Közeleg a tél. Többször megszólított egy férfi egy élelmiszerbolt parkolójában. Elsőre hajléktalannak gondoltam, vékony, megviselt, de kommunikatív, egyszerre udvarias és öntudatos. Ránézésre inkább hatvannak tűnt, mint ötvennek. Általában egymaga álldogál, néha – nem tudok rá jobb szót – a sorstársaival egy csoportban beszélgetnek a füvön. Mindig megkér, hogy vegyek neki paprikás szalámit. Csak ne parizert – szokta mondani –, mert mindenki azt hoz. Nem vagyok válogatós, csak fél éve parizert enni… Na, érti!?
A cikk a hirdetés után folytatódik
Harmadjára beszélgettem vele. Mint az azt megelőző két alkalommal, akkor is hálás volt, hogy emberszámba vettem. Nyáron a melegről beszélt, kérdeztem, hogy bírja a kánikulát, amikor szakadt az eső, akkor más mellett arról, hogy megázott-e ő is. Most viszont az első igazán fagyosabb őszi estén futottam bele. Szó szót követett, és olyan érdekes beszélgetés kerekedett, hogy felvetettem, mi lenne, ha célzottabban folytatnánk, és készítenék vele egy interjút. Nem csak arról, hogy mit eszik, vagy hol alszik, hanem az életéről, és arról, hogy mit gondol a világról. Azonnal nem mondott rá igent, majd azzal a feltétellel beszélt, hogy a nevét nem árulja el, csak annyit, hogy valamivel több mint 50 éves. A beszélgetés folyamán újból és újból visszatért arra a témára, hogy ne írjam le a nevét, s hogy fényképet sem készíthetek róla. És, hogy semmi olyat nem írhatok le, ami alapján teljesen biztosan felismerhető lenne.
Hogy telik egy napja?
Reggeltől estig itt állok, mint az állat.
Mit eszik ilyenkor? Hogy viselkednek önnel az emberek?
Azt eszem, amit adnak. Néha úgy viselkednek velem, hallja, mint egy állattal. Menj a francba! Menj a kutyának a micsodájába! Húzol el innen, de rögtön! Ilyeneket mondanak. Meg még cifrábbakat is. Komolyan. És reggeltől estig kint állok a bolt mellett, hogy tudjak valami ennivalót szerezni magamnak.
Van-e fix jövedelme?
Ne nézzen már madárnak (elmosolyodva). Nincs (egészen halkan). Tehát nulla forint, nulla fillér.
Nulla fillér?
Nulla fillér (mosolyogva, sőt önironikusan mosolygva).
Láttam mennyire nehezen jár, nem csak sántikált, hanem lehajolni is nehezére esett, amikor leejtett valamit. Mi történt magával?
Megrepedt a csípőm és a csigolyám, és most repedt csigolyával közlekedek. Még mindig nem csavaroztak össze.
Hol szokott aludni?
Nyáron aludtam itt-ott, padon, lépcsőházban (a válasz nem azonnal jött, hanem kissé kivárva, mintha gondolkodna, hogy válaszoljon-e egyáltalán, vagy elmondja-e az igazat).
A rögtönzött interjú itt megszakadt egy pár pillanatra. Elhívta egy férfi, hogy visszatoljon egy kocsit a benne lévő százasért. Nagyon lassan botorkált csak vissza.
Hogyan indul egy napja?
Akkor kellek nagyjából, amikor a nap, összekapom magam és elkezdek tekeregni. Dobozolni járok (visszaváltható sörösdobozokat gyűjteni – a szerk.). Aztán nyitásra idejövök a bolthoz, és ezt csinálom, amit látott, nagyjából zárásig.
És a bevásárlókocsik visszatolásából mennyi jön össze egy nap? Háromezer? Ötezer?
Össze is tenném a két tenyeremet, ha ötezer lenne, inkább kétezer forint alatt. És adnak egy kis ennivalót, mára elég jól adtak!
Akkor ez egy kivételes nap, nem mindig van így? Mert az elmúlt bő fél órában háromszor kapott ételt.
Nagyon nehéz ez. 51 éves vagyok, nincs családom, se senki. Mindenki meghalt sajnos. Semmim és senkim sincsen. Itt vagyok, amig be nem zár a bolt, mit tudom én, nyolckor. Már sötét van. És utána helló.
És zárás után mit csinál?
Semmit. Mit tudok ezzel a csípővel csinálni!? Alszom, és akkor holnap jövök megint.
Ilyenkor menhelyen alszik?
Nem.
Hol fürdik?
Azt a menhelyen. De nem lenne jó ott aludni. Tele van. Nem férek be.
És télen, amikor ennél is hidegebb lesz, mi lesz?
Télen próbálom beakasztani magamat a menhelyre, hogy azért ne fagyjon meg már az ember.
És addig?
Hála Istennek, találkoztam a barátommal, most nála alszom. Hála Istennek, van egy kis kunyhója. Egy fél éve.
Mit jelent az, hogy kunyhó?
Nem szeretném, ha kiderülne, hol van. Egy üres lakás volt, a barátomé, de szépen be van berendezve. (megint önironikusan kezd mosolyogni). Saját szobám van, úgyhogy elvagyok, mint a befőtt!
És azt megérzi az embereken, hogy mostanában kevesebb a pénzük? Bólogatni kezd előbb, csak akkor kezd beszélni.
