és ne érje őket hátrány vagyoni helyzetük, vallási-világnézeti hovatartozásuk miatt?”

3. Igazságos, szakértő kormányzást! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy Magyarországon a köznevelésért, szakképzésért, felnőttképzésért és a felsőoktatásért felelős, önálló oktatási minisztérium működjön?”

4. Tisztességes megélhetést! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban hívja fel a kormányt arra, hogy az haladéktalanul tegye meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy megtörténjen a pedagógus alapilletmény 50 százalékos növelése, továbbá ezen összegnek minden évben a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott és kihirdetett előző évi inflációs rátával való növelése?”

5. A sztrájk alapjog! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzeti köznevelési törvény hatálya alá tartozó köznevelési intézmények tekintetében a sztrájkról szóló törvény szerinti még elégséges szolgáltatás követelményeit törvény ne szabályozza?”

6. Demokráciát! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy az egyes köznevelési és szakképzési intézmények vezetőinek megbízása a diákönkormányzat és a szülő közösség – amennyiben az intézményben ilyenek működnek – továbbá a nevelőtestület, az intézményben működő szakszervezet, valamint – intézménytípustól függően – a közalkalmazotti tanács vagy a köznevelésben foglalkoztatottak tanácsa vagy az üzemi tanács véleményezése után, a fenntartó indokolási kötelezettsége mellett történjék?”

7. Pintér takarodj, vidd az összes haverod! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a köznevelésért felelős miniszteri tisztséget ne tölthesse be a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel rendelkező, nyugállományú rendőr vezérezredes?”

KategóriákMETÁL