Előbb csupán egy kevesek által terjesztett pletyka jutott el hozzánk, majd egyre inkább kezdett terjedni a hír színházszakmai körökben, hogy az idén jubiláló, huszadik évadát a Pécsi Nemzeti Színházban töltő Jászai Mari-díjas Darabont Mikold megpályázza a pécsi teátrum igazgatói posztját. A sokoldalú, 46 éves színésznő alakította már Médeiát, Donna Elvirát, Don Juan feleségét, Nórát, Édes Annát és Mirigyet is, avagy Blanche-t a Vágy villamosában. Az viszont sokkal érdekesebb kérdés, hogy milyen színházat szeretne, milyen igazgató lenne, és miért száll versenybe a vezetői székért. Darabont Mikold soraink által, a Szabad Pécsnek adott interjúban jelentette be hivatalosan az indulását. Viszont az alábbi nyilatkozat ennél sokkal több. Darabont Mikold ugyanis azzal, ahogyan a terveiről beszél, a PNSZ jelenéről és közelmúltjáról fogalmaz meg éles kritikát. Balogh Robert interjúja.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Azt hallottuk, hogy versenybe szállna a Pécsi Nemzeti Színház direktori székéért. Valóban elindul a színházigazgatói pályázaton?
Igen.
Miért?
Ha valaki pár éve azt mondja nekem, hogy meg fogom pályázni a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztját, azt hittem volna, hogy viccel. De azóta sok minden történt… Végigéltem egy folyamatot, amin keresztülment az egész társulat, az egész színházi csapat. És itt nem csak a színészekről van szó. Nagyon, de nagyon sokszor és sokat beszélünk arról, hogy milyen színházat, milyen munkahelyet képzelünk el, és úgy éreztem, hogy eljött az ideje annak, hogy kiálljak, megpróbáljak tenni is azért, hogy létrejöjjön az a színház, amire vágyunk, amiről álmodozunk.
Milyen színházról álmodik?
Olyan színházról, ahol jó bemenni a próbákra, ahol értelmes munkát lehet végezni, ahol értő szemek figyelik a színészek munkáját. Ahol nemcsak az üzemmenet a lényeges, hanem a műhelymunka is, az alkotói légkör. Olyan színházról, amit nem kizárólag az önérdek vezérel. Olyan színházról, ahol az ember nemcsak elkezdeni tudja a pályát, hanem tisztességgel be is tudja fejezni, ahová eljönnek kritikusok, és az előadások hírünket viszik szerte az országban. Ami bekerül az országos fesztiválokra, de ahol akár a könnyű műfajban is lehet emlékezeteset alkotni. Olyan színházról, ami méltó módon szolgálja a színházszerető közönségét. Ezek alapvető dolgok, mégis olyan időket élünk, hogy újra és újra ki kell mondani, mi a közös cél, miért van értelme színházi munkát végezni. De nem csak a belső színházi munkáról van szó. Egy olyan városban, mint Pécs, ami tele van izgalmas kulturális intézményekkel, kiemelten fontos lenne az együttműködés. A Pécsi Nemzeti Színház ennek az előremozdításában is központi szerepet játszhatna, mert az együttműködéssel nem csak a kulturális intézmények, hanem az egész város nagyot nyerne. Hiányoznak a fesztiválok is. Megszűnt a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Miért nincs helyette másik fesztivál a színházban? Megszűnt a gyerekszínházi találkozó is (Pécsi Családi Színházi Fesztivál – a szerk.). Miért? A Pécsi Nemzeti Színház saját fesztiválok, új események létrehozásában is használhatná szervezőerejét.
Színházkritikusként olyan népszínháznak látom a pécsit, amelyben szinte minden eltolódott az egyre olcsóbb szórakoztatás irányába. Az előadásokat nem a színházi szakmában meghatározó rendezők jegyzik, hanem főleg színészek, a színháztechnika elavult, az épületet fel kellene újítani… Eközben rengeteg olyan lehetőség rejlik ebben a színházban, ami korábban már jól működött. Például amikor Balikó Tamás igazgató lett, mellette ott dolgozott Szikora János. A népszínházi program a nagyszínházban ment, közben a Kamarában művészszínházi produkciók születtek, több évtized távolságából is emlékszem többre. Mintha a Pécsi Nemzeti szándékosan elengedte volna több színházszerető réteg kezét. Ön hogy látja az itt kialakult helyzetet?
