Már hivatalos szórólapja is van dr. Cziráki Attilának, a Pécsi Szívcentrumot vezető orvosprofesszornak, amelynek ingyenes terjesztését pénteken meg is kezdték Pécsen. Sőt, olybá is tűnhet, hogy valamilyen egészségügyi felhívásról van szó, de valójában ez egy politikai szóróanyag, épp csak azt nem tudjuk meg, hogy milyen politikai párthoz kötődik, mert pártlogó nem szerepel rajta. Vagy csak lemaradt, de ezt igazából kötve hinnénk. Pont egy hete jelentették be, hogy dr. Cziráki Attila lesz a Fidesz pécsi országgyűlési képviselőjelöltje.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Tudjuk, hogy (sajnos) unalmas, ha azt mondjuk nem teljesen biztos, hogy igazat mondott a sajtó érdeklődésére egy politikus, de dr. Cziráki Attila pécsi szívsebész orvosprofesszorral kapcsolatban mégiscsak meg kellett említenünk az éppen egy hete megjelent cikkünkben, amelyben már hivatalos hír volt, hogy ő lesz a Fidesz-KDNP által támogatott egyik pécsi országgyűlési képviselőjelölt a Baranya 1-es számú egyéni országgyűlési választókerületben, hogy idén augusztusban azt mondta érdeklődésünkre, hogy ő nem tud arról, hogy benne gondolkodik a Fidesz és nem készül ilyen feladatra. Lapunknak azonban már június végén egyértelműen azt súgták a pécsi Fidesz környékéről, hogy ismét nem Őri László lesz a kormányzópártok jelöltje, hanem dr. Cziráki.

Mindegy is, sokszor ezt már biztosan nem fogjuk előhozni ismét dr. Cziráki Attilával kapcsolatban, akinek a kampánya elindult egy négyoldalas színes szórólappal, amelynek a terjesztését is megkezdték már a mai napon Pécsen. Csakhogy a Fidesz vagy a KDNP logóját hiába is kerestük a kiadványban, egyik sem szerepel benne. Sőt, az egész inkább tűnik egy, az egészségügyet, az egészséget vagy az egészséges életmódot népszerűsítő kiadványnak, mintsem politikai röplapnak. A négyoldalas szórólapon gyakorlatilag csak egyetlen oldalnyi szöveg van, a címoldalon a képviselőjelölt nagyméretű fotója köszönt ránk, a hátoldalon annak a reménynek és kívánságnak a megjelenítése, hogy Pécs legyen a legegészségesebb magyar város, de van egy egészoldalas képgaléria is. Dr. Cziráki többek között Lázár Jánossal együtt tűnik fel benne, de ott van az egyetem leköszönő rektorának, az ugyancsak orvos Miseta Attilának az oldalán is, és van egy közös kép Pécs polgármesterével, Péterffy Attilával is.

A szöveges oldalon pedig egy kisebb, de egészalakos, orvosi köpenyben készült kép látható a szívsebész professzorról, amelyben nem választásról és képviselőségről hallunk, hanem egy ajánlatról vagy meghívásról, hogy az olvasó csatlakozzon ahhoz a szövetséghez, amellyel dr. Cziráki egészségesebb városnak szeretné látni Pécset a jövőben, mint amilyen ma. Illetve írnak az új komplex szívklinika víziójáról is, amelyhez már sikerült is némi kormányzati forrást is szereznie a professzornak (a tervek elkészítésére).

Frissítés 15.45h – Péterffy Attila is megszólalt a kiadvánnyal kapcsoplatban

Időközben (cikkünk készülte közben) posztolt a Facebookra Péterffy Attila, Pécs független polgármestere. Ő arról nem írt, ami lapunk cikkének központi eleme, és szerintünk az egyik legfontosabb dolog az új, és valójában fideszes szóróanyaggal kapcsolatban: hogy nem szerepelnek rajta pártlógók, sem a Fideszé, sem a KDNP-é, viszont igencsak érdekes megjegyzést tett a polgármester is. Arról írt, hogy őt nem kérték meg, hogy a közös fotót használhassák, nem is tudott erről a kiadványról előzetesen, de leginkább az az érdekes Péterffy szövegében, hogy leírja, szerinte (amúgy szerintünk is) a kiadvány azt a benyomást kelti, hogy ő, azaz Pécs polgármestere támogatja a Fidesz-KDNP jelöltjének az indulását.

Ez lapunk véleménye szerint akkor is így van, ha fentebb éppen a logók hiányáról írtunk, és arról, hogy olyan a kiadvány mintha az egészségügyről, illetve a leendő, remélhetően megvalósuló új pécsi szívgyógyászati klinikáról szólna. Merthogy ettől függetlenül ez egy politikai kiadvány, egy országgyűlési képviselőjelölt politikai szóróanyaga. És ha egy ilyen kiadványban olyan fotók szerepelnek, amelyen az adott jelölt más közéleti szereplőkkel találkozik, akkor egyrészt nyilván az jelzi, jelezheti a velük való jó vagy minimum korrekt viszonyt, de leginkább azt sugallja, hogy az az adott közéleti szereplő ennek az adott politikusnak a támogatója. És, ha így nézzük, akkor nem etikus olyan szereplőt feltüntetni, aki erről nem tud, és akiről dr. Cziráki is, a Fidesz is, és a szórólapon dolgozó valamennyi kommunikációs szakember is tudja, hogy ha Péterffy bárkit is támogat, az nem dr. Cziráki Attila lesz, aki a pécsi közgyűlésben rendre Péterffyék ellen szavaz, hanem bárki más, de leginkább a Fidesz leváltására szerződött Tisza Párt jelöltje a körzetben. Ő ugyanis történetesen Péterffy Attila egyik alpolgármesterének, Ruzsa Csabának a húga, dr. Ruzsa Diána kardiológus orvos.

Péterffy így nem meglepő módon leírta, hogy nem támogatja dr. Cziráki Attila indulását, ugyanakkor támogatja az új pécsi szívklinika megvalósulását. „Pártoktól független pécsi polgármesterként, minden olyan kezdeményezést pártpolitikai hovatartozástól függetlenül támogatok, amely a pécsiek érdekeit szolgálja vagy segíti. Így az említett intézmény megvalósulását is támogatom” – írta a pécsi polgármester.

Kapcsolódó cikkünk: