Sokan szenvedünk olyan kínoktól, hogy nehezen viseljük a társas szituációkat. Ez gyakran helyez ránk elviselhetetlen terhet, aminek az eredménye a bénító szorongás. Olyan szintig is elfajulhat ez az érzés, ami azt hiteti el velünk, hogy ebből bizony nincs kiút.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ez viszont nem igaz, mert többféle lehetőség is a rendelkezésünkre áll, amivel a szociális szorongás leküzdhető. Így esélyt kaphatunk, hogy újra a kezünkben legyen az életünk irányítása.
Nem szabad beletörődnünk abba a helyzetbe, hogy kilátástalannak találjuk a szorongásból való kitörés lehetőségét. Ahhoz azonban, hogy a megfelelő lépéseket megtehessük, azt is meg kell értenünk, hogy mit jelent ez az állapot, és mi húzódhat a hátterében.
Mit jelent ez a fogalom?
A szociális szorongás tulajdonképpen egy mentális probléma, ami tartós félelmet eredményez. A mások által alkotott véleménytől való tartós rettegés és az az érzés, hogy állandóan figyel mindenki, teljesen megbéníthat minket.
A mindennapokra rányomja bélyegét egy olyan érzés, amit úgy élünk meg, hogy soha nem tudunk megszabadulni tőle. A szorongással összefüggő kihívások közül ez a típus a leggyakoribb állapot.
Ennek eredményeként az új emberekkel való ismerkedés, a nyilvános szereplés, de akár a telefonhívások is a kerülendő szituációk közé tartoznak. Szociális szorongással küzdve a nyilvános mellékhelyiségeket, a segítségkérés lehetőségét vagy éppen a mások előtti evést is mindenáron kizárjuk az életünkből.
Milyen fázisai vannak?
Enyhe esetben is jelentkezhetnek fizikai és pszichés tünetek, amik még engedik a társas kapcsolódásokat, de bizonyos helyzetek mégis kiválthatják. Ezzel az állapottal még viszonylag könnyebb együtt élni, ettől függetlenül azért így is nehéz.
A közepes mértékű szociális szorongás már nehezebb kapcsolatépítést tesz lehetővé, mert ilyenkor számos szituációt tudatosan kerülünk. Tesszük ezt annak érdekében, hogy a tüneteknek ne legyen lehetősége felszínre törni.
Az extrém kihívások pedig olyan intenzív tünetegyüttest eredményeznek, amik akár pánikrohamokat is kiválthatnak a társas helyzetekben. Éppen ezért az ilyen szintű szorongás már a teljes elszigeteltséggel jár együtt.
Mi állhat a hátterében?
Számos kutatás zajlik a témában annak kiderítésére, hogy mi lehet a valódi oka a szociális szorongásnak. Ez hatalmas kérdést jelent még mindig az egészségügy szakembereknek és a tudósoknak is.
A kutatási eredmények alátámasztják ugyan a feltételezést, hogy családon belül öröklődhet ez az állapot, de továbbra is marad még megválaszolatlan kérdés. A bonyolultsága abban mutatkozik, hogy az agy több területe is érintett a félelem és a szorongás kialakulásának folyamatában. Ennek fényében a vizsgálatok is rendkívüli kihívást jelentenek.
A vitathatatlan tények pedig azt mutatják, hogy az állapot kezelhető, ami azt jelenti, hogy valóban van kiút a kilátástalanságból. A Tudatosság Klub szakembereit érdemes megkeresnünk, ha hatékony segítségre számítunk.

19? Lapot!





