PÉCS – Közfeladatot ellátó személy elleni erőszakban és garázdaságban is bűnösnek talált, egyelőre nem jogerősen a Pécsi Járásbíróság egy pécsi férfit, akit 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélt. A büntetés végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztették.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A vádlott másfél éve, 2015 októberében egy pécsi autóbuszmegállóban, ittasan várakozott, s az ott várakozó többi embert inzultálta. Amikor megérkezett a helyi járatú autóbusz, az utasok jelezték a sofőrnek a történteket. 

A vádlott azonban ezt észlelte, a kerekesszékéből kimászva, a buszra felkapaszkodott az első ajtón keresztül. Majd felkapta a buszon lévő porral oltó készüléket, s lefújta vele a sofőrt.

Pár nappal később egy pécsi Emellett a parkolóban egy gépkocsit rongált meg, egy falécet széttörve az autón. Majd újabb pár napra rá a korábban szívességből neki szállást adó sértett kézikocsiját lopta el.

A történteket követően azonban nem csak eljárás indult ellene, de a bíróság szerint a vádlott életvitelében pozitív változások következtek be, többek között az alkoholról is leszokott.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vették, azonban az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést, ezért az ítélet még nem jogerős.

KategóriákPOP