Nem az irányvonalakkal vagy az egyes műfajok arányával van elsősorban a gond, hanem az igénytelenséggel. Egy színház életében a rendezők hiánya súlyos problémát jelent. Egy színész számára minden rendező más és más iskola, minden próbafolyamat tanulási folyamat. Az a vezető, aki nem hív rendezőket, ettől a fejlődéstől fosztja meg a színészeit. Alapvetően a képzett rendezőkkel való közös munka biztosítja a színész számára a folyamatos szakmai fejlődést. De a rendezők nem csak szakmaiságot jelentenek, hanem pezsgést, életet. Az egyik Pestről érkezik, a másik jöhet Kolozsvárról, és innen másik városokba mennek tovább, közben hozzák magukkal az élményeiket, a tapasztalataikat, felhívhatják a figyelmet az aktuális színházi trendekre. Általuk egy színész, egy színház nyitottabbá válhat a világra. Egy-egy előadás sorsának alakulásában is fontos szerepe van a rendező személyének, mert az igényes rendező figyelemmel kíséri, kézben tartja a produkciót a próbafolyamat után is. Ma az a divat, hogy a színészek rendezgetik egymást. Azért mondom így, hogy rendezgetik egymást, mert egy színész, aki egész pályája során a saját nézőpontjából szemlélt egy próbafolyamatot, ritkán képes arra az átfogó látásmódra, amire egy teljes előadás létrejöttéhez van szükség. Más képességek szükségesek a két pályához. Véleményem szerint ennek a következménye, ha többnyire silány előadások születnek. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy ez a hozzáállás a dramaturgok munkáját is ellehetetlenítette. Nem mondom, hogy nincsenek kivételek, de alapvetően az a jó, ha egy színész színészként létezik, s hagyjuk a rendezőket, hogy a dramaturgokkal együttműködve segítsenek nekünk.
Ön főszerepekhez van szokva. Címszerepekhez. Médeia a Médeiában, tanítónő a Tanítónőben… Mennyiben más igazgatónak lenni? Ön hogy képzeli el? A magányos farkas, a legtöbb fontos kérdésben saját jogon és saját maga döntő direktornak képzeli el magát, avagy e tekintetben is csapatban gondolkodik?
Csapatban gondolkodom. Egy vezető munkájának a minőségét nagy részben az határozza meg, hogy milyen munkatársakat választ ki. Ha egy igazgató sorban kirúgja a hozzáértő embereket, vagy ellehetetleníti a munkájukat, és a helyükre szervilis dilettánsokat rak, az csak káoszhoz vezethet. Mi történik például, ha egy képzett, komoly szakmai tapasztalattal és helyismerettel rendelkező produkciós vezetőt elbocsátanak, és a helyére ültetnek egy színészt, akinek jócskán meghaladja a képességeit a feladat? Az előadások innentől nem logikus rendben épülnek fel, a felújító próbák ellehetetlenítik az éppen aktuális produkciók próbáit, és a színészek egy idő után már azt sem tudják, hol vannak. Ez a vezetői hozzáállás véleményem szerint megengedhetetlen, az ilyen igazgató alkalmatlan. Ha a megfelelő emberek kerülnek a megfelelő pozíciókba, az hatalmas lökést ad az egész színháznak, az igazgatónak pedig az is a feladata, hogy az ő munkájukat koordinálja.
Ha ön lesz az igazgató, rendezni is fog? És főszerepeket oszt magára? Mert láttunk már ilyet korábban is, a közelmúltban is – más-más előjellel és mértékben.
Az általam vezetett színházban két dolog fogja eldönteni a szereposztást: a rendező elképzelései, illetve a logisztika. Nem fogok magamra szerepeket osztani, ezt ízléstelennek tartanám, és nem is fogok annyit játszani, mint eddig, ez ugyanis lehetetlenné tenné az igazgatói munkát. Sokat voltam színpadon, most erre a nagy feladatra koncentrálok. Rendezői ambícióim pedig sosem voltak.
Mit gondol az igazgatói munkáról?
Olyan ez, mintha lenne az embernek egy családja, ott is oda kell figyelni arra, hogy minden gyereknek egyformán jusson minden jóból, nem lehet kivételezni. A színészekre is oda kell figyelni, hogy érvényesüljenek, hogy történjen velük valami, mert nincs is annál nagyobb baj, mint amikor egy színész halálra dolgozza magát, de mégsem történik vele semmi. Ha ők érvényesülhetnek, és a legjobbat tudják kihozni magukból, attól lesz minőségi a nagy egész. Ilyen színházat szeretnék. Pincétől a padlásig ismerem a Pécsi Nemzeti Színházat, ez hatalmas előnyt jelent a tervezésnél. Szeretem és ismerem ezt a közösséget, szeretek a tagja lenni. Fontos számomra, hogy kiálljak értük.
Tud már neveket mondani, hogy kik vannak a csapatában?
