A Szekszárdi Remete berkenyéjét választották meg az Év Fájának idén. A versenyt, mint évek óta mindig, most is az Ökotárs Alapítvány szervezte, a győztes fára idén 5322 szavazatot adtak le, a második helyezett győrszentiváni tölgyesre 3934 voks érkezett, a harmadik egy tokaji vadkörtefa, az öreg vackor lett (1106 voks). Van hasonlóság a szekszárdi berkenye és a négy éve az Európai Év Fája címet elnyerő pécsi mandulafa között.
A cikk a hirdetés után folytatódik
„Az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát kerestük, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban. A nevezett fák közül a zsűri választotta ki a döntősöket. Ezek vesznek részt a nyilvános döntőben, melyben legtöbb közönségszavazatot kapó fa nyeri az Év Fája címet” – olvasható az Év Fája verseny hivatalos oldalán.
Ahol természetesen a döntőbe jutott fákról, így a későbbi győztesről és annak történetéről is van egy leírás. A Szekszárdi Remete Berkenyéje néven nevezett, s végül a legtöbb közönségszavazattal idén az Év Fájának választott szekszárdi, “fősővárosi” sudár több szempontból is hasonlít az egyik korábbi győztesre, a végül Európa-díjat is szerzett pécsi Havihegyen álló mandulafára. Jó hír a szekszárdiaknak, hogy a pécsi mandulafa “diadalútja” is a hazai verseny, az Ökotárs által kiírt Év Fája cím elnyerésével indult, éppen öt éve, 2018 októberében.
Elsősorban és nyilvánvalóan abban hasonlít a két fa, hogy mindkettő egy dombon vagy magaslaton áll, mindkettő egy templom mellett áll, s nem egyedüli, de leginkább feltűnő, központi faként tekintünk rájuk. A másik egyezés, a szakralitás is legalább részben ebből a helyzetből következik. A berkenye jellemzésében ezt írják: a „Szekszárdi Remete Berkenyéjének környezetét átjárja a szakralitás”. Igaz, a szekszárdi fa kapcsán megjegyzik, hogy a szakralitás eredendően a közelében fakadó forrásnak köszönhető. E forrás népies neve Remete-csurgó, amit a 19. századi térképeken Mária-kút (Maria Bründl) néven tüntettek fel. Vize ráadásul iható, jó ízű, ma is isszák. Mellé épült 1751 és 1757 között a barokk Remete-kápolna, aminek a kertjében áll a különleges fa. A helyszín kegyhellyé is vált a török idők után, majd Szent Anna kultuszához kötődően egy kis kápolna épült itt, ami azonban a század közepére roskataggá vált, olvasható az Év Fája oldalon.
Az 1739-es pestis idején a szekszárdiak megfogadták, hogy a járvány elmúltával építenek a Szent Szűz születésének tiszteletére egy új kápolnát, amit végül 1757-ben szenteltek fel, s az kedvelt búcsújáró hely lett.
Az Év Fája oldalon azt is hangsúlyozzák, hogy a hajdan nagyon népszerű házi berkenye (Sorbus domestica) ma már ritkasága miatt természetvédelmi oltalom alatt áll. Akár 300-400 évig is él. Roppant kemény a fája, vízimalmok faszögei, puskatusok és prések orsói készültek belőle. Gyümölcse apró körtére, vadalmára emlékeztet, ízletes, de csak szottyósan (vagyis túlérettre puhulva) fogyasztható, amikor már 30-40 százaléknyi a cukortartalma. Pálinkája ínyencség, egykor aranyárban mérték, a királyok főzetének nevezték. Mára kiszorították a nemes almák és körték, amiket – a berkenyével ellentétben – tárolni lehet télire.
A „fősővárosiak” kérésére 2014-ben megtekintette a fát a berkenyekutató dr. Sonnenvend Imre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egykori igazgatója, aki a korát 150 évre becsülte. Felvette a kataszterébe, s azt kötötte a szekszárdiak lelkére, hogy vigyázzanak rá nagyon, mert páratlan botanikai érték egy szakrális helyen.
19? Lapot!
