A pécsi egyetem nemzetközi hírű tudósára, Grastyán Endrére szobor emlékeztet immár az orvosi kar udvarán. Megpróbáltuk mi is megidézni Grastyán különleges személyiségét, amihez két egykori tanítványát és kortársát hívtuk segítségül. Közben kicsit elkanyarodtunk. De a szerpentin hajtűkanyarjaiból talán teljesebb lett a panoráma. Ungár Tamás írása a Szabad Pécsnek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
– Lebilincselő előadó volt. Hibátlanul beszélt, és sziporkázó logikai íve volt az óráinak, megtervezte, hogy honnan, hová akar eljutni, és mi az a legfontosabb információ, amit át akar adni a hallgatóinak. Mindig mondott valami újat, meglepőt. Akkoriban kevesen tudtak angolul, ő viszont olvasta a legfrissebb angol és amerikai szakirodalmat, és beleszőtte az előadásaiba. Otthon volt a filozófiában, az irodalomban és a zenében, széleskörű műveltsége, holisztikus szemlélete, páratlan vitakészsége vonzotta a hallgatókat, akik rajongtak érte – így idézte meg Lénárd László neurobiológus, a Pécsi Tudományegyetem 80 éves tanára, az intézet korábbi rektora tanítómesterét, Grastyán Endrét. Pénteken, az egyetem orvosi karának parkjában felavattak egy szobrot, ami Grastyánra, az ő maradandó életművére emlékeztet, és a 100 éve született, nemzetközi tekintélyű idegfiziológusról nevezték el a kar egyik új épületszárnyát. A pénteki szoboravató előtt kerestem meg Lénárd Lászlót, hogy Grastyánról beszélgessünk.
Volt mire szerénynek lennie
Kevesen vannak már, akik tanítványként és kollégaként idézhetik meg az 1988-ban elhunyt tudós reneszánsz személyiségét, a kevesek egyike Lénárd László, aki Grastyán emberi nagyságáról is szólt:
– Végtelenül szerény volt, mindenkinek előre köszönt, ebben nem lehetett megelőzni. Aki a közelébe került, az azonnal egyenrangúnak érezhette magát, mert képes volt feloldani mások vele szemben táplált elfogódottságát, szorongását. De hát: neki tényleg volt mire szerénynek lennie.
A kutatói pályáját végig Pécsett építő Grastyán Endre a pszichés működés élettani hátterét vizsgálta, s főképp arra kereste a választ, hogy a tanulás folyamatát miképp befolyásolja a jutalmazás és a gátlás, valamint a játék. Azt vallotta, hogy csak az lehet nagyszerű kutató, akiben megvan az átfogó tudás, az eredetiség és a szorgalom. Belőle egyik sem hiányzott. Kollégái csodálták Grastyán meglepő hipotéziseit és a feltevéseit igazoló metodikájának logikus építményét. Kísérleteiről és következtetéseiről valamennyi világnyelven olvashatunk a pszichológiai és élettani szakkönyvekben. A legismertebb tudományos lexikon, az Enciklopédia Britannica 1974-ben őt kérte meg az érzelem című fejezet megírására.
Levél Amerikából
Az Egyesült Államokban élő agykutató, Buzsáki György Pécsett, a Grastyán vezette élettani intézetben kezdte szakmai karrierjét. Buzsáki 2011-ben kiérdemelte az agykutatók Nobel-díjának számító Brain-díjat, a 75 esztendős tudós kérésünkre, elektronikus levélben emlékezett meg tanítójáról:
„Bandi Bá’ a világ legudvariasabb, legelőzékenyebb gentlemanje volt, de amikor tudományról volt szó, az oroszlán előjött belőle. Nem tudott belenyugodni a félmegoldásokba.”
