Egy ember életét veszítette, ketten súlyosan megsérültek Pécs egyetemi városrészében, amikor két autó összeütközött egy rendőrlámpás kereszteződésben. FRISSÍTVE!

A cikk a hirdetés után folytatódik



FRISSÍTÉS SZOMBAT, 7.25 – 55 éves férfi hunyt el

A rendőrség honlapján található esti hír szerint a péntek esti pécsi balesetben egy 37 éves férfi könnyű, egy 26 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett, egy 55 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes útlezárás volt érvényben. A balesettel érintett útszakaszt végül 21 óra 40 perc körül oldották fel. A rendőrség által készített és a Police.hu-n közzé tett két alábbi fotó mutatja, hogy a Ford Focus eleje is elképesztő módon megrongálódott, illetve, hogy a Fiat Barva az ütközés következtében fejtetőn állt meg végül.

 

 

 

KORÁBBAN ÍRUK
A rendőrség honlapján olvasható sajtóközlemény szerint eddig ismeretlen okból és körülmények között ütközött össze két személygépkocsi pénteken, 19 óra körül Pécsett, a Hungária utca és a Petőfi Sándor utca kereszteződésében. A balesetben ketten megsérültek, egy ember a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés és műszaki mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták. 

A helyszínelés még este negyed tíz körül is tartott, amikor eljöttünk az Egyetemváros és a belváros határán lévő kereszteződésből. Akkor még viszonylag sok nézelődő volt. A baleseti helyszínelés idejére útzárat rendeltek el.

VAN MÉG MIÉRT IZGULNI

Többen is azt hangsúlyozták, hogy csak remélni lehet, hogy egy halálos áldozata lesz a karambolnak. Mint mondták, három férfi sérült meg, egyvalaki azonnal meghalt, nagyon súlyos fejsérülést szenvedett, ketten pedig súlyosan megsérültek.

A helyszínelést is végig követők találgattak, mi történhetett, illetve próbálták összerakni a mozaikokat, de szinte egészen biztos, hogy az egyik autó nagyon nagy sebességgel haladt, vélhetően az , amelyik a Szigeti út felől érkezett a Hungária útra, a Kórház tér irányába, vagyis nyugatról keletre, és belecsapódott az északról, a Petőfi utcából a Hungária útra érkező másik  autóba. Egyáltalán nem kizárt, hogy az egyik autó már a tilos jelzésen haladt át. 

FORGALMAS KERESZTEZŐDÉS

A Pécsett a városi fenntartású utakon lévő egyik legforgalmasabb kereszteződésben időről időre történik baleset, egyrészt a forgalomnak köszönhetően, másrészt mert nehezen belátható, és itt nem egy esetben napközben is sárgán villognak a lámpák. Amúgy szokásosan este tízkor váltanak át, vagyis a baleset időpontjában működniük kellett, és úgy tudjuk, most működtek is, bár ez nem hivatalos információ. Sőt, úgy tudjuk, volt olyan szemtanú, aki sárgán villogó lámpáról számolt be. Ugyanakkor más szerint működhettek a lámpák, és amiatt válthatott át villogóra gyakorlatilag azonnal mindegyik, mert az ütközésben az egyik autó kidöntött egy jelzőlámpát. Megjegyezzük: a pécsiek közül nagyon sokan, kellő helyismerettel különösen óvatosan közelítik meg ezt a kereszteződést, időnként még akkor is, ha működnek a lámpák, és zöld jelzésük van. 

NAGYON NAGY EREJŰ LEHETETT AZ ÜTKÖZÉS

Az ütközés erejét, így az autók vagy legalább az egyik autó sebességét sejteti a fent leírtakon túl az egyik kocsi, a fehér Fiat Brava állapota (a másik egy csapott hátú fekete Ford Focus volt), illetve az a tény, hogy az ütközés feltételezett helyétől viszonylag távol állt meg végül mindkét autó. Valamint hogy a csomagtartóból és utastérből szanaszét repülő holmik is arról árulkodtak, hogy nagyon nagy erejű becsapódás történhetett.

GYALOGOS IS MEGSÉRÜLT 

Többen is úgy tudták, hogy a balesetben megsérült egy gyalogos is, másvalaki sokkot kapott, ők ugyanis éppen ott sétáltak vagy várakoztak, ahol a karambol történt.

KategóriákMETÁL