Vajon milyen újabb gumicsontot dob a népnek a jelenlegi hatalom, hogy elterelje a figyelmet a problémákról. A közgazdaságtan az erkölcstudományból eredeztethető, a politikai kommunikáció ennek ellentétéből. Előbbi szabályai nem túl objektívek, utóbbi hatása sem mindig annyira mindenható, mint azt időnként gondolnánk. Mit kell takargatni? A gazdasági csődöt és azt, hogy a jelenlegi magyar kormány egy neosztálinista hatalom mellé áll újra és újra az Európai Unióval szemben. Utóbbinak a tagjai vagyunk, előbbi pedig agresszorként fellépve, fegyveres konfliktust kezdett, s egy szomszédos országgal vív kegyetlen háborút.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ismerd meg a Szovjetuniót! – volt egy ilyen elnevezésű vetélkedő még gyerekkoromban. S bár az orosz kultúrát továbbra is szeretem, a mai Oroszországot nehéz szeretni. Pedig elért a mosolypropagandájuk több szinten. Legutóbb egy közösségi oldalon bukkant fel újra és újra egy profi stábbal forgatott, egyszerű „felhasználónak” álcázott nő, aki folyamatosan arról győzködött, hogy milyen szupermodern és olcsó Oroszországban élni, milyen gazdag a választék a boltban, minden finom, vagy legalább annak látszik, az emberek boldogok és mosolyognak, elégedettek az életükkel, szuper villamosokon járnak…
Csakhogy az igazság nagyon más. A magyar kormány barátja nem állít jogállami követelményeket elénk, nem védi meg az emberi jogokat, az ellenzékét pedig szabályosan kivégzi, akár a börtönökben, akár külföldön, de erkélyablakokból is hullanak ki nagy orosz vállalatok vezetői. Ki barátkozna egy ilyen hatalommal önként?
Kína felé is jobban nyit a magyar kormány, mert az onnan érkező kölcsönöket nem kell annyira meghatározott módon felhasználni, mint az EU-ból érkezőket. Vegyünk egy példát, a Belgrád-Budapest vasútfejlesztést. Hasznot nem lehet tőle várni – 500 évig kellene működtetni a megtérülésért. Viszont bátran, kreatív módokon lehet a pénzt kijátszani belőle – Hadházy Ákos videója érdekes szempontokat kínál erre, mert nálunk drágábban építenek vasutat, mint Németországban a nagysebességű pályán. S vajon kinek a családja az egyedüli kavicsszállító?
Gyakorlatilag, amihez nyúlunk, amivel találkozunk, mindenhol krízisben van az ország: az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás, a vasút, a kultúra, de még az ország területére befektetőként érkező német tőke egy jelentős része sem érzi feltétlenül jól magát itt (mert nem adták el a hatalom közeli vállalkozóknak a jól menő üzleteket), de ha azt vesszük, cakumpakk a magyar gazdaság már évek óta nem tud kiszabadulni a szmötyiből.
Történtek kiemelkedő mértékű beruházások az országban, aztán mégis bajban vagyunk – mintegy 130 pontból álló megszorítást hajtott végre a kormány, aminek a következményei szép lassan gyűrűznek be majd a gazdaságba, kultúrában, az egészségügybe, a szociális szférába is. megnehezítik a működést. A halasztva történő befektetés is károkat okoz.
Mondjuk példának azt, hogy elhalasztja valaki a télikabátja cseréjét, mert nincs rá pénze, s tovább jár a szakadt hátú, tavalyiban. Minimum beteg lesz. De említsünk egy konkrét példát: elhalasztják az elöregedett mentőautópark megújítását. Ha valakihez később ér oda a mentőautó, mintsem szüksége lenne rá, az ennek a döntésnek is betudható. Ha meghal, akkor ki a felelős? Ez vajon populista kérdésfelvetés annak tudatában, hogy a miniszterelnök vejének érdekkörébe tartozó ingatlanfejlesztőktől több irodaházat vásárolt a kormány a piaci árnál 40%-kal drágábban, mintegy 600 milliárd forintért. Bizonyítsa be valaki, hogy miért fontosabb egy drága, el nem készült irodaház megvásárlása, semmint az egészségügyi, oktatási, kulturális beruházások sora.
