Ha tudtak volna arról politikusok, hogy jogellenesen jártak el valakik a budapesti Szőlő utcai javítóintézetben, akkor felmerülne politikai felelősség is, ilyen információval azonban politikusok nem rendelkeztek Gulyás Gergely szerint. Juhász Péter „Juhi” tegnap újabb a javítóintézetben történ bántalmazást megjelenítő videót hozott nyilvánosságra, egy már korábban látottat pedig hosszabb verzióban is megmutatott. A kormány szerint az vizsgálni kell, hogy volt-e rendőri felelősség, és hogy ki volt, ki találta alkalmasnak a Szőlő utcai munkára a brutális akkori igazgatóhelyettest.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Belügyminisztérium, azon belül pedig a rendőrség felügyelete és irányítása alá helyezi a kormány a fiatalkorúak javítóintézeteit, egyebek mellett a Szőlő utcai intézményt, erről kedden délután döntött a kormány, a rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben, sőt ma délelőtt 11 órakor hatályba is lép. Nem is csoda, hogy ez megtörtént, ugyanis óriási felháborodás kísérte azt a videót, amit tegnap Juhász Péter, azaz Juhi hozott nyilvánosságra. A korhatáros videót ITT lehet megtekinteni, de senkinek nem ajánljuk, hogy megnézze vagy végignézze, mégha felnőtt is, ha felzaklatják a durva, erőszakos képsorok. Juhi hosszabb, erősebb felvezetést és sok háttérmagyarázatot is tartalmazó videóján ugyanis szerepel egy olyan felvétel is, amelyet a Szőlő utcában rögzítettek, és egy bentlakó bántalmazását mutatja, amit az akkori igazgatóhelyettes, később igazgató (azóta lemondott igazgató) követett el.

A mai kormányinfón Gulyás Gergely természetesen erről az ügyről is beszélt hosszabban, és a rendeleti változásról is, amelynek a lényege szerinte, hogy eddig nem jó struktúrában működtették az ilyen intézményeket, mert azok mostanáig a szociális intézményrendszernek a részei voltak. Az új szabályozástól pedig azt remélik, hogy így nem lesznek többé a javítóintézetekben olyan események és állapotok, amik most nyilvánosságot kaptak.

Gulyás Gergely arra is beszélt, hogy politikusok nem tudtak arról politikusok, hogy jogellenesen járt el bárki is a Szőlő utcai javítóintézetben, ha így lett volna, akkor természetesen felmerült volna az ügy kapcsán politikai felelősség is.. A kormány szerint viszont azt vizsgálni kell, hogy volt-e rendőri felelősség, illetve azt is, hogy ki volt az, aki alkalmasnak mondta ki a munkára a brutális akkori igazgatóhelyettest, aki amúgy később igazgatója is lett a Szőlő utcai javítóintézetnek.

Mindenesetre már az új rendelet címe is beszédes, azt jelzi, hogy nagyon gyorsan és alapvetően politikai döntést hoztak, mert kellett valamit lépni erre, de hogy szakmailag jó döntés-e, azt nem tudjuk, csak azt, hogy így mutatják be, a rendelt ugyanis címében is a javítóintézetek irányításával kapcsolatos haladéktalan intézkedésekről szól. A javítóintézetek tehát így a jövőben a rendvédelmi szervek irányítása és fenntartása alá fognak kerülni, minden ehhez kapcsolódó feladat ellátását ideéertve.

Mindeközben tegnap és ma is kivonultak a helyszínre nagy erőkkel rendőrök és vizsgálatot folytatnak a Szőlő utcával kapcsolatban.

Gulyás Gergely azt is hangsúlyozta, hogy a Szőlő utcai intézet nem gyermekvédelmi intézmény, hanem tulajdonképpen egyfajta börtön. Ha őt arról kérdezné bárki, hogy hova tartozik ez a terület, akkor ő maga soha nem tette volna azt a szociális ágazathoz. Gulyás Gergely szerint ugyanis a Szőlő utcában is és más hasonló javítóintézetekben korábban bűncselekményt elkövető fiatalok laknak bent, azaz ez nem egy gyermekvédelmi intézmény,. hanem sokkal inkább a büntetés-végrehajtásra hasonlít, s ahhoz hasonló fegyelemmel kell találkozniuk a bentlakóknak egy ilyen intézetben.

Gulyás arról is beszélt, hogy a vezetés veszíti csak el a munkáját, mert új vezetése lesz az intézményeknek, de a teljes személyzetet nem cserélik ki. A miniszter hozzátette, a Belügyminisztérium és a bv. feladata lesz kialakítani az egyensúlyt a nevelés és a megtorlás között. Január 1-től minden intézetben lesz rendőri jelenlét, tette hozzá Gulyás.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke tegnap lemondásra szólította fel Orbán Viktort (erről ma azt mondta Gulyás Gergely, hogy az a végtelen kétségbeesés jele), ma pedig a Facebookon azt írta, hogy elég volt, szombaton 15 órára tüntetést jelentett be Budapestre, hogy a Sándor-palota és a volt Karmelita kolostor elé vonuljanak.

„Álljunk ki közösen a gyermekek mellett! Elég volt az embertelen orbáni hatalom hazugságaiból és a köztársasági elnök hallgatásából” – írta Magyar Péter.

KategóriákMETÁL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük