VÉLEMÉNY – Ennek a rendszernek hamarosan össze kell omlania – véli Horányi Özséb, a PTE-BTK volt dékánja (1992-1996). Szerinte katasztrófa, ami az oktatásban folyik, a kormány pedig minden, csak nem keresztény elvek mentén kormányoz. Sokan félnek kiállni magukért és a közügyekért, mert fenyegetve érzik magukat.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Hír TV Alinda című műsorában mondta el véleményét a jelenlegi magyar viszonyokról a Pécsi Tudományegyetem volt oktatója és dékánja, kommunikációelméleti szakember, a Magyar Pax Romana katolikus értelmiségi szervezet többszörös elnöke, most elnökségi tagja, Horányi Özséb. A HVG írásban is rögzítette az elhangzottakat. A hírportál a következő lényeges elemeket emelte ki az interjúból.

– “Sokáig reméltem, hogy ki fog derülni, a hatalom jelenlegi birtokosai valójában keresztények, és keresztény elvek mentén próbálnak kormányozni. Mondjuk, Hollandiában kereszténydemokrata kurzus van viszonylag régóta, és senki nem vonja kétségbe a kereszténységüket. Jelenleg messze el van kerülve minden, ami kereszténység?. ?Az a hatalom nem lehet keresztény, ami úgy bánik a menekültekkel, ahogy a mai magyar kormány? – fogalmazott a szakember.

– Horányi szerint közbátorságra van szükség. Olyan emberekre, akik nem félnek, hanem ki mernek állni és véleményt formálni. Sokan azonban nem állnak ki magukért és közügyekért. Ennek Horányi szerint egyértelmű az oka: a fenyegetettség. ?Az elmúlt időszakban volt olyan, hogy valakit, csak azért, mert máshova állt, mint kellett volna, elküldtek. Másnap már nem kellett jönnie dolgozni. A körülöttem dolgozó tanárok és kutatók többnyire egzisztenciális félelemből nem vállalják a véleményüket.?

– Szerinte a Soros Györggyel összefüggésben előkerülő hírek pont arra mutatnak rá, hogy ennek a rendszernek hamarosan össze kell omlania. ?Ennek a kommunikációnak van egy dinamikája, az a kérdés, hogy meddig ível fölfelé. Azaz a korlátozott erőforrások meddig állnak rendelkezésre. Mikor van az a pont, amikor azt mondják a hírek fogyasztói, hogy na, ne.?

– A szakember bizonyos helyzetekben hiányolja az egyházak egységes kiállását.  Úgy véli, hogy ?az egyházak egységes kiállásának elmaradása olyan erkölcsromboló, aminél nagyobbat alig lehet elgondolni.?

– A beszélgetésen szó esik az oktatásról is. ?Ami a felsőoktatással kapcsolatban történik most, beleértve a jelenlegi vezetőjét is, a felsőoktatási államtitkárt – egy katasztrófának gondolom. De ennél nagyobb a baj, mert a közoktatás is hozzá tartozik. Az a szörnyűség, ami a gimnáziumokkal zajlik, a megtizedelésük, az is az ő nevéhez fűződik.? A szakközépiskolákban munkanélkülieket képeznek – folytatja -, ami később az államot is megkárosítja. ?Amikor kihúzzák a szakközépiskolákból a közismereti tárgyakat, azt jelenti, hogy nem tanítjuk meg ezeket a gyerekeket arra, hogyan kell egy ismeretlen helyzetből problémát csinálni, és azt megoldani. Egy államtitkár esetében ez vagy politikai szándék, vagy pancserség. ?

– A műsorvezető kérdésére kijelentette: az oktatási kormányzat célja, hogy műveletlenül tartson rétegeket, a későbbi politikai irányíthatóság kedvéért.

 

Horányi Özsébről 

Akik kommunikáció szakra jártak a PTE-n, biztosan részt vettek egy (szigorúan) péntek reggeli (!) órán, amit Horányi Özséb tanár úr tartott. Nekik nem kell bemutatni a kommunikációelmélettel foglalkozó szakembert, akinek jelentős szerepe volt többek között abban, hogy kommunikáció szak indulhasson Pécsett. Aki ne ismerné, annak egy kis ismertető.

Horányi Özséb (1942) egyetemi tanárként dolgozik különböző intézményekben, többek között a Magyar Iparművészeti Főiskolán, a Pécsi Tudományegyetemen vagy a Corvinuson. Volt dékán és a kommunikációs doktori program vezetője, tagja volt az Országos Rádió és Televízió Testület Panasz Bizottságának, egy időben szerkesztette a Természet Világa című folyóiratot is. Alapító főszerkesztője volt a Janus című folyóiratnak, egyik főszerkesztője a Vigilia című folyóiratnak, és két cikluson keresztül a Magyar Pax Romana katolikus értelmiségi szervezet elnökeként is tevékenykedett. 2010 áprilisában újraválasztották mint a Magyar Pax Romana elnökét. Több könyv is fűződik a nevéhez, kutatói érdeklődése a kommunikációelmélet logikai és szemiotikai vonatkozásaira terjed ki, illetőleg a vizuális kommunikációra. 

Négy gyermeke van. További részletek:  www.ozseb.horanyi.hu

KategóriákMETÁL