Csak a skandináv országokban szabad a humán szférába befektetni? Mi zárja ki azt, hogy ne csak a működtetéshez éppen elégséges mennyiségnél többet adjanak? Erre a megszorításra a konkrét okot az augusztusi rekordhiány adta. De mi lesz ezután? Az autó- és akkumulátoripari beruházások léptéke évtizedekre előre meghatározta Magyarország sorsát. És igen, benne van a mono-kulturális gazdaságokban az, hogyha beüt a baj, akkor megindulnak a leépítések, az üzemszünetek, a részlegbezárások és a felszámolás is végül. Ez egy természetes folyamat, ha nem áll több lábon a gazdaság, akkor ez bármikor bekövetkezhet, ahogy be is következett.
Ez egyfajta gazdaságtervezési tévút, hozhat sikert is ez az út is, de lehet, hogy csak öt év múlva. Addig meg mi lesz velünk? Ha a magyar gazdaság nem csak két „lábbal” rendelkezne, akkor elbírná eme két láb gyengélkedését. Megnevezhető a felelős a téves gazdaságpolitikáért? Megnevezhető a felelős a brutális inflációért?
Egy normális országban az ilyen vezetőknek el kellene menekülniük, merthogy akinek a keresetének a felét eljátszotta a hatalom, kapát-kaszát ragad. Mára sikeresen elérték azt „vezetőink”, hogy ausztriai az árszínvonal, csak valahogy a bérszínvonalról megfeledkeztek. Nem tudom, szerepelt-e a jelenleg kormányzó FIDESZ választási programjában az a pont, hogy legyen az élelmiszerinfláció 50%, sőt akár 60% fölött? Emlékszik valaki ilyesmire? Mert én nem.
Mára az Orbán-kormány a saját maga által kijelölt döcögős úton halad, s egyre kevésbé képes önfeladás nélkül irányt váltani. Hol vannak a kapitalisták? A befektetők? Mert a magyar gazdaság az EU-s piac része lett. A kormány nem csupán támogatja a befektetéseket, hanem azok uralomára törekszik, nem csak beleszól a gazdaság működésébe, hanem meghatározza a haladási irányt. Kérdem én, miért is?
A külügyminiszternek még átöltözni sincs ideje, kénytelen rövidnadrágban repkedni kontinensről kontinensre, hogy üzleteket hozzon tető alá. Szerintem, ha Erich Honeckerrel kellene ezért szenvedélyes nyelves csókot váltania, azt is megtenné. Önöknek nem tűnik úgy, hogy egyre inkább hasonló a gazdaságpolitika a szocializmusban megtapasztalthoz? Az állam dönt a magántulajdon ellenére, a retorikában a hazai ipart támogatja a külföld ellenében. Megvette az állam a repülőteret, telefontársaságot, aztán minek? Válságban, ha nincs pénzem, nem veszek meg olyan dolgot, amit amúgy is használhatok. Miért ünnepli válságban a saját intézkedéseit plakátkampányokon, és az interneten a kormányzat? A propagandagépezétét is pénzzel tömi, hogy a gazdasági tévútját fényezze, ezzel is a haveri zsebeket tömi.
Létrejött az országban egyfajta demokráciadeficit. Nevezhetjük ezt illiberálisnak, vagy választási demokráciának. Az újjáalakult ellenzék még formálódik. Hosszas munkával sikerült elérni a jelenlegi hatalomnak azt, hogy saját sorsuk iránt érzett közönnyel mennek el szavazni az emberek. Aki a zsák krumpliért, pár kiló disznóhúsért, vagy 5-10 ezer forintért szavaz le valakire, az legalább pár napig könnyebben él, vagy megkapja a közmunkáját (meg nem erősített hírek szerint ez még mindig így működik kistelepüléseken). Mert aki többet adózik a minimálisan kötelezőnél, az csak veszít.
