Mese az egyetemi autonómiáról.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Hol volt, hol nem volt, élt Magyarországon egy tulajdonképpen nem is olyan nagy csoport, nevezzük őket gömböcöknek, akiknek elég jól ment a dolguk. Jól ment a dolguk már egy ideje, olyannyira, hogy mesénk idejében már eléggé meg is szedték magukat.
Övék a déli part. Meg az északi is. Övék a busz, ami késik, és a vonat, ami meg se jön. Övék a híradó, amit nézel és az újság, amit olvasol. Övék a színház, ami a kedvenceiket játssza. Övék az önkormányzat, szőröstül-bőröstül. Övék a gyerek, aki még nem született meg, de be van ígérve. Övék a család, ami apa, anya és három gyerek. Övék a történelmünk, az ünnepeink, a könyveink, a kultúránk. Övék a Himnusz, a háromszínű lobogó, meg az a szó is, hogy „nemzeti”. Övék szar fizetésed fele. Övék a közpénz, ami „elveszíti közpénz jellegét”. Övék a luxusszálloda, amit nem engedhetsz meg magadnak. Övék az aprócska föld, amit megvennél. Övék tégla a házadban, amit két kézzel építesz. Övék a hiteled, amit nem tudsz visszafizetni. Övék a jog 30 évig hallgatni. Övék a jog nem hallgatni senkire és övék a jog, hogy azt mondják, „hallgass”.
Tulajdonképpen megvan mindenük. De a gömböcök bendője sajnos sose telik meg.
Övék most a csend is, ami a tiltakozás után marad (az SZFE romjai sóval hintve már), a lélegzetvételnyi idő, amíg szusszan a figyelem. Ilyenkor aztán elemükben vannak. Zabálnak.
A kis gömböc telhetetlen bendője most megéhezett a mi egyetemünkre is. Hogy le tudja-e nyelni egyben, oktatóstul-hallgatóstul, autonómiástul, az most csak rajtunk múlik.
Aki abban reménykedik, az egyetemek alapítványi formába szervezése nem fogja érdemben befolyásolni, milyen országban élünk majd 2022 után, annak nincs más dolga: szurkoljon, hátha az ún. ellenzék gyorsabban lefutja a szigetkört, mint a gömböcök. Aki nem hiszi, tudja: hosszú távú politikai térfoglalás zajlik itt is, most is.
A modellváltás ugyanis egy dolgot biztosít: állandó politikai jelenlétet az egyetemeinken.
Ezen kívül semmire nem jelent garanciát. Nem jelent garanciát a függetlenségre, a fenntarthatóságra, a versenyképességre. Nem jelent garanciát az oktatók, hallgatók és dolgozók zavartalan munkájára.
Nem jelent garanciát arra, hogy a közpénzünk arra lesz elköltve, amire mi adjuk. Nem jelent garanciát arra, hogy Magyarországon 5-10-20 év múlva a diplomaszerzés nem a szűk elit kiváltsága lesz.
Aki abban reménykedik a modellváltás nem lesz hatással az egyetemi polgárok mindennapi életére, olvasson el néhány cikket az SZFE sorsáról. Aki abban reménykedik, nem lesz elherdálva az egyetemi ingatlanvagyon, biztonságban lesz az oktatók és dolgozók munkaviszonya, átlátható lesz a finanszírozási rendszer, és transzparens a kuratóriumi döntéshozatali folyamat, olvasson el bármilyen cikket az elmúlt 10 évből.
Aki még mindig bízik abban, hogy számít a szava 2021-ben Magyarországon, tegyen is érte. Két hetünk maradt hangosnak lenni. Ennyi idő alatt kívánja ugyanis lezavarni a modellváltási folyamatot az Innovációs- és Technológiai Minisztérium. Itt, Pécsett is.
Nehéz hangosnak lenni akkor, amikor nem mehetünk ki az utcára kiabálni, nehéz koordináltan, demokratikus alapelvek mentén szerveződni, amikor nem tudunk találkozni, gyülekezni, plénumot tartani, nehéz megtalálni egymást, amikor gyakorlatilag hónapok óta nem is tehetjük be a lábunkat az egyetemünkre.
Aki még bízik abban, hogy számít a szava 2021-ben Magyarországon, azért megpróbálhatja.
Kezdetnek részt vehet január 19-én kedden 18 órakor az egyetemi polgárok szervezésében létrejövő online plénumon, megoszthatja a véleményét – ha már se a kancellár (akitől nem vártunk mást), se az ITM (tőle se), se a HÖK (mondjon le az egész, úgy ahogy van, minél előbb, ha lehet) nem kíváncsi rá – ezen a kérdőíven, és követheti ezt az oldalt, ha érdeklik a fejlemények. Szerencsére 2021-ben már nem csak a Széchenyi téren mérhető a tömeg. Szerencsére 2021-ben már (még?) nem csak azoknak a hangja hallatszódhat, akiket a mindenkori hatalom erre feljogosít.
Nem, nem csak annak kell felemelnie most a hangját, aki jelenleg a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, oktatója, dolgozója. Nem is csak azoknak, akik ma Magyarország bármely pontján egyetemi polgárok. Nem csak azoknak, akik egy hónap múlva adják le az egyetemi jelentkezésüket – és akik talán még mindig itthon akarnak maradni. Nem csak azoknak, akiknek nem volt lehetőségük diplomát szerezni, de hisznek abban, hogy a gyermekük képes lesz rá. Nem csak annak az önkormányzatnak, aminek a városában az egyetem a legnagyobb munkáltató (Hol vannak már megint választott hangadóink?). Hanem mindenkinek, aki hisz az egyetemi autonómia fontosságában, a tudáshoz való hozzáférés elidegeníthetetlen jogában, a demokratikus jogállamiságban. Így már nem is vagyunk olyan kevesen, ugye?! Ugye nem.
A kis gömböc már a PTE kapujában görög körbe-körbe, és fennhangon követeli, hogy ugorjon a szájába. Ne ugorjunk, kérem alássan – egyszerű egyetemi hallgatóként – köszönöm.
#freePTE, vagy miaszösz, találkozzunk a plénumon.
Disclaimer: A szerző a Szabad Pécs külsős munkatársa, a PTE hallgatója.
