PÉCS Két nagy ingatlant lehet jó eséllyel értékesíteni Pécsett, és ezeket érdemes is lenne, mert fejlődést, előrelépést hozhatna: a repteret és a vásárteret, jelentette ki sajtótájékoztatón csütörtökön az Összefogás Pécsért Egyesület. Szerintük Pécs hiánya nem 5, hanem akár 8,5 milliárd forint is lehet, amihez még hozzájön problémaként a városi cégek tetemes, több milliárdos adósságállománya. Az ÖPE már korábban elmondott javaslatait mesélte el ismét Pécs csődközeli helyzete miatt, és saját intézkedési csomaggal készül. A Misina-tetőn lévő új jégpálya helyett például a jelenlegit fednék be, és felülvizsgálnák a jelenlegi pécsi uniós pályázatokat.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nem a földön fekvőbe kell belerúgni, hanem sokkal inkább megoldási javaslatokat tenni annak érdekében, hogy az elmúlt három évben folyamatosan keletkező hiányt kezelni lehessen, jelentette ki Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület vezetője, pécsi városházi képviselője. Az ÖPE amiatt hívott össze csütörtökre sajtótájékoztatót, mert szerintük azt követően, hogy Páva Zsolt elismerte, hogy a Magyar Államkincstár szakembereinek a segítségét kérte, az ellenzéki bírálatok után a megoldáskeresésnek az ideje jött el.

Kővári mindenesetre emlékeztetett arra, hogy ők a város pénzügyi-gazdasági helyzetével kapcsolatos javaslataikat már több ízben is elmondták, például azon a közgyűlési ülésen, amelyen a zárszámadást fogadták el, s amelyen hivatalosan is elhangzott, hogy sok milliárdos hiányt kell utólag betervezett ingatlaneladásokkal elfedni.

Utóbbiakról szólva csak a reptér és a vásártér eladását tartja reálisnak, mondván, ezek értékesítése után fejlődés indulhatna meg az ingatlanokon, s eladni csak így van értelme. Kővári a vásárteret az Expo Centerbe költöztetné, szerinte a vásárteret akár a Hauni, akár más hasonló ipari termelő cég is megvásárolhatná. A reptérnél meg jól látszik, hogy Pécs nem tudott rá költeni, így viszont szerinte szinte használhatatlan, akár az állam, akár szakmai befektető venné meg, fejlesztené, mert csak úgy van értelme.

Új buszok vásárlását sürgeti, mert azokkal jelentősen csökkenthető lenne a fenntartási-üzemeltetési költség, és más magyar városok példájából kiindulva van lehetőség új buszok szinte száz százalékban pályázati pénzből való megszerzésére. Ehelyett Pécsett használt buszflottát vettek, hitelből, ami jelzi szerinte, hogy az esetleges rendszerszintű problémák mellett, amikről a polgármester beszélt a Szabad Pécsnek adott nyilatkozatában, a városvezetés döntései is rossz irányba befolyásolták a pécsi helyzet alakulását. Az ÖPE szerint nagyon erős városi menedzsmentre van szükség, ami szerintük csökkent, amióta ők kikerültek a városvezető koalícióból. Kővári megemlítette többek közt, hogy a Jabil is az ő lobbijának eredményeként érkezett Pécsre. És volt még két másik nagy cég, egy német és egy olasz, amelyeket ő csábított volna Pécsre, toborzást is tartottak, csak éppen nem volt megfelelő munkaerő.

Éppen ezért tartja fontosnak azt, hogy induljon el végre egy komoly egyeztetés a város és az egyetem közt, mert alig van köztük kapcsolat, sőt, az híresen rossz, mind a két fél hibájából. Márpedig Pécs sikere a jó város-egyetem kapcsolat nélkül nem megy, s a gazdaság és más szakmai szereplők, például az Iparkamara döntéselőkészítésbe való intenzív bevonása nélkül sem. Ők mindenesetre ősz végére legkésőbb letesznek egy intézkedési csomagot, de remélik, hogy addigra a városvezetés is megfogadja a javaslataikat.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Az egyik legújabb javaslatot Vozár Pál, az ÖPE alelnöke mondta el: szerinte haladéktalanul felül kell vizsgálni az előkészített, sőt, az akár már be is adott uniós pályázatokat, illetve azok részelemeit, hogy kiderüljön, azok mit hoznak a városnak, és fenntartható projekteket jelentenek-e. Kiemelte például, hogy a Misina-tető fejlesztésében egy volt étterem tetején szeretnének jégpályát kialakítani, a romos épületért ráadásul 100 millió forintot fizetnének, miközben van városi műjégpálya, amit európai színvonalúvá is lehetne fejleszteni, azt befedve.

A Vozár Pál másik javaslata az volt, hogy vizsgálja meg a város azt, hogy milyen feladatokat tud átadni a civileknek, ugyanis ők sokkal jobb gazdái egyes intézményeknek, szolgáltatásoknak, és képesek a városi támogatás mellé az üzemeltetéshez további forintokat megszerezni, ahogyan például Pécsbányán is van, ahol a civil szervezetnek ő a vezetője.

KategóriákMETÁL