Valóban csinosították az ebédlőt a Leőweyben és valóban leszedették a matricákat Áder János köztársasági elnök vízválságról és klímaváltozásról tartott pécsi előadása előtt. Zalay Szabolcs, Pécs és a régió egyik legjobb középiskolájának, a Leőwey Klára Gimnáziumnak az igazgatója válaszolt a Szabad Pécs kérdéseire.

Tudja, hogy kik voltak azok a diákok, akik matricáztak a köztársasági elnöki látogatás előtt az iskolában – ez volt az első kérdésem a pécsi államfői vizit másnapján Zalay Szabolcshoz, a Leőwey Klára Gimnázium igazgatójához. A második pedig az, ha igen, éri-e őket emiatt szankció? Tudja jól, hogy kik voltak, meg is van a véleménye arról, amit csináltak (nem túlságosan jó), de nem lesz ?következménye? annak, ami történt – fogalmazott az igazgató.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Miért szedette le a matricákat? Hiszen ez szabad véleménynyilvánítás, vagy szerinte nem? Aminek fontosságáról, szüleinken és otthonunkon kívül, kitől és hol hallanánk, ha nem éppen tanárainktól, alma materünkben? Zalay Szabolcs vállalja, hogy leszedették, és hogy ő szedette le a matricákat. És nem azért, mert azok bármelyike is durva, vagy sértőn személyeskedő lett volna. Úgy véli, ebből a szempontból ennek sincs jelentősége. Ami fontos, az az, hogy szerinte szó sincs arról, hogy a matricázás véleménynyilvánítás lett volna, ő azt egyértelműen politikai akciónak gondolja, aminek viszont biztosan nincsen helye az iskolában, egyikben sem. És ami fontos és számít, az az, hogy vendéget fogadtak, aki megtisztelte őket, és a vendéget a mi hazánkban illik tisztelettel fogadni. Hangsúlyozta azt is, hogy a matricákat engedély nélkül, a házirendet megsértve ragasztották ki, s azok ráadásul csúnyák voltak, kifejezetten nem voltak esztétikusak.

Megkérdeztük a gimnáziumi igazgatót arról is, hogy szerinte helyénvaló-e egy középiskolában politikust fogadni. Zalay Szabolcs úgy felelt, hogy Áder János, köztársasági elnökként pártok felett álló személy. És az államfő nem politikai, hanem egy kifejezetten fontos nemzetközi, a jövőnket meghatározó globális kihívásról beszélt. Sőt, Zalay Szabolcs nagyon határozottan mondta azt, hogy  pártpolitikusoknak és pártpolitikának nincs helye egy gimnáziumban. Iskolaigazgatóként olyan programot, ami pártpolitikáról, aktív politikusokról, pártprogramokról szól, ő sem fog engedélyezni, ilyen a Leőweyben nem jelenhet meg.

Az ?esztétikum? kérdése és a házunkban vendégül látott emberek tisztelete gondolata tovább vihető. Szerinte ugyanis semmi takargatnivalója nincsen sem neki, sem az iskolának az előkészületeket illetően. Sőt, úgy vélte, éppen a fentiek miatt kifejezetten fontos , példamutató dolog volt az, hogy Áder János és Herczegh Anita érkezésére, amit csak lehet, kicsinosítottak abban a gimnáziumi tálalókonyhában és ebédlőben, ahol az államfő és volt Leőwey-s diák felesége együtt ebédelt a köztársasági elnök meghívását felvető tanulókkal.

A diákok egy alulról jövő kezdeményezéssel, az iskola egyik pedagógusa, Gombás Ildikó tanárnő szervezésében foglalkoznak önképző kör szerűen környezetvédelmi témákkal. Ők vetették fel az államfő meghívását is, és azt is, hogy szeretnék elérni az iskola PET-palackmentesítését.

Szó nincs sok milliós vagy sok százezres felújításól, csupán arról, hogy egy, már amúgy is esedékes munkát elvégeztek az ebédlőben az államfő érkezése előtt, hangsúlyozta Zalay Szabolcs.

Az igazgató azt is elmondta, hogy Áder János kifejezett kérése volt, amikor az ebédmeghívást elfogadta, hogy a diákokkal együtt ebédelhessenek a menzán, s ugyanazt kaphassa ő is, amit a leőweysták amúgy is kaptak volna ezen a napon. A két választható főétel közül Áder János halchipset kért bulgurral. 

Az államfői látogatással kapcsolatban a sajtóban nem csak az jelent meg, hogy matricáztak diákok, amik aztán azonnal el lettek távolítva, nem csak az, hogy kifestették a konyhát, vagy hogy a konyhásnénik is új köpenyeket kaptak, hanem az is, hogy diákok, tanárok és vendégtanárok mozgását is korlátozták az iskolában. Zalay Szabolcsnál erre is rákérdeztünk. Azt mondta, volt ilyen valóban, de csupán egyes helyeket érintően, és azokon is időlegesen, ott és akkor, amerre és amikor az államfő vonult az iskolában. Mindez pedig a Köztársasági Őrezred kérésére, a protokollnak megfelelően történt, csakúgy mint az, hogy az előadóterembe belépőket, a vendégeket, a sajtót, de a diákokat és a tanárokat is regisztrálták.

KategóriákMETÁL