Tudnék, de még korai lenne. Amint beadom a pályázatom, nyilvánossá teszem a teljes anyagot. Diplomás, vagy komoly rutinnal rendelkező rendezőkben gondolkodom, olyanokban is, akikkel már dolgoztam, és olyanokban is, akik már jártak Pécsett, ismerik a társulatot. A háttérstáb, a gazdasági és a produkciós területeken dolgozó szakemberek kiválasztása is zajlik. Mindenki egyaránt fontos, hogy zökkenőmentesen tovább tudjon menni a színház.
A fent kimondott erős és éles mondatokból, no és abból, hogy felvállalta, hogy elindult, ez talán látszik is, de így is fontos kérdés: ön mennyire bátor? Mert innentől más lesz az élete. Hisz a magyar közéletben történnek furcsa dolgok, és ide kell érteni egy nagyváros nemzeti színházának igazgatói székéért folyó küzdelmét, illetve utána a színházi munkát is.
Borzasztó állapot, amikor a normalitásért kell megküzdeni, és ahhoz kell bátornak lenni, hogy jól végezhessük a munkánkat. Sokra értékelem az igazságot és a korrektséget, a szakmaiságot. Ha ezek veszélyben vannak, akkor eszembe sem jut, hogy fáradt legyek, vagy hogy féljek. Számomra elsősorban az a fontos, hogy hű legyek ezekhez és a közösséghez, amiben élek.
Mennyire érzi magát pécsinek? Még emlékszem, amikor bemutatták mint Erdélyből jött fiatal színésznőt.
Nagyon erősek az erdélyi kötődéseim, de húsz éve élek itt, amióta Balikó Tamás és Simon István lehetőséget adott nekem 2005-ben. Itt van a családom, a kislányunk már Pécsett született. Itt van a munkám, ide kötnek az eredményeim. Pécsi vagyok, pécsinek érzem magam, és szeretnék tenni is ezért a városért.
Honvágya van még?
A honvágyam sosem múlik el. Minden nyáron heteket töltünk Erdélyben, a szüleimnél, mert szeretném, hogy a kislányom is lássa és értse, hogy honnan származom. Fontosak a gyökereink, anélkül nem állhatjuk meg a helyünket a világban a nehéz helyzetekben. Nekem ezt is jelenti Erdély. A viszonyítási pontot. És ez már így is lesz, amíg élek.
Mennyire bírja a támadásokat? Egy színház igazgatása, ha nem is világhatalom, de mégiscsak az intézmény költségvetése meghaladja a milliárdot, mégiscsak kétszáz ember sorsáról kell dönteni.
Abban hiszek, hogy ha jól végzem a munkámat, jól állítom össze a csapatomat, akkor nem is fog támadni senki. A nézeteltéréseket mindig, minden munkahelyen rendezni kell, de emberségesnek kell lenni, meg kell becsülni a munkatársakat, meg kell becsülni egymást. A színházban különösen nagy az idegi megterhelés, mert mindenkinek fontos, hogy a lehető legfelkészültebben álljon ki a színpadra, amikor felmegy a függöny. Ezért is lényeges számomra, hogy olyan légkört biztosítsak a dolgozóknak, a színészeknek, a műszaknak, ahol a lehetőségekhez képest nyugodt körülmények között tudják végezni ezt az emberfeletti munkát. Megérdemlik.
Ha nem is sok, de akadt néhány női színházigazgató Magyarországon. A Radnóti Színház élén jó példa Kováts Adél, nem minden téren jó példa Eszenyi Enikő korábbi direktorsága a Vígszínház élén. Ez csak két példa (és szélsőség) természetesen, ön szerint miben tud jobb lenni egy nő igazgatóként egy férfinél?
Egy vezetői pozícióban nem az számít, hogy valaki férfi vagy nő, hanem hogy milyen ember. Pont emiatt érthetetlen, hogy még mindig aránytalanul kevesebb a női vezető. Szerencsére a nők is egyre gyakrabban kapnak lehetőséget, és bizonyíthatják, hogy megvan bennük a kellő tudás, határozottság és érzékenység, ami egy színház vezetéséhez kell, de itt bőven van még mit fejlődni.
Most kerül nyilvánosságra a hír, hogy pályázni fog, de gondolom, hogy a színházon belül hamarabb terjedtek a pletykák. Megváltozott ön körül a levegő?
Egy ilyen horderejű bejelentés felkavarja a társulatot, de mivel ismernek húsz éve, és tudják ki vagyok, eddig csupa pozitív visszajelzést kaptam, ami nagy örömmel és bizalommal töltött el. Ezúton is köszönöm nekik.
