KOMLÓ – Nemrég még azzal büszkélkedett a komlói városvezetés, hogy szeptemberben több elsős lesz az általános iskolákban (ez amúgy számszakilag 172 kisdiákot jelent, és van olyan osztály, ahol mindössze 18 fő a tanulói létszám). A csütörtöki testületi ülés után viszont vélhetően már nem lesz ilyen optimista a hangulat. Az óvodáskorú gyerekek száma ugyanis annyira lecsökkent, hogy a képviselőknek két óvoda összevonásáról is dönteniük kell.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Már hetekkel ezelőtt világossá vált, hogy a Komló Városi Óvoda Felsőszilvási- és Szilvási Tagóvodáját össze kell vonni. A hivatalos döntést azonban csak a holnapi testületi ülésen hozzák meg a képviselők.

Az előterjesztés szerint az összevonást követően a két óvoda egy épületben, a Függetlenség u. 30-ban, a Szilvási Tagóvoda épületében működik tovább.

2.) A Képviselő-testület a Komló Városi Óvoda intézményt érintő átszervezés következtében a Szilvási Tagóvodában a 2017/2018-as nevelési évben indítható csoportok számát 4 csoportban, a felvehető maximális gyermek létszámot 100 főben állapítja meg. 3.) A Képviselő-testület a Komló Városi Óvoda intézményt érintő átszervezés következtében a Körtvélyesi Tagóvodában a 2017/2018-as nevelési évben indítható csoportok számát 5 csoportban, a felvehető maximális gyermek létszámot 125 főben állapítja meg. 4.) A Képviselő-testület a Komló Városi Óvoda intézményt érintő átszervezés következtében a Kökönyösi Tagóvodában a 2017/2018-as nevelési évben indítható csoportok számát 3 csoportban, a felvehető maximális gyermek létszámot 75 főben állapítja meg. 5.) A Képviselő-testület a Komló Városi Óvoda engedélyezett álláshelyeinek számát 2017. szeptember 1. napjától 83 főben határozza meg. 6.) A Képviselő-testület felkéri a címzetes főjegyzőt, hogy a Komló Városi Óvoda engedélyezett álláshelyeinek változásának átvezetéséről a 2017. évi költségvetési rendelet soron következő módosításakor gondoskodjon.

KategóriákMETÁL