Fideszes javaslatra, sztahanovista gyorsasággal szavazta meg kedden a magyar parlament többsége a gyülekezési törvény módosítását. A döntést lényegében a Pride betiltását jelentő jogszabály-módosításként emlegeti és gyermekvédelemre hivatkozik a hatalom. Az Orbán Viktor által az idei évértékelőn belengetett, aztán két nap alatt a parlamenten átvert, nemzetközi visszhangot is kapott törvénymódosítás ellen már aznap tüntettek Budapesten, Pécsen pedig másnap tartottak villámcsődületet, több mint kétszáz fő, és rengeteg fiatal részvételével. A módosítást jogászok sora tartja alkotmányellenesnek, mindenesetre Sulyok Tamás köztársasági elnök már szerdán aláírta azt, nem emelt ellene kifogást. A Szabad Pécs felkérésére az ügyről Buzás-Hábel Géza írt véleménycikket, amelyet az alábbiakban közlünk.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Minden országnak szüksége van egy szilárd alapra, amely meghatározza működését, szabályait és értékeit. Ezt az alapot az Alaptörvény, más néven Alkotmány adja meg. Ez a legfontosabb jogi dokumentum, amely keretet biztosít az állam működéséhez, kijelöli a hatalmi ágak feladatait, és garantálja az állampolgárok jogait.
De miért olyan fontos az Alaptörvény? Egyrészt azért, mert biztosítja a jogbiztonságot és a stabil kiszámíthatóságot, vagyis garantálja, hogy a jogrendszer nem változtatható önkényesen vagy bármikor, pusztán pillanatnyi politikai érdekek mentén. Ezáltal mindenki tisztában lehet jogaival és kötelességeivel, valamint azzal, hogy ezek nem válhatnak egyik napról a másikra bizonytalanná.
Másrészt az Alaptörvény egy társadalmi szerződésként is funkcionál – elvileg. Rögzíti azokat az alapelveket, amelyek mentén az emberek és az állam együtt élnek, és meghatározza az egész jogrendet… Vagyis meghatározná, ha nem egy kormányzati vázlatfüzetként szolgálna, amit már 15. alkalommal firkáltak át kedvük szerint.
Az Alaptörvény szövegének ilyen jellegű önkényes módosítása hiteltelenné teszi azt, és aláássa a jogrend stabilitását. A Pride betiltását célzó módosítást – még ha mindez elsőre puszta figyelemelterelésnek is tűnhet – nem szabad félvállról venni, hiszen a változtatások szimbolikus üzeneteinek értelmezése gyorsan rávilágít arra, hogy a demokrácia utolsó bástyájának a meggyengítése történt. Pártállástól függetlenül fontos felismerni, hogy a demokrácia alapja a szabad véleményütköztetés. A gyülekezési jog pedig nem csupán egy formális szabadságjog, hanem az alulról jövő társadalmi párbeszéd egyik legfontosabb eszköze, a fékek és egyensúlyok lelke és a demokrácia lelkiismerete.
A nemekre utaló átfogalmazás pedig egy 21. századi, modern európai országban a nők egyenjogúságának súlyos csorbítása is. A megfogalmazás olyan, mintha egy letűnt korszak ideológiai maradványa lenne, nem pedig egy kortárs alkotmányos elv. Csak hogy mindenki értse: a szöveg egy bibliai utalással is megerősíti a biológiai determináció elvét, kimondva: „az ember születési neme biológiai adottság, amely – a teremtés sorrendjével egyezően – vagy férfi, vagy nő lehet”. Ez a narratíva nemcsak figyelmen kívül hagyja a nemi identitás társadalmi és tudományos megközelítését, hanem visszalépést jelent a nemek közötti egyenlőségért folytatott évtizedes küzdelmekben is, és azt sugallhatja, hogy a nők szerepe is előre meghatározott, megváltoztathatatlan, és főként a reprodukcióhoz kapcsolódik.
