PÉCS – Elvégre is a Költészet napja van. Éppen ezért megkértük azt a pécsi költőt, akit nem csak mindannyian kedvelünk és tisztelünk (ilyenből szerencsére több is van), de dolgoztunk is vele korábbi munkahelyünkön, vagyis volt kollégánk. Halmai Tamást (1975-) mindannyian szeretjük, és amellett, hogy nagyszerű költőnek, irodalmárnak, s egészen kivételes korrektornak tartjuk, kitűnő embernek is, ami minden bizonnyal a legfontosabb.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Emiatt kértük meg őt, hogy ajánljon verset a Szabad Pécsnek a Költészet napján egy olyan költőtől, akit kifejezetten kedvel, s ajánljon egyet a saját versei közül is. Tamás megtisztelt minket azzal, hogy egy még publikálatlan versét is elküldte, emiatt ezt választottuk.
Kérésünkre kommentálta is a választását: ?közeli nagy halottaink közül Székely Magda (1936–2007) bizonyosan több figyelmet érdemelne, az olvasói emlékezet elevenebb gesztusait. Intellektuális miszticizmusa, etikai vonzatú létbölcselete kivételes alaktani tisztasággal társult; ő valóban csak a legjobb verseit írta meg. Karcsú életműve bárhol fölüthető; olyan kincseket találni benne, mint például az alábbi miniatűr” – írta. Íme:
Súlytalanság
Alig valami dönti el
hogy ide vagy oda
kis mozdulatok súlytalanság
állapota
Alig valami ki a bátor
és ki a gyáva
honnét mégis a helyzetek
végső világossága
Szerkesztőségünk Székely Magda verséhez hasonlóan jó szórakozást, feltöltődést, gondolkodást kíván Halmai Tamás barátunk eddig sehol másutt nem olvasható verseéhez is, fogadják ezt is szeretettel
A bűvös hajó
?A lakatlan szigetre
arra a bizonyosra
hová kivetne
a jószerencse sodra
miféle könyvet
vinnél magaddal
hogy a halálnál többet
marasztald??
?Egy üres tömböt
hogy telerójam
amíg megjöttök
bűvös hajóban?

19? Lapot!