2014-2019-ig a világgazdasági folyamatok működtették a magyar gazdaságot, de azóta tévutakat tévutak követnek. A magyar gazdaság kicsi, önállóan nem működhet. Igazodnia kell a környezetében található nagyokhoz. Amikor így cselekedtek a gazdaságpolitikát irányítók, akkor növekedésnek indult az ország. A jó körülmények véget értek, a COVID-ban fejre állt sok minden, s erre reagálni kellett volna. De nem tudott megfelelően reagálni a kormány, mert már a válság előtt túlhajszolták a gazdaságot a mesterségesen alacsonyan tartott kamatszinttel, később már nem tudtak miből osztogatni. Most is újra osztogatni kellene, mert magas a kamatszint (a környező országokban a fele a miénknek). Az EU-ból sem kapjuk meg a pénzeket, ráadásul ez a „hivatalos” kormányprogram, a Szabadnép félórát ma a „szabadságharc a brüsszeli bürokratákkal” szólamok helyettesítik. Így újra a csőd felé halad az ország.
Aki ma beleáll a politikába, kiteszi magát mindenféle bírálatnak, lejárató kampánynak, s mégis tenni akar a közösségéért, az tiszteletet érdemel.
Ezzel a kíváncsisággal érkeztem meg egy választási vitafórumra, amit az egy hete, vasárnap tartott időközi képviselőválasztás előtt pár nappal szerveztek. Az önkormányzati választásokon egy pécsi, az egyik kertvárosi választókerületben szavazategyenlőség alakult ki, ezért kellett megismételni a szavazást. A választási fórum helyszíne a pletykák szerint bezárásához közeledő Vasutas Művelődési ház. Legendás beszélgetések, viták voltak itt a rendszerváltozás környékén, a helynek mára lett egy kicsit időt múlt patinája. Mintha ennek az értéke is elinflálódott volna.
A négy önkormányzati jelöltből kettő jött el. Mondjuk úgy, hogy a két esélyes úgy mérte fel a helyzetet, hogy semmilyen hozadéka nem lesz egy ilyen vitának pár nappal a választás előtt. Egyikük meglepő feltételeket szabott – nem lehetett teljesíteni –, a másikuk inkább kampányolni ment, illetve arra fogta, hogy miért nem megy el.
A két jelenlévő közül az egyik egy országos párt helyi vezetője, a másik pedig már sok pártot megjárt, mára talán független képviselőjelöltté vált. Valamelyikük egyszerűbben fogalmazott, valaki értelmiségibb módon, fogalmakat tisztázva, nagyobb összefüggésekbe helyezte a feltett kérdéseket. Valamelyikük indulatosabban, a másik csendesebben. Nem elemzem tovább a válaszokat, mert nem érdemes. A körzetben nem ők nyertek, a szavuk csak annyira számít, mint bármely állampolgárnak. Hanem mindketten negyvenkét (42 darab) szavazatot szereztek. Azaz nullát. Ez egy újabb egyenlőség, de emiatt nem kell megismételni a választást. Feltettem egy kérdést a fórum végén. Megkértem a közönséget, hogy tegye fel a kezét az, aki az adott körzetből való. Páran jelentkeztek, ezután megkértem őket, hogy azok tegyék le a kezüket, akik kötődnek az itt megjelent párthoz, vagy az emberhez (családtagok, barátok). Egyetlen ember keze maradt fönn.
Lehet azt mondani, hogy rossz volt a reklám, vagy messze van a belváros Kertvárostól. De hogy az egész értelme mindössze egy filmfelvétel volt a jövőnek, az is biztos. Talán érdekel majd egy politológushallgatót 2040-ben az, hogy 2024 őszén milyen jól elbeszélgetett három meglett férfiember egy asztal mögött.
