Ma, április 11-én van a magyar költészet napja. Ebből az alkalomból a Szabad Pécs munkatársa, Balogh Robert író, újságíró, költő és drámaíró ötletére és szervezésében a Szabad Pécs tíz kortárs magyar költő versét közli, akiket arra is megkértünk, hogy írják le röviden az általuk kiválasztott és ajánlott vers keletkezéstörténetét. Az alábbiakban Kiss Georgina versét és írását olvashatják.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Kiss Georgina Pécsett élő kritikus, költő, magyar-filozófia szakos középiskolai tanár. Első kötete, a Sötét évszak 2023-ban jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.
Kiss Georgina
Viharvarjú
A semmiből támadt viharfelhő: Varjúapa
föléd tornyosul, de szárnyát nem védőn
tárja szét, a napot takarja ki előled.
Elkomorulsz, és belül esni kezd, zubog,
patakzik szakadatlan a bőröd alatt, esik
este is, és esik egész éjjel, még reggel is,
mikor az álmatlanság hideg verítékében
úszó hálóinged a szennyeskosárra teríted.
Tükörbe nézel, a kékesfehér fényben
szemed alatt sötét karikák, feldagasztott
sár a tócsák körül. A vízfelszínt koncentrikus
körök törik meg. Közel hajolsz a tükörhöz,
figyeled a belső szemzugban lüktető ideget,
közben felméred tagjaid zsibbadtságát.
Aztán az ujjadra veszed kontaktlencséd,
gyakorlott mozdulattal a helyére illeszted,
ettől váratlanul kitisztul a retina kupolája,
a kép kontúrt nyer, az eső szűnik.
Hosszan nézel a szemedbe, zöld,
de mint a fölázott erdő. Tíz óránál
egy fekete madár száll fel benne,
és a levelekről lezúduló víz a hajszálerek
ágai alatt alkalmi patakká gyűlik.
A Varjú egy fára ereszkedik,
s végre magára csukja vizes szárnyait.
A vers árnyéka
Mikor Balogh Robert arra kért, hogy válasszak egy verset, aminek a keletkezéstörténetét is megírom, rögtön a Viharvarjú jutott eszembe. Ritkán fordul elő velem, hogy olyan erős bennem a „verskésztetés”, hogy alig bírom követni a rögzítéssel. Van még egy félálomban előlem kipergő szövegem, ott azt a „kipergést” tudtam csak rögzíteni; ennél a versnél azonban vakuemlékként megmaradt, ahogy felülök az ágyban és egyhuzamban megírom elejétől a végéig. Egyetlen szó vagy sortörés sem volt kétséges bennem, s a mai napig nem látok rá igazán, mert „benyomásbefőttként” működik. Ahogy elkezdem olvasni, újra az ágyamban ülök hálóingben, remeg a gyomrom, hideg és verejtékes a kezem és pörög egy képsor a fejemben, amit valamiféle ritmus kísér. Ennek a szövegnek a nyelvi-logikai ritmusa. Azóta is csak remélhetem, hogy ha más olvassa, akkor is érvényes a varázslat.