Buzsáki leírta, hogy Grastyán éjszaka szakcikkeket olvasott, majd másnap – néhány kávé és egy doboz cigaretta mellett – megtárgyalta azokat a tanítványaival. Azzal, ahogy elemezte, védte, támadta a cikkek állításait, kimerítő gondolkodásra és kemény vitára késztette tanítványait. Ez is az oktatási módszerének egyik alapeleme volt. Buzsáki így folytatta levelét:
„Szárnyaló, könnyed egyéniség volt; jó humorú, élcelődő, de mély empátiával rendelkező ember. Maga a Homo Ludens. Gyakran fordultak meg az intézetben Európából, de főleg Amerikából érkezett kollégái, tisztelői és barátai. A vendégelőadó még alig jutott túl a bevezetésen, Grastyán máris kérdések sorozatával zavarta meg a békésnek induló eseményt. A kérdés-válasz párbajban az emóciók intenzitását csak a vita magasrendűsége tudta túlszárnyalni. Eleinte nem egészen értettem, hogy miért hív hozzánk híres tudósokat, hogy azok népkivégzés alanyaivá váljanak. Viszont az előadás után egy-egy előadótól azt hallottam, hogy ilyen kellemes, jó társalgásban már régen volt részük.”
A tanítás, a kísérletek, a szakmai viták után estére Grastyán elfáradt. Erről Buzsáki ekképp írt: „Ennek egyik normális oka volt a napközbeni koncentráció, de valószínűleg az otthoni gondok is nagyon aggasztották. Minden hazamenetel egy újabb tusára való felkészülés volt. Felesége, Anikó akkor már súlyos betegségtől szenvedett. Mindannyian tudtuk, hogy Grastyán kettős helytállása emberfeletti feladat, mégsem tettünk érte semmit vagy nem eleget. Ezért ma is szégyellem magam. Ez időben Bandi Bá’ egyetlen kikapcsolódása az volt, hogy beült amerikai keresetéből vásárolt Merzedes-ébe, és fölvezetett a Mecsekre. Imádott autót vezetni. Időnként sikerült elcsalnunk moziba, ami láthatólag visszahozta az egyszerű, gondok-nélküli világba”.
Miért mehetett Grastyán nyugatra?
Ha elolvassuk a Grastyán Endréről írt szócikkeket, feltűnhet, hogy a tudósnak viszonylag szabad átjárása volt a vasfüggönyön, ami évtizedeken át elzárta a hazánkat is bekebelező szovjet-rendszert a nyugati világtól. Grastyán már 1957-ben Párizsban, rá két évre pedig New Yorkban tartott előadást. Amikor erről faggattam Lénárd Lászlót, ő elmosolyodott:
– Grastyánnak nemzetközi szakmai tekintélye volt, ám ez nem lett volna elég ahhoz, hogy utazhasson.Mindehhez kellett az is, hogy a pécsi orvosképzés akkori vezetőinek jó kapcsolata volt az ország politikai vezetőivel, aminek azonban megintcsak sajátos története van, hogy ez miért alakult így. Dolgozott az orvosi egyetemen egy zsidó származású biofizikus, biokémikus, az Ernst Jenő. Ő az első világháborúban önkéntes volt, de az orosz fronton hadifogságba esett. Oroszországban megismerkedett Rákosival, jó barátok lettek, és Ernst belépett a kommunista pártba. Később Ernst Pécsen diplomázott és az egyetemen dolgozott, remek tudós volt, de a zsidótörvények miatt elbocsátották. Akkor a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert meghívására a szegedi egyetemen kapott állást. Aztán mégis elvitték munkaszolgálatosnak, ahonnan megszökött.
Lissák Kálmán élettanász, a pécsi egyetem élettani intézetének igazgatója bújtatta el és mentette meg az életét. Háború után Ernst agitálta Lissákot, hogy lépjen be a kommunista pártba, mert az új hatalomnak szüksége van ilyen emblematikus emberekre. Lissák nemet mondott. Csakhogy Ernst megígérte: ha belép, akkor ki tudja hozatni a szovjet fogolytáborból Lissák anyósát. Lissák felesége ugyanis lengyel grófi családból származott, az asszony apját Katynban megölték az oroszok, az anyját meg táborba zárták. Lissák belépett a pártba, és Ernst valóban hazahozatta az anyósát, akit itt mindenki csak Mamusinak hívott. Volt az egyetemünkön egy zongora, és esténként Mamusi ott zongorázott. Gyönyörűen játszott. Ernst és Lissák sosem volt véresszájú kommunista, viszont a kapcsolataik révén mindent ki tudtak járni az egyetemnek. Azt is, hogy Grastyán utazhasson. Lissák arra is bevetette a kapcsolatait, hogy 1956 novemberében az oroszok által statáriálisan halálra ítélt, amúgy bűntelen medikusokat kihozza a börtönből. Bátor ember volt, és ‘56 után már – hiába agitálták – nem lépett be az új kommunista pártba.
A történethez tartozik, hogy Grastyán tulajdonképpen Lissák hatására lett tudós. Eredetileg a pápai református teológián tanult két évig, ám Sopron bombázásakor meghalt az apja, utána pedig az anyja is, amikor az asszony önkéntes ápolónőként hastífuszt kapott. Grastyán Endre ennek hatására döntött úgy, hogy embereket akar menteni, ezért abbahagyta a teológiát, és jelentkezett orvoshallgatónak Pécsre. Felvették, ám Lissák magával ragadó élettani előadásainak hatására elhatározta, hogy inkább kutató lesz.
Előjáték a szovjet követségen
Amikor Lissák nyugdíjba készült, Grastyánt akarta utódjának az élettani intézet élére. Grastyán nem akart vezető lenni, de végül belement, és megírta a poszthoz szükséges nagydoktoriját.
Számos kitüntetéssel jutalmazták munkáját, megkapta a rendszerváltás előtti évtizedek legrangosabb hazai tudományos elismerését, az Állami-díjat, amit tisztelői szerint már rég kiérdemelt volna. Még abban az évben elvitte őt a tüdőrák. Grastyán Endre hatvannégy éves korában, Pécsett halt meg, 1988. július 17-én. Amúgy Grastyánt nem a kitüntetések ösztönözték, hanem maga a munka és a kíváncsiság. Az egyik kitüntetését fura előjáték színezte. Buzsáki György erről is írt a levelében:
„Valamikor a 70-es években Lissák Kálmánnal együtt megkapták a Szovjet Tudományos Akadémia Pavlov-díját. A kitüntetés átvételéért a Gorkij fasor utcai szovjet követségre kellett menni. Grastyán saját autójában vitte fel Lissákot Budapestre, és megállt a követség bejáratánál. Az autóból először kiszállt a tiszteletet megkövetelő termetű és elegánsan öltözött Lissák Kálmán, akit a díszőrök mindjárt bevezettek a követségre. Kicsit később a kapuhoz lépett Grastyán Endre akadémikus, a második kitüntetett, ám ránézve a kapuőr a bejáratnál rögtön rákiabált: Safjor NYET. Végül beengedték, és ő nem sértődött meg, de a story jól illusztrálja Bandi Bá’ egyéniségét és egész életharcát.”
Randihely
Erre az életharcra és egy nagy teljesítményre emlékeztet a Grastyán Endre tiszteletére állított szobor. Orosz Klára művének hullámzóvonalú, színes acélrudjai láttán a fejünkben vibráló agyhullámokra asszociálhatunk, de a mellkasforma okán akár testünkre is, amit mozgásba hoznak az agyunkban megszülető parancsok. A szoborba beleülhetünk, belefekhetünk, egyedül, kettesben, csoportosan, lehet ez búvó-, találka- vagy bulihely. Ha csak relaxálni akarunk, meditatív zenét kérhetünk a szobortól.
A szobor tehát interaktív. Ahogyan Grastyán is az volt.
19? Lapot!