Mérgesebbek. Tudja, miket mondanak nekem? Csak írja le, naponta hallgatom, hogy: „Menj a picsába”! „Húzz el az anyádba!” „Takarodj!” Pedig nem bántok én senkit, már az is baj, ha enni kérek? Még csak cigány sem vagyok. Mert azokat a színük miatt nem szokták szeretni. Csak éhes vagyok. Az is baj?
És a jövőjén szokott gondolkozni? Hogy lehetne még változtatni a sorsán?
Figyeljen, 51 éves vagyok. Hova gondolkozzak már? Egyedülálló vagyok. Elrepedt a csípőm. Mindig ki van adva a műtét, de már több mint fél éve. Össze kellene csavarozzák a csigolyámat. De nem csináltak szart se. Ötször-hatszor voltam a sürgősségin. Szart se ért. Semmit nem csináltak. Tudják, hogy keresztirányú repedés van a csigolyámon. Itt a parkolóban kaptam egy epilepsziás rohamot, valahol itt, nem tudom, hogy hol, ugye, mert elájultam. Azt kérdezte a mentős, hogy uram, tudja, hogy hol van? Mondtam, hogy nem. A sürgősségin ébredtem fel.
Azt tudja, hogy milyen évet írunk?
Persze, hogy tudom. Ne vicceljen! Teljesen tisztában vagyok mindennel. (Ekkor újra kapott négy zsemlét, egy liter dobozos tejet és húsz deka paprikás szalámit.)
És például szavazni szokott?
Szavazni? A tőkére szavazok! (nevet) Magamra. Csakis magamra.
Hogy jut hozzá a hírekhez?
Rádiót szoktam hallgatni, esténként.
Mi véleménye Magyarországról?
Őszintén? Annyit írjon, hogy szart sem ér. Annyit írjon, hogy szart sem. Magyarország? Orbán Viktor elkúrta Magyarországot. Orbán Viktor kiszívta a vérünket. Írja le, hogy egy élősködő, vagy valami hasonló. Meghízott a magyarok vérén. Ennek a szarházinak nem elég 3-4 millió forint fizetés.
Jelenleg 7 millió fölött van a magyar miniszterelnök havi bruttó fizetése.
7 millió? És akkor mit mondott? 58 ezer forintból meg lehet élni!
Azt nem ő mondta, hanem Zsiga Marcell („Meg lehet élni 47 ezer forintból”), de ő is fideszes volt, igen.
Akkor éljen meg napi 150 forintból! Nekem annyi volt a zsebemben reggel.
Minek örült utoljára?
Nem tudom.
(Megint megszakadt a beszélgetés, mert újra ételt kapott, a szatyra majdnem félig megtelt.)
Annak örülnék legjobban, ha még élne a kislányom. Annak igen. A kislányomnak örülnék.
(…)
És min volt utoljára mérges?
Nem tudom, sokszor felmérgesítenek.
Ma egy fél szatyor étele összegyűlt. Ez egy jó nap?
Igen, ez jó. De nem mindig van ám így! Ne képzelje!
És akkor ez hány napra elég? Megosztja valakivel?
Nem, egyedül vagyok. Ez úgy két napra biztos elég lesz.
És akkor holnap nem jön ki a bolthoz?
Mit tudom én!? Attól függ, hogy milyen kedvem van reggel!
És ön milyennek látja az emberek kedvét?
Hú, azt nem is tudom. Tetszik tudni, mondja az ember, hogy elnézést, szeretnék kérni egy kis paprikás szalámit, meg pár zsömlét. Erre mit kapok? Azt, hogy húzzon el innen, ne nézzen!
Nem mentegetni akarom az embereket, de manapság nehéz megélni.
De két kifliért így elküldeni?! Mondom: uram, hölgyem, elnézést kérek! Tisztelettel becsülök mindenkit. Szépen beszélek mindenkivel. És erre azt mondják nekem, hogy „húzol ám a picsába”!
Megint csak nem mentegetés, de ide is illik, hogy sokan vannak önnél jobb, de amúgy meg korántsem irigylésre méltó helyzetben, és még az is elképzelhető, hogy ön hallja, ön kapja, de valójában másoknak, más hajléktalanoknak szól, például azoknak, akik italoznak. Nem gondolja, hogy ezért beszélnek így?
Maga látja, hogy iszok?
Nem.
Színjózan vagyok. Nem is ihatok. Tegnapelőtt kaptam egy infarktust.
Komolyan?
Komolyan! Itt valahol a parkolóban.
Bevitték a kórházba?
Be. Másnapra engedtek ki.
És mit mondtak?
Hát kaptam a papírt, hogy szívinfarktus.
És kapott gyógyszert?
Aha, receptet. Ha tudnám, kiváltanám. És akkorát gurultam, ráestem a vállamra, úgy elájultam, és ráestem valamelyik padkára. Most is fel van dagadva a vállam. Na, tessék, se tébém, se lófasz, se pina! Ezt nyugodtan leírhatja! Nem csináltam magamból bohócot! Akkorát borultam, mint az ólajtó! Elájultam, aztán ráestem a padkára. Most annyi, hogy dekkekből élek, megint csóróskodok. (Megint elmosolyodik, egy ideje próbálja meggyújtani a csikket.) De ezt úgy kéne leírni, hogy nehogy rám hívják a zsingálókat (a rendőrséget – a szerk.). Pár napja is megkérdezték, miért támaszkodom a táblához, meg kérték a papírjaimat. Amikor mutattam az orvosi papírt, hogy repedt a csigolyám, egyből kedvesek lettek. Hát, így. Ez van.
