PÉCS Immáron több éve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a főszervezője az amúgy abszolút pécsi kezdeményezésnek, a Magyarok Kenyere programnak. Az ugyanis Korinek László, pécsi jogász professzor ötlete alapján indult el, hét évvel ezelőtt, és az idén is megtartják, ha lehet még szélesebb körben, új programelemekkel kibővítve.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Magyarok Kenyere program a rászoruló gyermekek megsegítéséért indult, s idén már a hetedik évébe lépett. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezésében megvalósuló jótékonysági kezdeményezés keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet szétosztják a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek.

A program idei sajtótájékoztatóját kedden tartották Pécsett, de közleményt is kiadtak róla. Kiderült, hogy a Magyarok Kenyere program támogatottsága évről évre növekszik: a kezdeti 2011-es 10 tonna után 2015-ben már 440, 2016-ban pedig már 515 tonna adománybúza gyűlt össze. Tavaly több mint 3000 magyar gazda felajánlásával alakult ki ez a mennyiség 19 magyarországi megyéből és 12 határon túli régióból, 81 gyűjtőpont üzemeltetésével. A közreműködő 26 malom a program részeseként ingyen vállalta az őrlést. Azt kovetően mintegy 310 tonna liszt kiosztására kerülhetett sor a mintegy 80 ezer rászoruló gyermeket ápoló és gondozó 147 szervezetnek. A becslések szerint ez a mennyiség nagyjából 385 tonna kenyér sütéséhez volt elegendő.

2011 óta más az augusztus 20-a

?A 2011-ben indult Magyarok Kenyere program mára behálózta az egész Kárpát-medencét, Kárpátalján is teljes körű ismertség övezi, mindenki tudja, hogy mit kell tennie a közös eredményekért. A nemzetegyesítő kezdeményezés sikeréről jó beszélni és jó hallani, ezekre pedig pécsiként igazán büszkék lehetünk, hiszen városunk tekinthető a program központjának? – jelentette ki Páva Zsolt. Pécs polgármestere közölte:   a hagyományoknak megfelelően idén is Pécsett rendezik meg a programsorozat kiemelt eseményét, a Központi Kenyérünnepet, ahol ünnepélyes keretek között áldják és szegik meg a Kárpát-medence különböző pontjairól összegyűjtött búzából készült, a magyarság összetartozását szimbolizáló kenyeret.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megalakulása óta segíti a Magyarok Kenyere programot, ezen keresztül a közösségek és a rászorulók támogatását. Eleinte stratégiai partnerként, 2015 óta pedig már főszervezőként vesz részt a programban a köztestület – ezt már a NAK elnöke, Győrffy Balázs mondta.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Jó helyre kerülnek az adományok

A program kedvezményezettjei idén is a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által vezetett erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon, az Oltalom Karitatív Egyesület, valamint a Pécsi Jótékony Nőegylet lesznek. Mellettük a Kamara megyei szervezetei által kiválasztott segélyszervezeteknek is jut az adományokból, tavaly mintegy 150 ilyen szervezet részesült a felajánlásokból – hangsúlyozta Győrffy Balázs.

Lesz Székely Magyarok Kenyere is

Korinek László, a Magyarok Kenyere kezdeményezés elindítója a program újdonságairól számolt be. Idén a horvátországi magyarságra fordítanak kiemelt figyelmet, így a Magyarok Kenyere egyik összetevője, a vendégkovász Horvátországból érkezik. A Székely Magyarok Kenyere program is elindul, valamint létrehoznak egy testvér-települési programot, amelynek keretében a testvérvárosok búzát cserélhetnek. A Magyarok Kenyere program hungarikummá nyilvánítása is folyamatban van, ennek keretében a kezdeményezés várhatóan rövidesen bekerül a Magyar Értéktárba, így kulturális örökség jön létre – tette hozzá.

Az egyik legfőbb cél, hogy növelni tudják a programhoz csatlakozó adományozók körét.

 

 

 

KategóriákPOP