Ma, április 11-én van a magyar költészet napja. Ebből az alkalomból a Szabad Pécs munkatársa, Balogh Robert író, újságíró, költő és drámaíró ötletére és szervezésében a Szabad Pécs tíz kortárs magyar költő versét közli, akiket arra is megkértünk, hogy írják le röviden az általuk kiválasztott és ajánlott vers keletkezéstörténetét. Az alábbiakban Mohácsi Balázs versét és írását olvashatják.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Mohácsi Balázs Pécsett élő költő, kritikus, műfordító, a Versum és a Jelenkor Online szerkesztője, a PTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje. l. A hungária út, hazafelé című verseskötete 2018-ban jelent meg.
Mohácsi Balázs
szénsavas vízben szőlőszem ingázik
simon péternek
a város nem a város hanem én
vagyok a város de az én
mindig valaki más vagyok
idézet hagyomány lázadás
egyébként anyám is apám
is mindig valaki más vagyok
ami megtörténik fikció ami
történet ami valós én a saját
magam képére teremtett vagyok
vagyok ezt hívják bildungnak
de még nem ért véget az építkezés
a szavak nem szavak hanem az én
tégláim hordom pakolom rakom ide
oda illik nem illik próbálgatom hogy az én
hova illeszkedem én megállapodom
mivégre visszafordulok végre nincs végem
végre visszafordulok mivégre nincs végem
hova illeszkedem én megállapodom oda
illik nem illik próbálgatom hogy az én
tégláim hordom pakolom rakom ide de
a szavak nem szavak hanem az én
még véget nem ért építkezés
vagyok ezt hívják bildungnak
magam képére teremtett vagyok
történet ami valós és saját én
ami megtörténik fikció ami
vagyok mindig valaki más
egyébként anyám is apám is
idézet hagyomány lázadás
mindig valaki más vagyok
vagyok a város nem az én
a város nem a város hanem én.
A vers árnyéka
A vers címét egy gimis fizikaórai kísérlet adta: ha egy magas, viszonylag vékony pohár szénsavas vízbe szőlőszemet dobunk, az elkezd föl-le liftezni. Ez a kép voltaképpen régóta kereste a helyét az írásaimban. A kísérlet konkrét elvégzése után lappangott pár évig az ötlet, aztán valamikor az egyetem elején írtam le először, de még utána is kellett vagy tíz év, hogy ebben a versben a helyére kerüljön. 2018 lehetett, nem sokkal az után, hogy a költészet napjára megjelent az első kötetem, és a Szabadkikötőben összefutottam egykori fizikatanárommal. Noha fizikából történetesen kettes, legfeljebb hármas tanuló voltam, Simon Pétertől életre szóló élményeket kaptam, csak néhányat említve: miatta olvastam el Márquez Száz év magányát (ennek a részletével vezette föl ugyanis a mágnesesség témakörét), volt szerencsém a tizenötödik születésnapomon kulcscsomót dobálni az ötödikről, hogy stopperrel lemérve és a gravitációt bekalkulálva kiszámoljam, hány méter magasan lakom, és ugye azt is tisztáztuk, hogy nem leszek fizikus. Meg volt ez a jópofa szőlőszemes kísérlet is. Egyébként a mai napig összetalálkozunk néha a postán, a pesti vonaton vagy koncerteken, többnyire Európa Kiadón. Így történt 2018-ban a Szabadkikötőben is – bár valami más lehetett, nem Kiadó, de ez mindegy. És mivel a lánya szintén költő, annyi közös téma és közös ismerős azóta is van, hogy e találkozások alkalmával váltsunk néhány szívélyes mondatot. De e 2018-as találkozáskor meglepett, ugyanis Bettina odaadta neki a nemrégiben megjelent kötetemet, és erről kezdett beszélni és kérdezni (talán dicsért is). A mellékelt ábra szerint ez a beszélgetés akkora hatással volt rám, hogy szöveg írására késztetett (leánykori nevén: megihletett). Pontosabban létrejött az itt olvasható szöveg első fele. Aztán miután pár napig nézegettem viszonylag elégedetten, de némi hiányérzettel, leesett a tantusz. Az ötletként régóta a fejemben liftező szőlőszemet megtettem címnek. És kis variációkkal megtükröztem a szöveget. Hiszen amikor a szőlőszem a víz tetejéhez ér, a rátapadt buborékok kipezsegnek a vízből, és a szőlőszem lesüllyed, de útközben újabb buborékok tapadnak rá, amelyeknek a felhajtóereje ismét a felszín felé dobja a szőlőt. És így tovább. Állandóan, de mindig egy kicsit máshogy liftezik a szőlőszem. Amíg van szénsav a vízben.