Mindezek mellett még ott van a veszélyhelyzet fenntartásához szükséges egyszerű többség bevezetése is, ami a parlamentáris rendszer súlyos hiteltelenítését jelenti, hiszen egyértelműen arra utal, hogy Orbán Viktor attól tart, elveszítheti jelenlegi kétharmados többségét. Mindeközben egyre nyilvánvalóbb, hogy a Fidesz a Mi Hazánk Mozgalmat társadalmi lakmuszpapírként használja: a radikálisabb javaslatokat először a Mi Hazánk közvetíti, majd a kormány ennek fényében alakítja politikáját. Meggyőződésem, hogy ha a politikai helyzet úgy alakul, 2026-ban akár koalícióra is léphetnek.
Magyarország az amúgy egyébként republikánus hátterű Freedom House jelentésében is csupán részben szabad országként szerepel. A jelentés kiemeli, hogy a 2010-es választások óta a Fidesz–KDNP-kormány számos alkotmányos és jogi változtatást hajtott végre, amelyek lehetővé tették a független intézmények feletti ellenőrzés megszilárdítását. Ezek közé tartoznak a migrációellenes és anti-LMBTQI+-intézkedések, valamint az ellenzéki csoportok, újságírók, egyetemek és nem kormányzati szervezetek működését akadályozó törvények elfogadása.
A jelentés aggályosnak tartja, hogy a kormány új intézményeket hozott létre, mint például a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely vegzálja a korrupcióellenességgel és a szabadságjogokkal foglalkozó független civilszervezeteket és független médiumokat. Az Európai Bizottság emiatt pert is indított az Európai Bíróságon, mivel a Szuverenitásvédelmi Törvény több uniós jogszabályt is sértett.
A Freedom House jelentése szerint összességében Magyarországon folytatódik a demokratikus intézmények leépülése, és az ország egyre inkább távolodik a liberális demokrácia értékeitől.
Jóhiszeműen azt gondolnám, hogy a választók nem felejtenek: emlékeznek, tanulnak. De ahogy mondani szokás, a választói emlékezet nem tart tovább három hónapnál – ennyi idő elég ahhoz, hogy a hatalom újabb hazugságokkal, újabb ellenségképekkel és újabb manipulációkkal etesse a népet. Mert bizony etetve vagyunk…
Muszáj, hogy végre visszatekintsünk az elmúlt tizenöt évre. Ez már rég nem csak arról szól, hogy az LMBTQI+-közösség jogait módszeresen felszámolták, és a romák, a szegények, a tanárok, a diákok, a civilek, a független újságírók, a bírók és az egészségügyi dolgozók mind sorra kerültek már.
Ébredjünk fel!
Nincs egyetemi és akadémiai autonómia. Nincs bátor egyetemi polgárság. Nincs független sajtó. Nincs független bírói hatalom. Nincs szabad véleménynyilvánítás.
És ami talán ennél is súlyosabb: nincs felelősségérzet.
Mert mindezt nem egyik napról a másikra vették el. Nem egyetlen döntéssel, nem egyetlen törvénymódosítással. Lassan, alattomosan, módszeresen húzták ki a demokráciát a lábunk alól, és mi végignéztük tétlenül és csendben.
A kérdés már nem az, hogy még mit veszíthetünk el. Hanem hogy meddig tudunk együtt élni azzal a tudattal, hogy végig ott álltunk, és nem tettünk semmit.
A kérdés nem az, hogy még hány emberi jogot kell elveszítenünk ahhoz, hogy észrevegyük. A kérdés az, hogy ha majd már semmi sem marad, vagyunk-e, leszünk-e elegen, akik emlékeznek rá, hogy valaha demokrácia volt.
A véleménycikk szerzője Buzás-Hábel Géza, a Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivált és a Pécs Pride felvonulást szervező Diverse Youth Network alapítója és igazgatója.
