Múzeumi dolgozók tiltakoztak ma Pécsen egy országos akció részeként, amellyel szakszervezetük, a KKDSZ a közgyűjteményi munkavállalóknak akar a mostaninál sokkal jobb körülményeket, és főleg magasabb béreket elérni. Mint az ma Pécsen – ahol mintegy száz közgyűjteményi dolgozó demonstrált – elhangzott, egy átlagos múzeumi munkatárs nagyjából nettó 280-290 ezer forintot keres havonta. Abból van elegük, hogy ők a béremelésekből rendre kimaradtak az elmúlt években, sőt, ha változás volt, csak rosszabbul jártak, és az új kormány képviselői le sem ültek velük tárgyalni, egyeztetni a jövő évi költségvetés elkészítése előtt. Mindeközben ők értékes munkát végeznek, és ha szükség van rájuk, mindig megtalálják őket. Erre jó példa, hogy Magyar Péter miniszterelnök éppen ma dicsérte meg őket a parlamentben.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Szomorú volt látni ma Pécsen azokat a múzeumi dolgozókat, akik csendesen, méltóságteljesen, mosolyogva, de kicsit talán megtörve is ott álltak transzparensekkel a kezükben Pécs egyik szimbólumánál, a Zsolnay-szobornál. Már elkezdődött a csúcsforgalom, rengeteg autós tért be az ország valószínűleg legszebb és legextrább körforgalmába, az is látszott, hogy sokan kitekintenek rájuk, de senkit nem hallottunk, aki dudált volna. Pedig az utcai demonstrációknál jellemző, hogy autósok így fejezik ki azt, hogy azokkal vannak, akik éppen kiállnak valamiért.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum dolgozói, akikhez csatlakoztak szolidaritásból könyvtárosok és levéltárosok is, magukért álltak ki, s ugyan egy új kormány regnálásának fél éve után történt mindez, azt hallva (ismét), hogy milyen körülmények között, milyen fizetésekért dolgoznak, s tudván azt is, hogy nem most kezdték szóvá tenni cudar körülményeiket – hiszen a közgyűjteményi dolgozók tiltakoztak már 2018-ban, 2020-ban, 2025-ben, és tavaly is –, érthetetlen volt ez a csönd, ez a dudálásmentesség, ez a valamiféle közöny, vagy jó esetben pillanatnyi bénultságot okozó nagy rácsodálkozás.

Ezt szomorú volt látni, a múzeumi dolgozók eltökéltségét és még mindig, a körülmények ellenére továbbra is megőrzött derűjét és optimizmusát azonban annál jobb. Megtörtek, szomorúak, de közben egyszerre dühösek és bizakodók is. Mint mondták, tudják, hogy valójában nagyon rossz helyzetben vehette át az országot az elmúlt 16 év után az új kormány, tudják, hogy helyben sem túl rózsás a helyzet, hiszen fenntartójukat, a pécsi önkormányzatot is sújtja a szolidaritási adó, amely több milliárdos elvonást jelent a városnak, de ők nem tudnak azzal mit kezdeni, hogy a város azt mondja, hogy az elvonások miatt nem tudnak többet adni, a kormányok meg azt mondták és mondják, hogy oldják meg helyben ezt a problémát.

Közben pedig ők értékes munkát végeznek, sőt értéket mentenek, és bármikor számíthattak rájuk eddig is és számíthatnak majd a jövőben is, nemcsak az átlagemberek, a múzeumlátogatók, könyvtárba járók, hanem a politikusok, a hatalom emberei is, ha ünnep volt, ha iratokat volt szükségük, ha oda kellett állni valahová., a helyet kellett állni. Erre egyébként a legjobb példát éppen ma Magyar Péter parlamenti beszéde jelentette, aki a ké nap múlva, november 4-én esedékes ügynökakták megnyitásával kapcsolatos beszédében köszönte meg a levéltárosok munkáját.

Mindeközben ők, a könyvtárosok, múzeumi dolgozók, levéltárosok messze az átlagbérek alatt keresnek és egyre rosszabbak az általános munkakörülményeik is.

A mai demonstráción, az első helyszínről a Zsolay-szobortól a Janus Pannonius Múzeum dolgozói molinókkal, zászlókkal elvonultak a pécsi belvároson át a Széchenyi térre, ahol a hosszú-hosszú idő után, uniós forrás segítségével felújított Régészeti Múzeum (Ma Sz12 Janus Pannonius Múzeum Látogatóközpont, ahol található a Genus Loci – A hely szelleme tárlat) előtt már várták őket munkatársaik, így mintegy százan tiltakoztak, ahogyan a partneri közgyűjteményi dolgozók és a más területekről csatlakozó támogatók is megjelentek.

Oberling-Jeles Lilla, a szakszervezetük, a KKDSZ helyi képviselője arról beszélt, hogy a múzeumok őrzik múltunk egy-egy darabkáját, az itt dolgozók minden egyes nap védik a kulturális javakat, a legjobb tudásuk szerint működtetik a gyűjteményeket, tájékoztatják és segítik a látogatókat, csoportokat vezetnek, régészeti feltárásokon dolgoznak – életben tartják a kultúrát. Hivatásuk azonban nem tartható fenn pusztán a lelkesedésünkből.

Mindezekért cserébe méltatlanul alacsony béreket, egyre rosszabb munkakörülményeket és olyan béremeléseket kapunk, amelyek semmilyen igazi előrelépést nem jelentenek. Sok esetben évtizedes szakmai tapasztalattal és több diplomával kell azzal szembesülnünk, hogy munkánk megbecsülése a bértáblákon és a munkakörülményeket tekintve lassan a nullával egyenlő. Így aztán most nemcsak kiálltak és tiltakoztak, hanem követeltek is.

Követeléseik

  • Valódi, igazságos béremelést a közgyűjteményekben dolgozóknak! A múzeumi dolgozók átlagos nettó bére mindössze 280 000 Ft körül mozog. Azonnali bérfelzárkózás szükséges!
  • Méltó bérrendezést, nem látszatintézkedéseket!
  • Munkakörülményeink javítását és kiszámítható finanszírozást!
  • Ígéretek helyett valódi változást!

A múzeumok nem süllyesztőben lévő, omladozó raktárak, hanem azok a helyek, ahol felbecsülhetetlen eszmei értékű kulturális javakat őrzünk! A bennük dolgozók pedig megbecsülést, tisztességes munkakörülményeket és béreket érdemelnek!

Múlt héten a könyvtárosok demonstráltak, a jövő hétfőn pedig a levéltári dolgozók tartanak figyelemfelkeltő tiltakozást Pécsen.

KategóriákMETÁL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük