Nyomasztó helyzetben van Pörös Béla, a Baranya Megyei Közgyűlés egykori alelnöke. A 71 éves férfi aktív korában a hátrányos helyzetű emberek sorsán igyekezett javítani, ám egy devizahitel és a betegségek őt is nincstelenné tették. Cikkünkkel neki szeretnénk segíteni. Ungár Tamás írása a Szabad Pécsnek. Pörös lakhatásának megoldása érdekében gyűjtés indult, a számlaszámot cikkünk végén közöljük.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Pörös Béla szociális otthonban lakik immár két éve. A közéleti kérdések iránt érdeklődő baranyaiak közül sokan emlékezhetnek rá, hisz a rendszerváltáskor Pörös politikai szerepet vállalt, bár a pártpolitikában sosem vett részt.
A karakteres bajszot viselő pécsi férfi egy kétgyermekes családban nőtt fel, anyja zöldségboltban volt eladó, apja vasutasként szolgált. Béla népművelés-történelem diplomát szerzett, és a nagydobszai művelődési ház vezetőjeként kezdett dolgozni. A nyolcvanas években a szigetvári művházban, majd Pécsett az Ifjúság Házában és a Nevelési Központban volt népművelő, s főképp rockzenei és ismeretterjesztő programok szervezése volt a feladata. Közben elvégezte az ELTE szociológia szakát, és olyan emberekkel akart foglalkozni, akik származásuk, szegénységük, iskolázatlanságuk, megtévedésük okán reménytelen helyzetben voltak.
Arról azonban a Kádár-rendszerben nem lehetett nyíltan beszélni, hogy vannak az országban szegények, kitaszítottak, deviánsok, akik megkülönböztetett odafigyelés és támogatás nélkül képtelenek beépülni a többségi társadalomba. Nemcsak a politikai vezetés rázta le magáról ezt a témát, hanem az egyszerű emberek többsége is, hisz ők általában úgy gondolták: aki nem boldogul, az magának köszönheti a bajait.
Bélát akkor ismertem meg, amikor 1988-89 telén a pécsi vasútállomásról kizárták az ott éjszakázó hajléktalanokat, s ő – a sajtót odacsalva – szót emelt a fedél nélkül maradt elesettekért. Azt akarta elérni – egy, a szociális problémákra érzékeny csapat élén –, hogy a város adjon szállást az utcára szorult embereknek, és induljanak olyan programok, amelyek segítségével a hajléktalanok munkához, megélhetéshez, szerény otthonhoz, önbecsüléshez juthatnak.
Pörös és teamje viszonylag hamar ért el eredményeket. Megalakult az Ifjúságért Egyesület, ami tanácsadó irodát, szállást biztosított az otthontalan gyermekes anyák számára, és létrejött a Támasz Alapítvány, s utóbbi, pár év alatt kiépített egy átfogó intézményrendszert Pécs hajléktalanjainak komplex ellátására. Béla az egyesületnek is, a Támasznak is alapítója és egyik vezetője is volt egy ideig.
Közben Bélát beszippantotta a politika. Belépett az SZDSZ-be, s a pártban is ugyanazt folytatta, mint addig, vagyis az elesettekért akart dolgozni. A pécsi városházán szociális ügyekben volt szakértő, majd 1994-ben megválasztották őt a Baranya Megyei Közgyűlés tagjának, ahol a kulturális bizottságot vezette. 1998-ban újra bejutott a közgyűlésbe, és a grémium szociális kérdésekért felelős alelnökévé választották.
2002-ben viszont nem jutott be a testületbe. Továbbra is olyan programok megvalósításában vett részt, ami egy település hátrányos helyzetű lakóit munkához és lakáshoz juttatta. Így dolgozott – többek között – Besencén, Gilvánfán és Pécsen.
Ám ezek a munkák alkalmi jellegűek voltak, s nem adtak számára folyamatos jövedelmet. Ezért egyre nehezebben tudta fizetni annak a lakásnak a 12 milliós hitelét, amit még alelnök korában vásárolt Pécsett. 2006-ban a lakást el is árverezték, ezért albérletbe kellett mennie. Még nehezebb helyzetbe került: az elnyert munkák továbbra is bizonytalanok voltak, eközben bére felét vonták a lakáshitelre, ráadásul már az albérletért is fizetnie kellett. Gondjait súlyosbította, hogy tartozása – a devizahitel-válság után – még tetemesebb lett.
Talán a fentiek miatti feszültségek is okozták, hogy egészsége megroppant. Kiderült, hogy cukorbaja van, veséje miatt állandó kezelésre szorult, sztrókot kapott, és mindez súlyosan megülte kedélyállapotát. Két éve átesett egy sikeres veseműtéten, ám a klinikáról nem volt hová mennie, ezért befogadták őt a Máltai Szeretetszolgálat keresztespusztai otthonába. Ma is ott él, egy 14 négyzetméteres szobában lakik két sorstársával.
Tavaly megkereste a pécsi önkormányzatot, és érdeklődött, hogy kaphat-e szociális bérlakást a várostól? Azt mondták, van rá jogosultsága, ám ahhoz, hogy kapjon egy garzont, előbb be kell fizessen két és fél millió forintot. Bélának nincs vagyona, a hitele most is 12 millió, arra levonják a 300 ezer forintos nyugdíja felét (s ez így is lesz haláláig). Nyugdíja másik feléből befizeti a szociális otthonnak az ellátásáért járó 147 ezer forintot, így csak pár ezer forint „zsebpénze” marad egy-egy hónapban.
A keresztény pécsi Sant’ Egidio Közösség nemrégiben akciót indított azért, hogy a pécsi lakás „beugróját”, vagyis 2,5 milliót adományokból összegyűjtsön. Az egyesület tagjai jól ismerik Pörös Béla munkásságát, elismerik eredményeit, s a gyűjtést elindító Facebook-oldalon hangsúlyozzák, hogy Béla „mindig mások jólétéért fáradozott”, ezért ő is megérdemli a segítséget. Eddig 300 ezer forint gyűlt össze a számlán, a közösség azonban bízik abban, hogy sikere lesz felhívásuknak. Ehhez szeretnénk mi is segítséget adni cikkünk közlésével. Nem egyszerű önkormányzati lakásról van szó, hanem olyanról, ahol egészségügyi felület és segítség is rendelkezésre állna, de az ideális az lenne, ha a pénz szeptemberben összegyűlne.
Beszéltem Bélával, aki elmondta, hogy egészsége – a műtét óta – immár stabil, és ezért nyugdíjasként ugyan de szeretne újra dolgozni. Tavasszal fejezte be Gilvánfa történetéről szóló könyvét, ami az interneten hamarosan olvashatóvá válik. Könyvet akar írni arról is, hogy egy-egy családban miképp öröklődnek a rossz példák, s ezáltal hogyan ismétlődik meg a szociális összeomlás. A pécsi lakásban ez a könyvterv is valósággá válhatna. Béla tenniakarását jelzi, hogy más ötletei is vannak, egy idősek segélyvonala nevű javaslaton is dolgozik, amelybe nem szakembereket, inkább laikusokat lehetne bevonni.
Amikor arról kérdeztem, hogy elhibázott-e valamit, ami miatt ilyen nehéz helyzetbe került, akkor ezt felelte:
– Biztosan hibáztam én is. Talán meg kellett volna maradnom a szakmámnál, és nem kellett volna belefolynom a politikába. Bár igazán sosem folytam bele, azért lettem párttag és képviselő, mert azt gondoltam, így többet tehetek a kitaszított emberekért. Hisz könnyebben tud szólni az ember a szegényekért, ha vannak befolyásos politikus ismerősei. És azért az SZDSZ-be léptem be, mert ez a párt elsőként vállalta fel a hátrányos helyzetűek képviseletét. Bár később már figyelmeztettek, hogy ne beszéljek túl sokat a szegények felzárkóztatásáról, ez az ügy már lejárt, nem hoz szavazókat a pártnak – és így én sem.
A támogatók a következő számlaszámra küldhetik adományukat:
Zichy Gyula Alapítvány
50800104-11069784-00000000
Kérjük feltüntetni: Pörös Béla szociális lakhatásához
